Ebben a szakmában akár 2 millió forintot is kereshet
Az informatikus ma az egyik legfelkapottabb, ugyanakkor leginkább hiányszakma is. Messze ebben a szegmensben lehet ma Magyarországon a legtöbbet keresni, 400-450 ezer forinttól akár bruttó 2 millió forintos havi bérig. A juttatási csomagok sokféleségének pedig csak a fantázia szab határt. A szektorról a Grafton IT és Telekommunikációs üzletágvezetőjével, Farkas Tamással beszélgettünk.

Juttatások: mi szem, szájnak ingere
Juttatások szempontjából a cégek, a munkaerőért egymással folytatott késhegyre menő verseny következtében, szinte amerikai startup környezetet próbálnak kreálni munkavállalóiknak. Igyekeznek átvenni a nyugati példákat. Így például egyes cégek 13 és 14. havi fizetést is adnak dolgozóinak, míg mások a Szilícium-völgybe utaztatják kollégáikat, vagy menő étteremben reggeliznek az alkalmazottak minden reggel. Úgyhogy a határ valóban csak a csillagos ég. A folyamat pedig öngerjesztő, mert valaki igyekszik mindig valami újat, egy kis pluszt nyújtani, amivel meg tudja magát különböztetni. Persze van olyan juttatás is, ami nem feltétlenül kerül sokba, viszont bizonyosfajta szemléletmódot igényel: például a heti öt nap home office, ahol az informatikus virtuális csapatban dolgozik. Persze mindehhez a magas fizetés alap, a cégkultúra pedig meghatározza, hogy hol, milyen juttatás működik jól.

Az informatikusok eleve a nyugat-európai fizetésekkel hasonlítanak össze, hiszen ott is nagy igény van rájuk. Különösen sok magyar szakember dolgozik Londonban és Svájcban. Farkas Tamás szerint azonban a külföldi munkavállalás felé irányuló tendencia csökkenőben van, éppen azért, mert az informatikusok már itthon is meg tudják keresni a nyugatihoz hasonló béreket, a megélhetés azonban Magyarországon relatíve még mindig olcsóbb, mint akár Londonban vagy Münchenben, így a kívánt életszínvonalat itthon is el tudják érni.
A toborzásban csak az egymástól „elvadászás” működik
A cég tapasztalata az, hogy egyre többen választják az IT szakmát, sokan átképzik magukat erre a területre. Erre adnak lehetőséget a 6-18 hónap alatt képzést nyújtó „bootcampek”, informatikai képző iskolák. Ez a lehetőség nagy segítség az alacsonyabb szintű IT-s pozíciók betöltésénél, ahol részfeladatokat kell csinálnia a programozónak. A junior munkavállalókat lehet elsősorban ezekről a helyekről toborozni. Farkas Tamás szerint sok cég tervez IT központot létrehozni Budapesten, akiknek általában vázolják, hogy nem könnyű piacra érkeznek, így komoly akciótervre van szükség, ha több tíz, esetleg százas nagyságrendben van szükségük emberekre. Ez manapság szinte csak egymástól elvadászással működik. Mint mondta, nemrég indult egy cég, amely 100-150 fős szolgáltató központot hozott létre Magyarországon, ők az IT-sok nagy hányadát a konkurenciától vitték el, 20-25%-ot ráígérve a fizetésekre. A tanácsadók arra biztatják a cégeket, hogy igyekezzenek valami újat, egyedülállót kínálni, ha idetelepülnek, ami kihívást jelent az informatikusoknak, mint a BI vagy a Big Data. A klasszikus szoftverfejlesztő házaknak, amelyek „olcsó” iroda létrehozásában gondolkodva érkeznek ide, komoly gondjaik lehetnek a munkaerőtoborzásban.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ebben a szakmában akár 2 millió forintot is kereshet
2. oldal - Nem is keres állást, mégis ajánlatokkal bombázzák