kapubanner for mobile

Az iskolakezdés jót tesz a munkakeresőkkel

A szezonalitás ma már lényegesen kevésbé érezhető a munkaerőpiacon, mint 5 vagy 10 évvel ezelőtt. Azonban tény, hogy az év utolsó három hónapjában megnövekednek az álláshirdetések, és az év eleje is intenzív időszak a munkaerőpiacon. 6 tipp a szakértéktől, hogy mikor, hogyan érdemes munkát keresni.

images

Egy néhány éve készült vizsgálat szerint az Egyesült Királyságban október és december között 700 ezer álláshelyet hirdettek meg, ami 19 ezerrel több, mint a júliustól szeptemberig tartó időszakban megjelenő hirdetések száma. Bár ekkora különbség itthon egyáltalán nem tapasztalható, de az üres álláshelyek száma általában magasabb a nyári időszakban, október és december között pedig megkezdik betölteni a helyeket. Ez persze a nyári szezonális igények megnövekedése miatt is alakulhat így, amikor a turizmus, vendéglátóipar, építőipar és az agrárium sokak számára kínál szezonális munkát, de más is befolyásolja mindezt.


Ha nincs itt a főnök a munkaerő felvétel is megáll?



2016-ban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az üres álláshelyek száma az iparban volt a legmagasabb: júliustól szeptemberig összesen 17,834 álláshely várt betöltésre. Ez a szám az októbertől-decemberig tartó időszakban 16,011-re csökkent. Simonyiné Tóth Judit, a Simonyi és Tóth személyzeti tanácsadó iroda vezetője szerint a felső- és középvezetők kiválasztásában is van szezonalitás, ha nem is ennyire egyértelműen.

„Ugyan megfigyelhető, hogy a nyári időszakban vagy az év vége felé lelassulnak a kiválasztási folyamatok, de nem szezonális okokból, hanem a döntéshozók és a HR-esek szabadságolása miatt. A szabadságolások után gyorsabban és határozottabban jelennek meg igények a piacon, de az azért nem mondható, hogy az év többi részében uborkaszezon lenne” - mondta el a szakember, aki hozzátette a nyaraló szezonnak véget vető iskola kezdés ilyen szempontból jót tesz az álláskeresőkkel.

„Komolyabb szezonalitás inkább az alacsonyabb beosztással járó pozíciókban és olyan iparágakban érezhető, mint a turizmus, a vendéglátás, az építőipar vagy a termelő szektor. Ezeken a területeken előre terveznek csúcsszezonokat, és erre keresnek embereket. A vezetői pozíciókban egyértelműen a management döntése alapján nyílnak pozíciók, illetve a beruházások ütemezése, a fejlesztések és adott esetben a vezetők változása - CEO, regionális vezetők - befolyásolják és határozzák meg a felvételek időbeli alakulását” -tette hozzá.


Az év végi „mérlegkészítés” után és az újévi fogadalmak miatt is nő az álláskeresők száma januárban: az éve eleje mindig intenzív a munkaerőpiacon



A január nem feltétlenül aranybánya az álláskeresőknek. Talán az „új év - új élet” fogadalmak miatt is lehet az, hogy ilyenkor többen szeretnének változtatni. Az Angels Den online befektetési tanácsadó cég egyik kutatása rámutat, hogy az emberek 18%-a fogadja meg újévkor a karrierváltást, amely egyben azt is maga után vonja, hogy nagyobb lesz a verseny a pozíciókért. Emellett sok szektorban az év végén értékelik az eredményeket, és ez sokszor akár az önkéntes váltáshoz is hozzájárul, ezzel is megelőzve a „főnöktől” jövő döntést. Másrészt a cégvezetők számára az ünnepek lehetőséget adnak, hogy átgondolják az elmúlt évet, és új terveket készítsenek a következőre, ez pedig gyakran új jelöltek felvételéhez, esetleg elbocsájtásához vezethet. A pénzügyi területek vezetői is jellemzően inkább az év lezárásához igazítják a felmondásukat.

„Felsővezetői szinteken sok múlik azon, hogy az év lezárásával milyen eredmények születtek, mert ettől függően lehet számítani az év elejével, februártól- márciustól induló változásokra. Gyakran előfordul, hogy az éves célkitűzések nem az elvártak szerint teljesülnek, például nem érik el az értékesítési tervszámot, és van, hogy ezt a hibát a vezetők elbocsájtásával orvosolják, vagyis új munkaerő után néznek. Általában több az álláskereső, de több az üres állás is az év első hónapjában” - mondja a szakember.
Simonyiné Tóth Judit összességében úgy látja, noha nincsenek drasztikus szezonális csúcsok, ha egy álláskereső figyel a részletekre és jól időzíti a váltást, sokat tehet a siker érdekében.


Mikor érdemes állást keresnünk?



  • Az olyan iparágakban, ahol jelentős a szezonalitás (pl. kereskedelem, turizmus), általában mindig van egy felvételi csúcs, hogy mire a szezon elkezdődik, meglegyen az adott létszám, és a munkavállalók már betanítva tudjanak dolgozni. Erre érdemes figyelemmel lenni, és már a szezon előtt keresni, ha jobb eséllyel szeretnénk új munkát találni ilyen területen.
  • Ha célunk egy új szakmai fejlettségi szintre lépni, akkor figyeljük azon vállalatoknál a híreket, kommunikációt, amelyek számunkra érdekesek, s így időben értesülhetünk a változtatási szándékról, időben jelentkezhetünk.
  • A nyári „uborkaszezon” tökéletes időszak egy karrier vagy munkahely váltás előkészítésére, a networking-re, személyes márkaépítésünkre.
  • Ősszel, a döntéshozók, cégvezetők visszatérésével felgyorsulhatnak a nyáron lassabb felvételi folyamatok. Ezért érdemes lehet nyárra időzíteni a felkészülést, hogy szeptemberre - a döntéshozók visszatérésekor - már felkészülten induljunk neki az interjúknak.
  • A felsővezető-kiválasztásban a nyári szabadság után, illetve tavasszal élénkül meg leginkább a munkaerőpiac.
  • Az év eleje, főleg a téli sí-szabadságok után, mindig intenzív időszak a munkaerőpiacon.

Fotó Pixabay
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk