Cafeteria-trendek és tendenciák 2019-ben
A juttatásokat terhelő közterhek növekedése, valamint a rugalmas juttatások szinte valamennyi elemének kivezetése ellenére a cafeteria rendszere él és virul hazánkban. Ez derül ki Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központja kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával elkészített felméréséből.
A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár szerint a válaszadók nagy többsége (86%) a versenyszférában, a 8%-a a közszférában és a maradék 6%-a pedig a non-profit szférában tevékenykedik. Az idei felmérésben a válaszadók 61%-a hazai tulajdonú szervezet, 33%-a külföldi tulajdonú és 6%-a vegyes tulajdonban lévő szervezet. A felmérésünkben „a döntő többségben kis- és középvállalkozások, illetve mikro vállalkozások vannak jelen, ők a válaszadók közel 80%-át teszik át. A vizsgált szervezetek több mint 20 százaléka viszont a dolgozói létszám és az árbevétel alapján nagyvállalat, illetve szervezet közé sorolható. Az idei felmérésünkben is vizsgáltuk a résztvevők földrajzi megoszlását. A felmérésben résztvevők 36%-a a közép-magyarországi régióban tevékenykedik. 33%-uk a dunántúli térségben és 22%-uk pedig az Alföldön működik. Továbbá a válaszadók 10%-ának az észak-magyarországi régióban vannak telephelyei. Egyes válaszadó több telephellyel is rendelkezik.
A nyilatkozó fontosnak tartja azt is kiemelni, hogy - „A felmérés adatai továbbra is alátámasztják azt a tényt, hogy a juttatások elterjedtsége szoros összefüggésben van a szervezeti nagysággal. A válaszadók közül az 1000 fő fölötti szervezeteknél 89%-ban vannak juttatások. A 10 fő alatti vállalkozásoknál jóval kevesebb ez az arány, mindössze 58%”. „A csak cafeteria rendszerben működő juttatásokat nyújtó intézmények, illetve szervezetek eloszlása változó. A 10 fő alatti vállalkozások 13%-a biztosít csak cafeteriát. A 10 fő fölötti szervezetek esetén a csak cafeteriát biztosító szervezetek száma egyre magasabb, 1000 fő fölött az intézmények 34%-a biztosít csak cafeteria alapú juttatásokat”.
A leggyakrabban biztosított fix juttatások sorrendje a tavalyi évhez képest jelentősen nem változott. Majdnem minden második válaszadó használja az alábbi toplista elemeit.
1. Mobiltelefon
2. Cégautó
3. Céges rendezvények
4. Munkabér előleg
A választható juttatások kínálati elemeinél jól látszik a jogszabály változás hatása. A válaszadók 90 százaléka kínálja cafeteria rendszerében a SZÉP Kártya juttatást.
Míg tavaly a kedvező adózású készpénz került a lista következő helyére, addig 2019-ben a bérként adózó pénz kifizetés - mint választható elem - követi a SZÉP Kártya juttatást.
Ezt követően az adómentes elemek mellett a jövedelemként adózó önkéntes pénztári hozzájárulás is előkelő helyre került a kínálati listán.
1. Széchenyi Pihenő Kártya
2. Jövedelemként adózó pénz kifizetés
3. Egészségpénztári hozzájárulás
4. Kulturális belépő
5. Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
6. Óvoda/bölcsőde térítése
7. Sportrendezvényre szóló belépő
„A válaszadóknál a tavalyi évhez képest jelentősen nőtt azok száma, akik nem adnak vagy 100 ezer forint alatt biztosítanak cafeteria keretet. Míg tavaly 2% nyilatkozott így, addig 2019-re a válaszadók 7 százaléka nyújt ilyen alacsonyabb mértékű juttatási csomagot. Emellett 14 százalékról 12 százalékra csökkent azok aránya, akik évi 500 ezer forintnál magasabb juttatási csomagot biztosítanak. Az átlagos bruttó juttatási keret 2019-ben a tavalyi értéknél 4 százalékkal alacsonyabb, 375.000 forintra tehető. A csökkenés főképp annak tudható be, hogy néhány munkáltató megszüntette az eddig ilyen formában kínált juttatási csomagját.” - összegezte Fata László, a kutatást támogató Cafeteria TREND Magazin szakértője.
Szűts Ildikó az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke szerint - „Az elmúlt évek szabályozási változásai a készpénz irányában történő gondolkodást erősítették, ezért önmagában az idei változások túl nagy meglepetést nem okoztak. Másrészt az is jól látszik, hogy a béren kívüli juttatások terén az egyedi, a személyre szabott megoldások jelentik a jelent és a jövőt. Ezért önmagában nem az adóterhek döntik el a juttatások alkalmazott megoldásait, hanem sokkal inkább az a HR és vállalti policy, amit a cég a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében követ. Továbbra is pozitív tendencia, hogy az öngondoskodás jegyében a nyugdíj és egészség iránti munkavállalói tudatosság erősödik. Átgondolást igényel, hogy évről évre csökken a munkavállalói preferenciák mérése, miközben a trendek az egyedi juttatások felértékelődését mutatják. A munkáltatók kevesebb, mint 40 %-a rendelkezik e tekintetben releváns adattal. Továbbra is az látszik, hogy a juttatási policy szélesebb értelmezése, annak a felelős, gondoskodó munkáltatói gyakorlat részeként történő alkalmazása tudatosabb tervezést igényelne, hiszen nagy tartalékok vannak abban, hogy a cafeteria és a béren kívüli juttatások adott vállalati megoldásai miként járulhatnak hozza a munkavállalói élmény növeléséhez.”
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei... Teljes cikk
Ha kiderül a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, hogy a munkavállalónak szemüveg szükséges a képernyő előtti munkavégzéshez, akkor azt a... Teljes cikk
Közeledik az iskolakezdés, ami a családoknak akár százezer, de gyermekenként biztosan több tízezer forint nagyságú kiadás is lehet. Hogyan segíthet... Teljes cikk
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 1 hete
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 1 hete
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hete
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 3 hete
- Megduplázzák a nevelőszülők juttatásait – így változik a gyermekvédelmi rendszer 3 hete
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 4 hete
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 4 hete
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 1 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 1 hónapja
- A fenntartható karrier mint új HR-trend 1 hónapja
Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja