A cégnek is megéri a laza péntek
A legtöbb cégvezető azt szereti, ha a kollégák szép rendben ülnek az asztaluknál, legyen fagy vagy hőség. Egy nyári péntek délután viszont a dolgozók többsége valójában már csak a túlélésre hajt. Ha megszervezzük, hogy leléphessenek, a cégnek is megéri.
Még az 1960-as években egy New York-i reklámügynökségek vette észre, hogy mennyire nyilvánvalóan visszaesik az alkalmazottak termelékenysége a nyári hónapokban a pénteki napokon. Főleg ebéd után… Meleg van, a gyereknek nyári szünet, a hétvégét már a telken töltenénk – ilyenkor pénteken már hétvégi üzemmódra vált a többség, hiába nem ért még véget a munkaidő. A cégnél ezért úgy döntöttek, plusz juttatásként bevezetik a „nyári pénteket”, az ötletet pedig később más iparágakban is átvették. Az Ultimat Vodka 2012-es tanulmánya azonban kimutatta, hogy a tengerentúli dolgozók csupán 12 százaléka érvezheti a nyári péntekeket munka nélkül, vagy csökkentett munkaidőben. Úgy tűnik, a munkáltatók több munkát és hosszabb munkaidő szeretnének újra, és a nyári pénteken juttatást kidobták az ablakon.
Ez azonban nem biztos, hogy jó döntés, mert úgy tűnik, akik részesülnek a nyári péntek „áldásaiban”, sokkal boldogabbak és termelékenyebbek. A nyári hetek utolsó napján rövidített beosztásban dolgozók nyolcvanhét százaléka azt mondta, hogy ez a juttatás hozzájárult ahhoz, hogy az egészséges arányban tudják tartani a munka és magánélet egyensúlyát, és 76 százalékuk pedig egyetértett azzal, hogy a nyári péntek vállalatpolitika hatékony eszköz a termelékenység növelésére.
Egy másik tanulmány, amelyet a Captivate Networks végzett, azt mondja, a munkavállalók nyáron egyébként is szétszórtabbak, amit a rugalmas munkaidő segíthet ellensúlyozni. A megkérdezettek 66 százaléka úgy érezte, hogy ez tényleg működik. A „laza péntek” nem csak segít a munkavállalóknak a munka és magánélet egyensúlyának fenntartásában, hanem közrejátszik a bizalom kiépítésében is az alkalmazottakkal.
A politikánk az, hogy aki korábban akar lelépni, az korábban jön aznap, hogy mindennel végezzen. Vagy gondoskodik arról, hogy minden rábízott feladat készen legyen, mielőtt kilép az ajtón – mondja a vállalkozó. Ettől a munkavállalók egyébként azt is érzik, hogy bízunk bennük és valódi felelősséget tudnak vállalni a munkájukért – nyilatkozta az Entrepreneur.com-nak David Heath, aki egy zoknigyártó céget vezet.
A rugalmas munkaidő a legtöbb dolgozó álma, van, ahol már törvény is szól róla, érdemes lehet tehát elgondolkodni, hogy működne a mi cégünknél? Nem mindenhol ugyanaz válik be. Lássunk néhány jó tanácsot a tervezéshez!
Mindenkinél más a csúcsidő
Míg egyesek a pacsirta típusúak, vagyis korán reggel vannak a legjobb formában, mások a legjobb teljesítményt a délutáni órákban nyújtják. A rugalmas munkaidő jelentheti azt is, hogy mindenki meg tudja határozni a maga számára, amikor lesz legtermékenyebb. Vagyis nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha egyszerűen mindenki lelép kettőkor.
Kérdezzük meg a csapatot, mit akarnak
Kérdezzük meg az alkalmazottakat, hogy mit gondolnak a nyári rugalmas rendszer bevezetéséről. Döntsön a csapat arról, hogy az válik be jobban, ha korábban kezdik a munkát, vagy, ha kicsit tovább maradnak a hét első négy napján, hogy kiváltsák a pénteki lazaságot. Lehet, hogy ehelyett a mi cégünkben inkább a pénteki távmunka lehetővé tétele lesz a legvonzóbb megoldás a többségnek.
Hozzunk szabályokat
A lazább paraméterek lehetővé teszik, hogy az alkalmazottak maguk alakítsák ki az ideális munkakörnyezetet. De fontos, hogy legyen néhány fix pont, amit előre meghatározunk. Például a csapat tagjai legyenek online elérhetőek délelőtt 11 és délután 15 óra között minden munkanap, akár otthon dolgoznak, akár csökkentett munkaidőben.
Ne féljünk a visszaéléstől
Sok vezető fél a rugalmas munkaidőtől, mert attól tart, az alkalmazottak visszaélnek majd a függetlenség nyújtotta előnyökkel. De a tapasztalt cégvezetők azt mondják, ebbe a hibába csak a dolgozók igen kis része esik bele az elején. És a bátrabbak még azt is hozzáteszik, aki ezzel visszaél, az nem a csapatunk teljes értékű tagja, hiszen nem tartja szem előtt a cég érdekeit. Szóval lehet, hogy jobb, ha kiderül, kik ezek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?