13. havi: kevesebben kaptak, de többet
Tavaly év végén 11 százalékkal kevesebb munkavállaló kapott 13. havi bért, mint egy évvel korábban, ugyanakkor akik részesültek ebben a juttatásban, átlagosan 16 százalékkal kaptak többet: az átlagos összeg bruttó 188.600 forint volt, míg egy évvel korábban mindössze 162.000 forint - derül ki a Merces kutatásából.
A felmérés szerint év végi jutalomban a munkavállalók csupán 40 százaléka részesült, a jutalmak átlagos összege viszont 7 százalékkal nőtt, így 2009 végén átlagosan bruttó 197.000 forint volt.
Minden munkaköri kategóriában kevesebb munkavállaló kapott jutalmat 2009 végén, mint egy évvel korábban. A segédmunkások esetében 21 százalékkal, a szakképzett munkaerő, a szolgáltatási szféra alkalmazottai közül 10 százalékkal, az adminisztratív alkalmazottaknál 13 százalékkal, a középvezetők esetében pedig 8 százalékkal csökkent a részesültek aránya. A felsővezetők közül tavaly 9 százalékkal kevesebben kaptak jutalmat év végén egész éves munkájukért, de ennek átlagos összege valamennyi kategóriát figyelembe véve a legnagyobb mértékkel nőtt: 7 százalékkal volt magasabb, mint 2008 végén.
A Merces.hu honlapon található kérdőívet 2010 első negyedévében kitöltő munkavállalók szerint a segédmunkások esetében fele annyival, az adminisztratív alkalmazottak esetében 45 százalékkal, a felsővezetők körében pedig 40 százalékkal kevesebben részesültek 13. havi bérben, mint egy évvel korábban. E juttatás nagysága pedig itt is a felsővezetők körében nőtt a legnagyobb mértékben: átlagosan 59 százalékkal!
Az év végi jutalmakat tekintve az állami tulajdonban, köztulajdonban lévő cégeknél 4 százalékkal kevesebben részesültek jutalomban, mint egy évvel korábban, ők azonban átlagosan 11 százalékkal magasabb összegnek örülhettek. 13. havi bért az állami cégeknél 63 százalékkal, a külföldi magántulajdonú cégeknél 21százalékkal, a belföldi magántulajdonú cégeknél pedig 19 százalékkal kevesebb alkalmazottnak adták.
Az államigazgatási vagy közigazgatási szektorban dolgozók esetében drasztikusan, 73 százalékkal csökkent a 13. havi bérben részesültek aránya. Az egészségügy területén és a gyógyszeriparban 53 százalékkal, az iskolák és kulturális intézmények esetében pedig 66 százalékkal kevesebb munkavállaló kapott ilyen juttatást.
A béren felüli juttatásokat figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy 2010. első negyedévében az egy évvel korábbi adatokhoz képest 27 százalékkal csökkent a hétvégi cégrendezvények mértéke, 23 százalékkal a sport- és kulturális juttatás, 19 százalékkal az élet- és balesetbiztosítási hozzájárulás, 17 százalékkal pedig a foglalkozás-egészségügyi ellátás.
A legnagyobb megvonásokat a szolgáltatási szféra alkalmazottainak kellett elszenvedniük, szinte minden béren felüli juttatás az ő esetükben 20-30 százalékkal csökkent 2009 első három hónapjához képest.
Még nagyobb mértékű csökkenéseket találunk a 11-20 főt foglalkoztató cégeknél: 56 százalékkal csökkent a foglalkoztatás-egészségügyi ellátásban részesülők aránya, 37 százalékkal a sport-és kulturális juttatásban részesülők aránya, 22 százalékkal kevesebben kaptak kereten felüli étkezési hozzájárulást, ingyenes italellátást pedig 24 százalékkal kevesebben.
A legtöbb megszorítás a belföldi magántulajdonban lévő cégek alkalmazottait érintette: 38 százalékkal kevesebben részesültek foglalkozás-egészségügyi ellátásban, 32 százalékkal csökkent a hétvégi rendezvényeken részt vevők aránya. Képzésen 19 százalékkal kevesebben vehettek részt.
A külföldi magántulajdonú cégeknél cégmérettől függetlenül néhány kivétellel 2-5 százalék volt a csökkenés valamennyi kategóriában.
Az állami tulajdonban lévő vállalatoknál a legnagyobb "faragás" a szolgálati személygépkocsi magánhasználatát érte: 25 százalékos volt a csökkenés. Foglalkozás-egészségügyi ellátásban 12 százalékkal kevesebben részesültek és 13 százalékkal kevesebben kaptak élet-és balesetbiztosítást.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?