7 tévhit a hazai munkaerőpiacról

1. 4,4 millióan dolgoznak hazánkban

Széles körben elterjedt félreértés, hogy a foglalkoztatott afféle igazi dolgozó embert jelent, akinek van állása, vagy közmunkát végez, ám ez egyáltalán nem biztos. Valójában, aki egy héten egy órát végzett bármiféle jövedelemszerző tevékenységet az statisztikai értelemben foglalkoztatott. A statisztikus a foglalkoztatottak közé sorolja be a köznapi fogalmaink szerint munka nélkül lévő embert is. Ráadásul az sem biztos, hogy a pár órás vagy napos munkavégzés Magyarországon történt. Aki külföldön dolgozik, de a háztartása Magyarországon van a hazai foglalkoztatottsági adatokat gyarapítja.

2. Majdnem mindenki dolgozik

Ha levennénk a magyar foglalkoztatottsági adatból a közmunkásokat és a külföldön dolgozókat, akkor azonnal jóval az uniós átlag alatt lennének. Hiszen még a közmunkásainkkal és a külföldön dolgozóinkkal együtt is éppen csak az uniós átlag felett vagyunk, s számos ország megelőz bennünket.

3. A szakmunkás-minimálbér emelésével minden szakképzett többet visz haza

2017 januárjától a "szakmunkás-minimálbér" 161 ezer forint, 2018-ban pedig 180 500 Ft lesz. Csakhogy ezt az összeget számos szakmunkás nem kapja meg. Szakmunkás-minimálbér valójában nem is létezik, nincs ilyen fogalom a jogszabályokban. Amire a politikusok igyekeznek népszerűen utalni ezzel a kifejezéssel, az a garantált bérminimum. Ami nem kifejezetten a szakmunkásoknak, vagy általában a szakképzetteknek jár, hanem „a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott” dolgozóknak.

A felvonószerelő, a gumiabroncs-javító (és még sok más foglalkozás) szakképesítése „alsó középfokú” szakképesítésnek számít. Így a munkáltatónak elegendő a minimálbért (127 500 forint) fizetnie - akkor is, ha a dolgozó egyébként középfokú végzettségű (vagy akár diplomás is lehet az illető, ez teljesen mindegy). Amelyik szakma OKJ száma 34-gyel vagy annál magasabb számmal kezdődik, az már legalább középfokú szakképzettséget jelent.

Az utóbbi években enyhültek a szabályok, 2015-ben például számos idegenforgalmi szakmánál szűnt meg a kötelező szakképzettségi előírás. Ha az adott munkára mégis kötelező középfokú szakképzettségű, illetve végzettségű embert fölvenni, a cégvezetők arra is taaláltak számukra kedvező megoldást: átsorolják őket másik munkakörbe.

Hiába van tehát sokaknak középfokú végzettsége vagy szakképzettsége, csak töredékük jogosult a „szakmunkás-minimálbérre”.

4. Az átlagdolgozó átlagbért kap

A HVG szerint az átlagbér valójában a 8. jövedelmi decilis körül van, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók mintegy 70-80 százaléka kevesebbet keres az átlagbérnél. Erről a tényről nincsenek elérhető KSH-statisztikák, de következtetni lehet a KSH A háztartások életszínvonala című kiadványából.

5. Csökken a munkanélküliség hazánkban

Itt is érdemes megvizsgálni, hogy a statisztikus mit ért munkanélküli alatt: nem egyszerűen azt, hogy nincs munkája, az is kell hozzá (még néhány más feltételen túl), hogy a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keressen munkát. A reményvesztett munkanélküli tehát kikerül a statisztikából. Előfordulhat tehát, hogy a munkanélküliség csökkenése mögött az áll, hogy mind többen adják fel tartósan vagy akár végleg a munkakeresést.

6. Munkaerőhiány van, tehát nincs munkanélküliség

Logikusnak hangzik, hogy nem lehet egyszerre munkaerőhiány és munkanélküliség, de a hazai gazdaságban mégis jelen van mindkettő. A problémának egyik gyökere, hogy a munkáltatók nem általában keresnek munkásokat, hanem konkrét helyen, konkrét képzettséggel és meghatározott tapasztalattal. A tapasztalatot érdemes kihangsúlyozni: bár a vállalkozások régóta panaszkodnak a munkaerőhiányra, a pályakezdők munkanélkülisége mégis magas, az OECD-átlag fölötti.

7. Ha munka van, minden van

A politikusoktól nem áll messze, hogy munkahelyeket ígérjenek, ez minden párt egyik alapvető ígéretet a kampányok során. De azt nem szokták elárulni, hogyan is képzelik mindezt.

HVG