Megjelent: 1 éve
A szerzőről ▼

A katari futball vébére is közvetített hostesseket - top 10-ben a Book4Hostess Kft.

Egy hostessközvetítő cég is felkerült a HR Portál idei “Fast 10” listájára, amely az árbevételben és nyereségben nagyot nőtt cégeket mutatja be. A Book4Hostess Kft-nek 66 százalékkal nőtt az adózott eredménye 2022-23 között. A főiskolás évei alatt maga is hostessként dolgozó Szerencsés Dóra áll a piacon meghatározó hostessközvetítő cég mögött. 7000 fős adatbázissal rendelkeznek, több mint 500 ügyfélnek dolgoztak eddig. Vele beszélgettünk.

Szerencsés Dóra Book4Hostess Kft.-

A HR Portál idén ősszel ismét elkészítette az OPTEN céginformációs szolgáltatóval együttműködve  “A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató” listáját. Azokat a munkaerő-közvetítéssel és -kölcsönzéssel foglalkozó cégeket kerestük, amelyek 2023-ban árbevételben és az adózott eredményben a legnagyobb mértékben növekedtek 2022-höz képest. Profitjuk százalékosan jelentős növekedése miatt került fel a listánkra a hostessek közvetítésével foglalkozó budapesti Book4hostess Kft. Ugyan 2022-23 között stagnált a bevétel, azért megjegyzendő, hogy 2021-22 között szintet léptek: 80 millióról 156 millióra növelték forgalmukat.

Dóra nyolc évvel ezelőtt indította vállalkozását

A cég tulajdonos-ügyvezetője, Szerencsés Dóra (a nyitóképen középen az előtérben) maga is dolgozott hostessként: már középiskolás korában elkezdte, majd az egyetem alatt is vállalt munkákat konferenciákon, rendezvényeken. A Budapesti Gazdasági Főiskolán végzett rendezvényszervezésre szakosodott. Hostessközvetítő ügynökségét 2016-ban alapította meg. Fő tevékenységük promóciószervezés, hostok, hostessek közvetítése, konferenciákra, de például reklámfilmekhez is toboroz statisztákat, a logisztikában részt vevő munkatársakat. Ügyfeleik multinacionális cégek, reklámügynökségek, rendezvényszervezők.

Az ügyvezető egyik korábbi nagy projektjükként említi a 2022-es katari futball világbajnokságot, amikor is hostesseik két hónapon át dolgoztak a stadionok VIP/VVIP részlegein. Az utóbbi időben sok megbízást kapnak FMCG cégektől (például Dreher, Gösser, Soproni sörmárkák, Apro, Chio termékek) áruházi kóstoltatásra, rendezvényeken termékpromócióra és különféle kiállításokon, a legnagyobb hazai fesztiválokon (idén például Sziget Fesztivál, Balaton Sound) is részt vesznek hostjaik és hostesseik.

Hostessek és hostok sörmárka promócióján
Hostessek és hostok a sörmárka promócióján

 

Az idei évről az ügyvezető elmondta, hogy az első három hónap lényegesen gyengébb volt az egy évvel korábbinál, nyártól aztán megindult a piac és behozták az elmaradást.

Ez teszi a jó hostesst

Dóra irodai belsős irodai csapata vele együtt négy fős, közülük van, aki HR-en végzett. Mindenki teljes projekteket visz, azaz A-Z-ig minden részhez ért - ajánlattevés, toborzás, kiválasztás, promóció levezénylése, számlázás, riportálás. A Book4hostess az évek alatt 7000 fős host és hostess adatbázist építettek ki. Mindenkivel személyesen vagy online videóchaten beszélgettek el a regisztráció során, csak e szűrő után került be egy jelentkező a regiszterbe.

Múzeumi rendezvényeken is dolgoznak a Book4Hostess hostessei
A Szépművészeti Múzeumban is dolgoznak a cég hostessei

 

Mennyire nehéz hostesst közvetíteni munkákra? - kérdezzük. “Találni könnyű, megbízható, kitartó munkatársat találni már kihívás” - válaszolja. Megjegyzi, hogy elvárás a jó megjelenés, de messze nem szépségkirálynőket keresnek. Sokkal fontosabb a jó kommunikáció, a nyitottság, az agilitás, a mosoly, a rugalmasság. Sokat számít az őszinteség is: ha valaki valamit mégsem tud elvállalni, akkor időben jelezze.

A cég toborzásra használja a Facebookot, az Instagramot, a tervekben szerepel a TikTokon való megjelenés. Ám legalább ekkora az ereje a személyes kapcsolatoknak, a hostessek ajánlásainak.

Dóra idei terveikről elmondta, hogy szeretnének 10 százalékkal növekedni. Fontosnak tartja, hogy a kisebb ügynökségek összedolgozzanak és közösen pályázzanak egy nagyobb eseményre beszállítóként. A piac elmondása szerint nehezen kiszámítható. A gazdaságos működés pedig függ a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésétől is, amit nem könnyű a vállalási áraikban megjeleníteni az árérzékenyek ügyfelek előtt.

 

A Book4Hostess Kft. eredeményei számokban:
Növekedési mutató: 66,2 százalék
Ügyvezető: Szerencsés Dóra
Árbevétel 2022-ben: 156,3 millió forint
Árbevétel 2023-ban: 156,8 millió forint
Árbevétel-növekedés: 0,2 százalék
Adózott eredmény 2022-ben: 19,9 millió forint
Adózott eredmény 2023-ban: 33,1 millió forint
Adózott eredmény növekedése: 66,0 százalék

A nyitóképen Szerencsés Dóra (az előtérben középen) csapatával.

Sorozatunk korábbi cikkei:

- Szárnyal ez a HR szolgáltató, vezeti a fast 10 toplistát: hogyan csinálja? - MÁB Holding Kft.
- Másodszor is a top 10-ben növekedésben: mit tud ez a munkaerő-közvetítő? - Bányai & Partners Consulting Kft.

  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina

„Képzési és fejlesztési szakemberként az motivál a mindennapokban, hogy hozzájárulhatok a kollégák fejlődéséhez, motivációjához és a... Teljes cikk

HR tehetségek 2025: Krigel Tamás

Idén megújították a Richter teljes belső kommunikációs eszközrendszerét. 6000 fő számára, 3 telephelyen, a 4 generációból jelenlévő fizikai... Teljes cikk

HR tehetségek 2025: Varga Vilmos

„Tíz évvel ezelőtt rám bízták egy háromezer fős vállalatcsoport munkaköri és kompenzációs rendszerének a kidolgozását majd a szakmai terület... Teljes cikk