kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Amikor az álláskeresés vásárlási folyamat

images

images




A hatékonyságnak és egészségnek ugyanakkor része a munkahelyi környezet kialakítása is, az ergonomikus munkaeszközök elérhetővé tétele, emelte ki Dr. Németh Edit, az ELTE Gazdaságtudományi Intézetének adjunktusa. Aki szerint a munkahely is kommunikációs eszköz, ahol a szervezeti kultúra is tükröződik. A fiatal generációk pedig tudatosabb belépők a munkaerőpiacon, sok esetben van nemzetközi kitekintésük, tapasztalatuk, globálisabban gondolkodnak, ahogy a munkaerőpiacon is nemzetközi a verseny a munkavállalókért. A munkakörnyezet kialakítása befolyásolja a kommunikációt, a munkafolyamatokat, a fiatalok élményt is keresnek a munkahelyen. A Z generáció számára az álláskeresés vásárlási folyamat, jelezte az adjunktus.

Márpedig úgy néz ki, hogy mostanság a „vásárlók” vagyis az álláskeresők kevesebben vannak, mint a meghirdetett pozíciók. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2017 augusztusában legalább 100 ezer betöltetlen állás volt, az állásportáloknak a látogatottsága pedig a gazdasági válság idején nem növekedett annyit, mint mostanában, vagyis olyanok is bőségesen nézelődnek, akik jelenleg is dolgoznak valahol, de ha a váltásra jó lehetőséget látnak, akkor meglépik, vázolta a trendet Rácz István, az Állás.hu vezérigazgatója.

Nyugdíjasok és külföldi munkavállalók lehetnek a tartalék



A konferencián a munkaerőhiány megoldására több alternatíva is felmerült, így például a nyugdíjasok foglalkoztatása, a nyáron elindult közérdekű nyugdíjasszövetkezeteken keresztül. Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője az előnyökről és az esetleges kockázatokról is beszélt. Friss kutatásuk szerint a munkaerőhiányt 2017 szeptemberre már a gazdasági növekedés tekintetében jelentős problémának látja a megkérdezettek 68%-a, míg ez az arány tavasszal még csak 57% volt. Mindössze 16% állítja, hogy nem okoz gondot. Azt is megkérdezték, hogy kiket fogadnának el leginkább a munkáltatók, akikkel a jelenlegi űrt be lehetne tölteni. A lehetőséget legkevesebben a közmunkásokban és a tartósan munkanélküliekben látják. Őket a munkáltatók 80 illetve 60%-a elutasítaná, míg például az időseket csak 27% nem tartja alkalmasnak. A nyugdíjasok foglalkoztatására tehát van nyitottság, és a nyugdíjas szövetkezetek erre lehetőséget is adnak, ugyanakkor Kiss Ambrus szerint az elnevezésük félrevezető, hiszen többségében nem közhasznúak, hanem az iskolaszövetkezetekhez hasonlóan profi cégek álltak bele a szövetkezetek megalakításába.

Kiss Ambrus figyelmeztetett arra is, hogy bár egyes területeken enyhíthetik a munkaerőhiányt, hosszabb távon bérlenyomó hatásuk lehet az amúgy is alacsony bérszínvonallal rendelkező piacon. Ha pedig a munkaerőigény egyszercsak lecsökken, akkor akár elbocsátást is okozhat, hiszen a normál munkavállalókat is lecserélhetik nyugdíjasokra, hiszen utánuk nem kell járulékokat fizetni. A nyugdíjas pedig a kedvező adózás miatt (hiszen csak szja-t fizet) ugyanabból a bruttó bérből többet is visz haza.

A másik opció a munkaerőhiány enyhítésére külföldi munkavállalók foglalkoztatása, amiről Bányai Tibor, a HSA Kft. üzletfejlesztési igazgatója beszélt. Az ukrán munkavállalókban rejlő potenciált vázolta, akik már jelenleg is nagy számban dolgoznak vendégmunkásként (8 millióan) szerte a világon. Magyarországon jelenleg mindössze mintegy 9000-en vannak, de ez néhány éven belül akár 100 ezer főre nőhet az igazgató szerint. Mint mondta a 3. országból érkező munkavállalókra mindenképpen szükség lesz a jelenlegi demográfiai folyamatok és az elvándorlás mellett. Valamint mert a jelenleg munka nélkül lévők között sok a képzetlen, aki nem vezethető vissza a munkaerőpiacra, így ők nem jelentenek valódi munkaerő tartalékot, a bérek emelését pedig nem lehet a végtelenségig folytatni, mert nem bírja a gazdaság.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Csak a munkaidő 60 százalékában vagyunk hatékonyak
2. oldal - Amikor az álláskeresés vásárlási folyamat
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk