kapubanner for mobile

Vállalati képzéseket támogató pályázatok az Új Széchenyi Tervben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Február 11-én az Új Széchenyi Terv keretében közel 80 pályázati felhívás jelent meg nagyjából 500 milliárd forint értékben. Az új fejlesztéspolitikai rendszer célja, hogy 10 év alatt egymillió új adózó munkahely jöjjön létre.

A kiírások nagy részénél - a munkahelyteremtés érdekében - a pályázóknak kötelezettséget kell vállalniuk a bázislétszámuk fenntartására, illetve új munkahelyek teremtésére. A gazdasági képzések területén piacvezető Perfekt Zrt. szerint érdemes figyelemmel kísérni a kiírásokat a vállalati képzéseket tervező vállalkozásoknak, mivel akár 50 millió forintot is igényelhetnek munkahelyi képzések támogatására.

A Perfekt Zrt. szerint a vállalatirányítási rendszereket, eszközbeszerzéseket, komplex fejlesztéseket tervező vállalkozások mellett érdemes a vállalati képzéseket tervező vállalkozásoknak is figyelemmel kísérniük a pályázati kiírásokat. A február 11-én megjelent pályázatokra a projektgazdák március 1-jétől adhatnak be projektötleteket.

A TÁMOP-2.1.3.-11/A, illetve B kódszámú pályázatok - melyek már elérhetőek - a munkahelyi képzéseket hivatottak támogatni a konvergencia régiókban. Az előbbi a mikro- és kis-, az utóbbi a középvállalkozások munkahelyi képzéseinek támogatását célozza meg. Célja a munkaerő versenyképességének, az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavégzés során alkalmazott képességeinek és kompetenciáinak javítása, ennek eredményeként a vállalatok versenyképességének növelése és munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztése, ösztönzése.

Egy mikro- vagy kisvállalkozás maximum 5 millió forint támogatásra pályázhat, középvállalkozások esetében az igényelhető összeg minimum 1, maximum 50 millió forint lehet. A pályázó cégeknek fontos azzal tisztában lenniük, hogy a támogatást kétféle módon vehetik igénybe: képzési támogatásként, vagy csekély összegű támogatásként. A támogatás intenzitása nagyban függ a választott módozattól, mely akár a 100 százalékot is elérheti.

A pályázati kiírás keretében kizárólag az abban felsorolt képzéstípusok, így a szakmai (OKJ-ban szereplő és nem szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló) képzések, idegen nyelvi képzések, a vállalkozások működésével kapcsolatos (pénzügyi, számviteli, adó, vám, társadalombiztosítási stb.) képzések, valamint a számítástechnikai, informatikai, illetve munka- és egészségvédelmi képzések megvalósítására igényelhető támogatás. A vásárolt szolgáltatásként megvalósuló képzéseket kizárólag a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) által akkreditált képző intézmény bonyolíthatja le.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek