kapubanner for mobile
andor 

Andor: Közös európai munkanélküli biztosítás kellene

A Gazdasági és Monetáris Unió (EMU) keretében a részlegesen összevont munkanélküliségi biztosítási rendszer egyértelmű gazdasági előnnyel járna mindenki számára, hiszen az időnként bekövetkező recessziók jóval enyhébbek, kevésbé pusztítóak lennének - írta a Világgazdaság keddi számában megjelent írásában Andor László, az Európai Bizottság biztosa.


Andor László szerint ebben a rendszerben az állampolgárok azt éreznék, hogy az EU nem egyszerűen szabályokat és feladatokat ad nekik, hanem konkrét, személyre szóló anyagi segítséget is, amikor a legnagyobb szükség van rá. A közös munkanélküli biztosításra a német Sebastian Dullien és más szakértők részleges modellszámításokat végeztek már, és ezeket az Európai Bizottság és független agytrösztök több alkalommal vitára tűzték. A következő lépés az, hogy a tagországok miniszterei tárgyaljanak erről az opcióról - ez júliusban, a Milanóban megrendezendő informális tanácsülésen történik majd meg - írta Andor László.


A biztos ismertette: a Dullien-modell lényege a ciklikus és strukturális munkanélküliség szétválasztása, és az előbbi által érintettek közös fedezet alatt történő, EU-szintű minimumot megszabó támogatása. Tehát például a közös alap finanszírozná az elvesztett jövedelem 40 százalékát 6 hónapig. Természetesen a tagországok saját hatáskörben ezt kiegészíthetik egy jóval magasabb szintig, és jóval tovább, mint fél évig - tette hozzá. (MTI)


2014. június 17.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek