kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

A műszakvezető a pót-szülő a gyártósoron

A műszakvezetők nem csak a gyártás vezetői, fontosabbak ennél, sokszor rajtuk múlik, hogy a soron dolgozók bemennek-e másnap dolgozni. Ezért a vállalatok közül néhány már ráébredt, hogy a fluktuáció csökkentése érdekében képezni és segíteni kell őket. Általában a munkavállalók a céget választják, de a vezetőjüket hagyják ott", ezért fontos a műszakvezetők szerepe - mondja Ujváry András, a témában jártas tréner cég, az Exline Kft. vezetője, aki megosztotta velünk a Man at Work Kft-vel közösen végzett munkájuk tapasztalatait.

images

Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy a sor-, csoport- és műszakvezetők ritkán részesülnek olyan képzésben, ami segítséget nyújt számukra, hogy olyan vezetők lehessenek, akik mellett a munkavállalók szívesen maradnak a vállalatnál. Pedig ez nagy hiba, hiszen a sori dolgozóknak lényegében ők jelentik az egész vállalatot.

Ugyanakkor rendkívül nagy az igény a sor-, csoport- és műszakvezetői rétegben az ilyen irányú képzésekre, hiszen pontosan értik és saját bőrükön érzik a munkaerő megtartásának terhét. Amennyiben vállalatuktól támogatást kapnak ebben, az nemcsak a beosztottaik, hanem az ő lojalitásukat is erősíti.

Új helyzet van, változni kell



Ujváry András, a műszakvezető képzési program vezetője elmondta, hogy első lépésben tudatosítani kell, hogy a trénerek segíteni jöttek, a képzés azért jött létre, mert nagyon fontosak a gyárnak. A műszakvezetőknek el kellett fogadniuk, hogy munkaerőhiány van, ez egy új helyzet és változtatniuk kell a sokéves vezetői rutinjukon. Be kellett látniuk, hogy ne kívülről várják a megoldást, hiszen az operátorok megtartásában óriási szerepük van, a munkavállalókat elsősorban a közvetlen munkatársaikkal alkotott közösség fogja megtartani, és azt ők alakítják. Ehhez a munkához kapnak képzés formájában segítséget, amelyre érdemes nyitottnak lenniük.

A műszakvezetőkön óriási a nyomás, mert ők jelentik a vállalatot az operátoroknak. Nehéz helyzetben vannak, főként az Y generáció tagjai miatt, akik az átlagot tekintve alacsony motivációval rendelkeznek, márpedig őket kell a közreműködésükkel megtartani. Az igazság az, hogy egy részük a pénzkeresés kényszere ellenére sem hajlandó mindig bemenni dolgozni, és szép számban vannak telefonfüggők is. Ők állandóan a mobiljukat nyomogatnák, amit persze nem engedhető meg egy gyártósoron, így is nehéz a munkára koncentrálniuk.
Ujváry AndrásProblémamegoldás és kommunikáció

Megérje ott lenni



Ujváry András szerint a program tervezésénél fontos szempont volt mérlegelni, hogy egy termelő vállalatnál százszor meggondolják, hogy 5, 10, 20, 40 műszakvezetőt - igaz, nem egyszerre - kivegyenek a gyártásból. A résztvevőket is nyomasztja, ha olyan képzésen kell lenniük, ahol azt érzik, csak az idejüket vesztegetik, mert felelősnek érzik magukat a termelésért. „Ezért arra kellett koncentrálni, hogy a képzés valóban a műszakvezetők napi problémáiról szóljon, éppen ezért a hagyományos gyakorlatorientált tréningmódszertanok mellé 40%-ban akciótanulást építettünk be”- mondta el Ujváry András.


Itt konkrét példákon - pl. agresszív operátorok kezelése - tanulják meg a műszakvezetők a problémamegoldás és az asszertív kommunikáció alapjait. A szakemberekkel egyetértésben a HR kérheti, hogy legyenek utánkövető alkalmak, ahol a résztvevők tovább tudják finomítani módszereiket és közvetlenül a gyakorlatban alkalmazzák azokat.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A műszakvezető a pót-szülő a gyártósoron
2. oldal - Egy speciális probléma: az Y generáció
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért kerüli a Z generáció a vezetői szerepeket és hogyan változtathat ezen a HR?

Többek között a mentális egészségügyi problémáktól való félelem és a rugalmasság iránti vágy is hozzájárul ahhoz, hogy a Z generációs... Teljes cikk

Minden pályázónak adunk visszajelzést, még tanácsokat is: interjú Nyeste Ágival, a JYSK regionális HR igazgatójával

Másfél évvel ezelőtt nevezték ki Nyeste Ágit a három országot átfogó JYSK-régió (magyar, osztrák, görög) HR igazgatójának. Összesen 2000... Teljes cikk

A túlélés záloga a rugalmasság kialakítása - Endrei-Kiss Judit, az RTL Magyarország Chief People Officere

A változás szinte már természetes kell, hogy legyen, de ehhez mentális és lelki alkalmazkodóképességet is ki kell építeni. Az adaptív képesség... Teljes cikk