Megjelent: 8 éve

Egy szabadúszó naplója VI. - Munkahelyi levelek titkai

Gombóc Artúr tételesen felsorolja, milyen csokikat szeret. De mi a helyzet a céges, a hivatali levelekkel? Melyiket szeretjük, és melyiket nem? A kiszivárgottat? Az elektronikust? A kinyomtatottat? A tévedésből nekünk címzettet? A meg sem kapottat? A retorziókkal fenyegetőt? A behízelgően kérlelőt? A nem is létezőt? A koholtat? Kis levélkörkép, szubjektív emlékvillanásokkal.

Elhagytunk egy levelet, a megtaláló felejtse el! - így lehetne röviden összefoglalni, mikor eltéved, téves címre megy egy céges vagy hivatali e-mail. A véletlenül a dokumentum címzettjévé vált személy, elolvasván az üzenethez mellékelt apró betűs figyelmeztetést, kezdi úgy érezni: ő csinált valami rossz, bűnös dolgot. Arról tájékoztatják, hogy a levél üzleti, hivatali, szolgálati vagy egyéb titkot, személyes adatot tartalmaz, ergo haladéktalanul törölje le, felejtse el. S ne merészelje bárkinek is elmondani, a levelet másolni, lementeni vagy továbbítani. Az apró betűs ultimátumok szövegei tartalmilag hasonlók, de stílusárnyalataikban lényegesen eltérhetnek itt-ott. Valamelyik nyájasan, udvariasan kér, egy másik jogi retorziókkal fenyeget. És van olyan, amelyik felér egy rendőrségi idézéssel. Nemcsak a levél kitörlésére szólít fel, de arra is, hogy a címzett azonnal, lóhalálában értesítse a téves elektronikus postázásról a feladót.

Na, ez a pillanat, amikor még egy konzervatív, valláserkölcsi szellemiségű, az obszcén kifejezésektől mániákusan tartózkodó, de még a spontán tegeződést is kerülő ember agyából is kitörni akar egy mondat. ("Ki a f*sz vagy te, hogy parancsolgatsz?") Mert valamit nem árt tisztázni. Sokan kaptunk már ilyen eltévedt üzleti/hivatali levelet. És nem mi fogadtunk titoktartást a nevezett cégnek vagy intézménynek, amely kéretlenül a ládánkba pottyantott valamit. Így hát nem is mi szegtük meg azt, amikor tévesen lett címezve a küldemény. Az esetek többségében ezek a levelek teljesen érdektelenek, illetve ártalmatlanok. De mi van, ha egyszer, egy akaratlan baklövés folytán másokra nézve rendkívül kínos, kompromittáló vagy lejárató információk jutnak a birtokunkba? A levelezőprogramok "címzett" mezőjébe téve a kurzort, elég egy billentyűt lenyomni, és felajánlja az összes olyan, a postafiók memóriájában tárolt címet, amely ilyen karakterrel kezdődik. Elég egy rövidzárlat, és téves helyre megy a levél.

Újságíróként gyakran belegondoltam, mit tennék, ha egy "félreklikkelés" miatt szupertitkos (és a feladó számára akár súlyos törvényi következményekkel járó) dokumentum birtokába jutnék? Vagy elemzőként látnék bele zárt dossziékba egy "téves kapcsolás" miatt? Tulajdonképp lényegtelen még az is, hogy de facto felhasználnám-e egy nyilvános riportban vagy belső feljegyzésben. A számítógéppel ellentétben, amelynek memóriájából tetszés szerint bármi törölhető, az emberi felejtés nem tudatos. Kimegy a fejünkből a gondolat, ötlet vagy adat, amire szükségünk lenne, amit pedig örömmel kitörölnénk az agyunkból, makacsul ott marad. Ha nem nekünk szánt tudás birtokába jutunk, az akkor is módosítja gondolkodásunkat, cselekvésünket, ha nem fecsegjük el senkinek. A levelet "elhagyó" vállalat, közintézmény nemigen tud jól kijönni az ügyből. A titok mindenképp kijutott. Ha pedig az illető, akinél véletlenül kikötött, csinál róla egy képernyőfotót, és kiposztolja, hogy "így vigyáznak titkainkra X banknál, Y cégnél vagy Z minisztériumban", akkor mit tudnak csinálni?

