A 35 év felettiek rosszabbul érzik magukat a munkahelyükön, mint a fiatalok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy friss kutatásból az derült ki, hogy a 35 év feletti munkavállalók, úgy érzik nem becsülik meg őket annyira a munkahelyükön, mint fiatalabb kollégáikat - írja az Index a Bloomberg-re hivatkozva.
Egy brit HR-cég, a Robert Half U.K.azt vizsgálta meg mennyire szeretik a munkájukat az egyes életkori csoportok. Ennek eredményeképpen kiderült, hogy az Egyesült Királyságban boldogabbak a kezdők, mint az idősebb, tapasztaltabb munkavállalók, a határt 35 évnél lehet behúzni. 35 év fölött minden hatodik ember azt válaszolta, nem elégedett a munkahelyével, míg 35 alatt csak az 50 százalékuk nyilatkozott így - írja a lap.
Az 55 év fölöttiek közül minden harmadik úgy érzi, nem becsülik meg eléggé, 16 százaléknak pedig egyáltalán nincsenek barátai a kollégái között.
A magas beosztásban dolgozó 35 év felettieknél elégedetlenséget váltott ki a munkájukkal járó stressz, az alacsonyabb pozícióban dolgozóknál, pedig az okozott frusztrációt, hogy ilyen idős korukra már nagyobb karrierről álmodtak, továbbá a család és a munka összeegyeztetése.
A City & Guild Group nevű HR-cég csak az 55 év felettieket vizsgálta: a megkérdezettek 1/3-a érzi úgy, hogy a munkáltatók partvonalra rakják őket és a fiatalabbakat hozzák helyzetbe.
A kutatók szerint az is lehetséges, hogy a fiatal pályakezdők elnézőbbek a munkahelyi sérelmekkel szemben, bizakodóbban néznek a jövőbe.
Index

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?