kapubanner for mobile

Agilis transzformáció, stabilitás, a munkatársak fejlesztése 2023-ban fókuszban a Raiffeisennél: Medvey Leila HR vezető

Komoly munkát jelentett tavaly a bank számára a háború kitörése, a HR-nek pedig kiemelt feladata volt azzal, hogy a munkatársak munkabére ne értéktelenedjen el. Nem egyszer kellett újratervezni és gyorsan dönteni. Éppen ezért idén is folytatódik az agilis transzformáció, és a jövőálló digitális képességek fejlesztése, mondta Medvey Leila, a Raiffeisen Bank HR vezetője évértékelő sorozatunkban.

Medvey Leila, Raiffeisen-

Mit visz magával HR vezetőként 2022-ből?

Elsősorban a sikereket. Egyrészt az év folyamán két alkalommal is béremelést adtunk a Raiffeisen Bank munkatársainak, valamint minden olyan jóléti elemet továbbra is biztosítottunk, amelyek korábban is elérhetőek voltak.  Nagy hangsúlyt fektettünk a fejlesztésre, akár komolyabb szakmai tréningek, akár egy kicsit színesebb, a világra kitekintő kurzusok keretében. Ezen túlmenően a COVID-ot követő időszakban kiemelten fontos volt számunkra a közösségépítés, ezért 2022-ben három alkalommal szerveztünk összbanki eseményt, köztük az évindító online valamint a hagyományos tihanyi sportnapot, ahol a munkatársaink rekord létszámban vettek részt.
 
Milyen váratlan helyzetekkel szembesült a HR elmúlt évben? Hogyan oldották meg? 

A háború kitörése számos megoldandó kérdést generált, amelyek jó részét nagyon rövid határidővel kellett megoldani, együttműködésben a Raiffeisen Bankcsoport többi tagbankjával. Komoly munkát jelentett az is, hogy a bank munkatársainak  munkabére ne értéktelenedjen el, a fentebb említett két éves béremelés rengeteg kollégám áldozatos munkájának eredménye.

Milyen szakmáját érintő szavak jutnak eszébe 2022-ből, ami gyakran felbukkant vagy ami illik erre az évre?

Újratervezés, csapatmunka, azonnali döntés, biztonság, adaptív működés

Melyek a következő évre szóló tervek a cégnél HR területen?

Folytatjuk az idén elkezdett és nagyobb sebességbe kapcsolt agilis transzformációnkat, amelynek legfontosabb célja, hogy gyorsabban szállítsuk az IT fejlesztéseinket, végső soron az ügyfélélmény növeléséért. Emellett a stabilitás lesz a legfontosabb minden területen: a megváltozott üzleti környezetben is sikert érjenek el a munkatársaink versenyképes termékekkel és minőségi megoldásokkal, a munkaerőpiaci -és inflációs nyomás megfelelő kezelése időben történő és proaktív koncepciók mentén, valamint a munkatársak fáradhatatlan fejlesztése, jövő álló digitális képességekkel.

Milyen személyes sikert emelne ki az elmúlt évből, ami meghatározó volt?

A COVID-ot követő első olyan évünk ez, ahol ismét élvezhettük, hogy egy munkahelyi közösség vagyunk, végre személyesen is találkozhattunk és újra átélhettük mennyire jó együtt, milyen inspiráló közösségben alkotni, dolgozni. Olyan csapattal dolgozom, ahol nem azon kell gondolkodnunk, hol kötünk kompromisszumot, hanem arról, hogy milyen nagyot merünk álmodni és határt mi szabjuk magunknak. Amire pedig kifejezetten büszke vagyok az az összefogás, amelyet a vállalatunk munkatársai az Ukrajnából menekülő kollégáink támogatásáért végeztek önként vállalt módon a mai napig.

Miben szeretne jövőre vezetőként fejlődni?

A felfokozott tempó közepette nehéz az adott pillanatban benne lenni, ezt kell tanulnom és ha nehezen is, de haladok. A csapatom, pedig rendszeresen jelzi nekem, hogy vegyem lazábban a dolgokat, ezt kicsit nehezebb megfogadnom.

Sorozatunk korábbi cikkei:

Így látták a HR vezetők 2022-t (1.): Gazdag András, Schaeffler-csoport

Így látták a HR vezetők 2022-t (2.): Bogdán Szilvia, NEXON

Így látták a HR vezetők 2022-t (3.): Széll Hajnalka, Auchan Magyarország

Így látták a HR vezetők 2022-t (4.): Csoknyainé Horváth Gertrud, dm

Így látták a HR vezetők 2022-t (5.): Hinterstein Anikó, PwC

Így látták a HR vezetők 2022-t (6.): Schmidt Andrea, Siemens Zrt.

Nyitóképen Medvey Leila

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Waberer's HR: Női kvóta, sofőrhiány és a munkaerőpiaci kihívások

Több mint 5000-en dolgoznak a Waberer’s cégcsoportnál, amelynek vezető testületeire 2026 nyarától vonatkozik a 40%-os női kvóta, számos feladatot... Teljes cikk

A munkaügy már nem elég! Így alakíts ki stratégiai HR-t a kkv-nál!

Magyarországon a legtöbb kisvállalatnál a HR még mindig operatív „munkaügyként” él a fejünkben, miközben a V4-országok 2094 szervezetét... Teljes cikk

Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep

Egy vidéki gyártó cég tehetségmenedzsment képzésén egy kékgalléros vezetővel arról beszéltünk, hogy miért is kezdtük a programot az önismeret... Teljes cikk