Lehet mondani persze, hogy miként nincs jogom elkölteni a számlámra tévedésből érkezett pénzt, úgy rosszhiszemű dolog felhasználni az illetékesség nélkül birtokomba jutott adatot is. De ez csak addig igaz, míg a levél tartalma nem mond kontrasztosan ellent ama képnek, amit az illető cég vagy intézmény a közvéleményben létrehozni vagy fenntartani akar. Szóval, mindenki ügyeljen a címzésre, ellenőrizze le inkább egy kényszerbeteg alaposságával többször is, minthogy rossz helyre menjen. Ha pedig mi jutunk titoknak minősített adat birtokába, akkor mérlegeljünk. Ahogy a Káosz Brigád tagjai mondják cinkos kacsintással a Harcosok Klubjában: Tudjuk a dolgunkat, uram! Illetve egy öreg tanáromat idézve: minden meg van bocsátva, csak nem vagyunk hülyék.


Kérhetem ezt írásban?



Olyan is van azonban, mikor pont nem az a baj, hogy illetéktelenül kaptunk levelet. Hanem olyan dolgot sem szövegeznek és szignóznak nekünk címezve, ami nagyon is ránk tartozik. Kérhetem ezt írásban? Ez az, amit egyes főnökök bizonyos szituációban nem szeretnek hallani. Főként akkor, ha a kiadott utasításért a vezető nemigen akar jogi vagy szakmai felelősséget vállalni, csak szóban utasít, gondolván: ha az ügy sikeres, learatja a babérokat, probléma esetén meg csípőből letagad mindent, vigye el a balhét az utasítást végrehajtó dolgozó. Mit tegyen az ember, ha ilyenbe keveredik? Megteheti, hogy nyakasan ragaszkodik az utasítás hivatalossá, formálissá tételéhez. Ha meg a főnök csak nem akarja, akkor valami bizonyítékot mégiscsak szerezzünk róla. Például a szóbeli utasításra ne féljünk ismételten rákérdezni, s már előtte nyomjuk le rádiótelefonunk billentyűzetén a hangrögzítésért felelős kombinációt. Piszkos trükk, az kétségtelen, de gondoljunk arra: az ilyesfajta sumák főnök sem lesz gátlásos, ha ránk kell verni majd a balhét.

Persze akad olyan eset, amikor épp a levél hiánya szolgálhat bizonyítékul. Újságíróként megtörtént velem - nem is egyszer -, hogy politikai témában íródott cikkemet a szerkesztő előzetes tájékoztatásom és hozzájárulásom nélkül megváltoztatta, kivágott vagy épp hozzátett valamit. Az ilyen szerkesztőket én természetesen figyelmeztettem eljárásuk helytelen voltára. Először finoman, aztán kevésbé finoman, utána keményen, végül durván. Ha így sem értett a szóból, akkor megszakítottam vele az együttműködést. De persze alakulhatott volna rosszabbul is. Mi van például akkor, ha egy ilyen, a szerző akarata ellenére módosított, átírt cikkből sajtóper lesz? Nem tudom, mi történne végül, csak azt, hogy én mit csinálnék. A bíróság előtt tett vallomásomban rámutatnék, hogy én a szerkesztett változatot nem láttam, így annak tartalmáért jogi felelősséget vállalni nem tudok. Nyilván kellemetlen lenne a szerkesztőségnek, valamint lapkiadónak, hogy saját munkatársuk vall ellenük. Szar ügy a javából. Persze velem lehet alkudni. Megmondhatnám az etikátlan szerkesztőnek: figyelj, elviszem a balhét, de akkor ti fizetitek az ügyvédet, az esetleges kártérítést, a többi perköltséget, és még nekem is adtok egy szép kis fájdalomdíjat azért, hogy ilyen kellemetlen dologba rángattatok önhibámon kívül. Minden pályatársnak azt javallom, ilyen helyzetben ne legyen szégyenlős.


Levél a fekete lyuknak



A következő esettípus, mikor ügyfélként érzi úgy a kisember, hogy leveleit egy fekete lyuknak írja, ami nyomtalanul elnyeli azt. Ismert a nagyvállalatok modernizált ügyfélkezelési gyakorlata. A személyes kliensgondozás helyét mindinkább átveszi a telefonos és online bejelentés-, illetve panaszfogadás. Emiatt az ügyfélen időnként pszichózis hatalmasodik el. Úgy érzi, egy arctalan szörnyeteggel beszélget, amely ridegen lerázza, és még a szemébe sem lehet nézni. Robothangú cégbürokraták küldözgetik Ponciustól Pilátusig. Aztán néha elszakad a cérna. Megesett, hogy a sértett ügyfél az ügyintéző személyes Facebook-oldalán kezdett fenyegető üzeneteket küldözgetni. Mi több, a pszichopatológiásba hajló szituáció odáig fajul, hogy az egyre inkább lelki terroristaként viselkedő kliens a saját idővonalán tesz közé bejegyzéseket az ügyintézőről. Méghozzá névvel, címmel, fotóval. És olyan szövegek kíséretében, hogy XY egy aljas gané, aki ezt meg ezt csinálta. Legtöbbször nem is a céget, hanem - mint rossz hír hozóját - az ügyintézőt támadja. De volt, hogy a bekattant egyén odáig ment, hogy az ügyfélszolgálati központ épülete elől ordibált be az ügyintézőnek, hogy "Gyere ki, játsszuk le!"

Az ilyen műkedvelő "terroristák" kezdetleges arzenáljukkal sikeresen tapintanak rá a szolgáltatói vagy közigazgatási szektor gyenge pontjára. A maguk módján zseniálisabbak, mint az al-Kaida. A terroristák idióták - mondaná dr. House. És igaza lenne. Mert mit is csinál egy átlagos terrorista? Kétféle dolgot. Egyrészt próbálja legyilkolni a nagy embereket, a politikusokat, főpapokat, tábornokokat, nagyköveteket és nagyvállalkozókat. Illetve az alájuk rendelt fegyvereseket, testőröket, katonákat, rendőröket. E csoportnak, a védettek és védelmezők körének a fizetésében benne van a veszély, a kockázat. Tudnak vigyázni magukra, és a rájuk bízott személyre. A terroristák másik kedvenc célpontja a teljesen ártatlan civilek. Felrobbantanak egy zsúfolt buszt, iskolát vagy éttermet. Amivel csak a megtorlást, az indulatos bosszút provokálják ki. Persze ez is a céljuk, de igazából nem érnek vele semmit. Legfeljebb több emberöltőnyi vérontás után, mikor a győzelem már felér a vereséggel.

A terror leghatékonyabb formája nem az elitet, de nem is a köznépet veszi célba. Hanem a kettő közötti réteget. Szürke kishivatalnokokat, bürokratákat, ügyintézőket, kiskaliberű helyi politikusokat, kicsiny fogaskerekeket. Akik elég jelentéktelenek, és elég sokan vannak ahhoz, hogy a rendszer ne tudjon melléjük testőröket adni. Viszont fontosak annyira, hogy jelenlétük nélkülözhetetlen legyen a rendszer működéséhez. Amennyiben nem csak egy-két pszichotikus ügyfél fenyegetőzne, verekedne, futna ámokot, hanem egy terrorsejt vagy halálbrigád zsinórban megölne fél tucat adminisztrátort, irattárost és referenst, a többieket pedig azzal fenyegetné: így jár mindenki, aki ezt az államot vagy azt a világcéget szolgálja, a rendszer lebénulna. Ennyi pénzért senki nem vinné vásárra bőrét. Ha valaki ilyen rizikótényezőkre hívja fel nyilvánosan a figyelmet, általában kétféle reakciót vált ki. Vészmadárnak bélyegzik és kinevetik. Vagy épp ellenkezőleg, azzal vádolják, hogy pont ő ad tippeket a bűnözőknek. Utóbbi alaptalanságát könnyű belátni. Mindig nehezebb egy bűnözői módszert alkalmazni, ha annak részleteit feltárták, tehát a potenciális áldozati kör is tud róla.


Egy támogatás története



Végül - preventív tanulság gyanánt - megosztok egy történetet. Hogy honnan tudom? Fedje jótékony homály. Már én se nagyon emlékszem rá, olyan rég volt. Tehát: adott egy kormány. Vagy egy globális nagyvállalat, tökmindegy, hogy igazából melyik. Na, mármost, ez a kormány (vagy cég), mint donor, szponzor, támogató (vagy mi a szösz), elutasítja a pályázatát egy vitán felül nemes, nonprofit célú intézménynek. Ez lehet fogyatékos gyerekek, látássérültek, vagy éhező, beteg szegények intézménye, megint csak tökmindegy. Aztán egyszer csak levelet kap a szóban forgó intézmény az illető kormánytól vagy cégtől, hogy mégiscsak támogatják a projektjüket. Méghozzá dupla annyi pénzzel. S minő véletlen, ezt a levelet pont nyáron, a legrekkenőbb hőségben kapják. Akkor is péntek délután. Amikor a miniszterek (vagy igazgatósági tagok, ki tudja már, melyik volt) szinte mind szabadságukat töltik. Csak egy ügyeletes portás-helyettes van benn, aki semmit nem tud az egészről.

Utána egy hírlap vagy portál már közli is, hogy a bántalmazott nők, a kínzott állatok, vagy a fogyatékos gyerekek intézete hatalmas, nagylelkű támogatásban részesült. Ugyan a lapnál sem tudták a hírt megerősíttetni, de a levelet azért jóhiszeműen leközölték. Ki koholna, hamisítana minisztériumi vagy céges levélben közölt jó hírt, nem igaz? Egy tévécsatorna is lemegy forgatni az intézményhez, ahol a létesítmény vezetője gyerekek, kiskutyák, vagy nők körében rebeg könnyes szemű hálát. Mire az illetékes fejes értesül a dologról, két dolgot tehet. Egy: benyögi, hogy nem, mi mégsem támogatjuk az árva kutyákat, a nélkülöző gyerekeket vagy a megvert nőket. És tennie kell mindezt reklám-, vagy kampányidőszakban, ami hatalmas csapás az általa vezetett cégre vagy kormányra. A másik lehetőség, hogy kényszerűen jó képet vágva hozzá, mégiscsak odaadja azt a pénzt. Ekkor a titkos manőver háttérbeli irányítója az inkognitóját garantáló világhálón szépen publikálja: dehogy akartak ezek a rohadékok fizetni, csak azután tették, hogy mi a hamisított levelekkel meghekkeltük, illetve kész tények elé állítottuk őket.

Az eredmény ugyanaz: a cég (vagy a kormány, nem ugrik be, melyik is volt) szépen beég, és még a kiskutyák, a gyerekek vagy a nők is jól járnak. Képzeljük el, hogy nem egy ilyen levél megy ki, hanem mindjárt egy tucat, különböző intézményekhez. Az a kormány vagy vállalat, amellyel egy ilyen sorozatot megcsinálnak, annak vége, szénporrá hamvad. Mondjuk, hogy volt egy ilyen terv, amit precízen, részletekre lebontva kidolgoztak, de nem hajtottak végre. Ott pihen valahol egy fiókban, de most már, hogy feltártam, nemigen, (vagy csak jóval nehezebben) tudná bárki megvalósítani. Lehet ugyanis, hogy a gondolat - zsaroljunk ki pénzt jó célokra ilyen módon a kormányból vagy a cégből - bizonyos prizmán át szemlélve nemes. (Ha meg így sem fizetnek, akkor tényleg égjenek porrá.) De tudjuk, hogy akik ennyire profin képesek elektronikus levélcímet vagy fejléces levélpapírt hamisítani, azok egy ilyen műveletet nem szívjóságból csinálnának. Hanem politikai (és/vagy gazdasági) hátsó szándékoktól vezérelve. Morális gátak pedig még egy olyan karaktergyilkos tollforgatónál is léteznek, amilyen jómagam volnék.
  • 2022.10.11HR Fest 22 - Forgatókönyvek sűrűjében Újra jön a HR-világ legmeghatározóbb szakmai eseménye. Ősszel újra vár a HR Fest az Akvárium Klubban, ahol ezúttal a gyors változásokra és a közeledő sötét felhőkre fókuszálunk. Neked van már forgatókönyved? Részletek Jegyek
  • 2022.10.11XIX. Magyar Munkajogi Konferencia Atipikus munkajogviszonyok, munkaszerződés és munkajogviszony tartalma, határozott idejű jogviszony sajátosságai. Milyen kihívásokkal kell a cégeknek jelenleg szembenézniük munkaügyi kérdésekben? Nem érdemes hiányoznia a XIX. Munkajogi Konferenciáról. Részletek Jegyek
  • 2022.10.13TÉR workshop - Legyél a teljesítményértékelés szakértője! Miről lesz szó? TÉR bevezetés lépései, szakmai újdonságok, legjobb gyakorlatok, működtetéssel kapcsolatos szakmai titkok. A rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részletek Jegyek
  • 2022.11.09Új EU-s irányelvek a Munka Törvénykönyvében Jelentős munkaügyi adminisztratív feladat ősz elején - két irányelv átültetésével módosul a munka törvénykönyve. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Visszatérés a munkahelyre - post vacation blues

A post vacation blues akár egy menő indie banda neve, vagy slágerlistás számának címe is lehetne, de nem az! Hanem a hosszabb szabadságról a... Teljes cikk

Pál, KATA, Péter, jó reggelt! Avagy a foglalkoztatás 22-es csapdájába esve

Csak az állami bevételnövelés volt a célja az új katatörvénynek. A munkavégzés formája, annak rugalmassága, a mai változó világhoz történő... Teljes cikk

Lesz-e aki teljesíteni tudja a KATA feltételeket?

Amikor az utóbbi hetekben a döntéshozók a KATA átalakításáról beszéltek, azt emelték ki, hogy a lakosság számára szolgáltató kisvállalkozók... Teljes cikk