Szegedi Juli Szerző: Szegedi Juli Megjelent: 3 éve

Ezt most te mondod vagy a Csimpánzod?

Miért viselkedünk időnként teljesen más emberként? Miért nincs hatalmunk a saját tetteink, érzéseink felett? Mert a Csimpánzunk átveszi az irányítást. Ilyen egyszerű. Ha megtanuljuk kezelni, meggyőzni a bennünk élő Csimpánzt, akkor nem lesz az az érzésünk, hogy időnként valaki helyettünk irányít.

images

Három pszichológiai agyrésszel rendelkezünk, a frontális, a limbikus és a parietális lebennyel – ahogy Prof. Steve Peters A Csimpánzparadoxon című könyvében nevezi őket, ezek az Ember, a Csimpánz és a Komputer. Ez a három agyrész nagyrészt együttműködik, ám nagyon gyakran konfliktusba keverednek és hajba kapnak azon, hogy melyikük irányítson – a harcból pedig többnyire a Csimpánz keveredik ki győztesen. A Csimpánz paradoxona abban áll, hogy egyszerre lehet a legjobb barátunk és a legádázabb ellenségünk. A Csimpánz érzelmi gépezet, tőlünk függetlenül gondolkodik: nem jó vagy rossz, egyszerűen Csimpánz.
A pszichológiai tudat

Az agyról készült MR-felvételeken jól látható, hogy az agy vértartaléka az éppen használatban lévő területekre áramlik: amikor higgadtan gondolkodunk, a vérünk a homloklebenybe, az agyban lévő Emberbe áramlik. Ha heveskedünk, dühösek vagyunk, akkor a Csimpánzhoz tódul a vér, és ilyenkor úgy érezzük, hogy valójában nem ilyenek akarunk lenni, de felülkerekedett rajtunk valami külső erő.

A Csimpánzod jellemét nem te alakítod, nem vagy érte felelős, azonban a magaviseletéért igen – ez nagyon fontos megállapítása a könyvnek.

John és a parkoló kocsi

Szemléltessük egy egyszerű példán a Csimpánz és az Ember gondolkodása közti különbséget egy John nevű ember agyában.
John elmeséli a feleségének, Pauline-nak, hogy a szomszédjukban lakó férfi a kocsibejárójuk elé parkolt, és elzárta előle az utat, ezért át kellett mennie, hogy megkérje, álljon el onnan a kocsijával. John (az Ember) tényszerűen közli az esetet, belső Csimpánza nyugodtan hallgat.
Pauline így válaszol: „Nem tudom, miért csinálsz ekkora ügyet ebből. Megoldódott, nem?”

John és a Csimpánz is hallotta a választ, de nagyon eltérően értelmezik Pauline reakcióját. A Johnban élő Ember józanul így gondolkodhat: „Igazán nem csináltam ügyet belőle, de Pauline-t láthatóan nem érdekli, ezért hagyom az egészet”, vagy: „Tényleg megoldódott, tehát igaza lehet, hagyom az egészet, nem foglalkozom vele.” Az Ember higgadt maradt, és túltette magát a problémán.

A Johnban lakó Csimpánz azonban másképp reagálhat. Sértésnek veheti a megjegyzést, és izgatott lesz. Személyes kritikának érzi a választ, ezért védekező vagy támadó üzemmódra vált. Valószínűleg felemeli a hangját, és körülbelül így válaszol: „Miért van az, hogy sose állsz mellém?”, vagy: „Csak megjegyeztem valamit, amiről azt hittem, talán érdekelni fogja a feleségemet.”

Könnyű elképzelni, hová fog vezetni innen a beszélgetés. Ha Pauline válasza után leállíthatnánk a jelenetet, és megkérdezhetnénk Johnt, hogyan akar válaszolni, alighanem az Embert választaná, és hagyná a csudába az egészet. Csakhogy belső Csimpánzunk jóval erősebb, ezért még azelőtt kirobban, mielőtt az Ember magához ragadhatná az irányítást. Az eset pedig úgy végződik, hogy Joe eltöpreng, vajon miért nem hagyta szó nélkül az egészet.


Más a céljuk

A Csimpánzra az jellemző, hogy elhamarkodottan következtet, paranoiás, feketén-fehéren gondolkodik, irracionális, érzelmi alapon ítélkezik. Ezzel szemben az Ember logikusan gondolkodik, racionális, látja a szürke árnyalatait, következtet és bizonyítékok, tények alapján mond véleményt.

A Csimpánz és az Ember két külön programmal rendelkezik: a Csimpánz célja a fennmaradás, az Emberé az önmegvalósítás. Ha figyelembe vesszük ezt a két célt, akkor érthető, miért olyan gyakoriak köztük az összetűzések.
Honnan ismerjük fel, hogy ki a főnök?

Csimpánzszkander
Először azzal kell tisztába jönnünk, hogy ki irányít nálunk, a Csimpánz vagy az Ember? A választ könnyű megtalálni: ha olyan érzéseid, gondolataid vannak, melyek nem tetszenek neked, ha úgy viselkedsz, ahogy nem akarsz, akkor a Csimpánz irányít. A Csimpánz gondolkodásmódot a „De mi van, ha nem sikerül?”, „De fáradtnak érzem magam, ezért nem csinálom meg”, „De attól félek, hogy rosszul sül el” típusú gondolkodásmód jellemzi.

Miért nem tudjuk ezt az Ember számára negatív gondolatmenetet leállítani? Azért, mert a Csimpánz sokkal erősebb, mint az Ember. Egy valódi csimpánzhoz hasonlóan a bennünk élő Csimpánz is ötször erősebb az Embernél. Ezért, ha valaki meg akar változni, tudnia kell hogyan nyúljon a Csimpánzhoz. Mert úrrá lenni nem lehet rajta, nem lehet elnyomni, lenyomni. A napi teendőid közben a Csimpánz veszélyt keres – és ha megvan, akkor nem engedi ki a kezéből az irányítást. Az Ember ilyenkor hiába próbálja legyűrni az érzelmi alapon való reagálást, a Csimpánz nem enged. Ez egy belső hatalmi harc, amit boldogságod érdekében meg kell hogy nyerj.

Amy és az agresszív vezetés

Vizsgáljuk meg egy példa segítségével, miként gázol át a Csimpánz az Emberen még akkor is, amikor az Ember jelen van és cselekedni próbál. Példánkban az agresszív autóvezetésről lesz szó.
Amy autóval munkába tart, és egy másik kocsi bevág eléje. Két gondolkodó agyrésze (az Emberé és a Csimpánzé) működésbe lép.
Az Ember azt mondja: „Ez nevetséges. Sajnálom azokat, akik így viselkednek, de nem szívom mellre, jobb, ha azonnal elfelejtem, nem fontos nekem.”

Belső Csimpánza ezzel szemben kijelenti: „Pofátlanság, ez az ember levegőnek nézett engem, dühös vagyok. Móresre kell tanítanom, az egész arról szól, hogy erősebb akar lenni nálam, de ezt nem ússza meg. Tudtára adom, hogy haragszom, és elégtételt veszek.”

Ha az Ember nem tudja féken tartani a Csimpánzot, akkor a Csimpánz előzésbe kezd. Lenyomja a gázpedált, rátapad az ellenséges Csimpánzra, és üldözni kezdi. Az ellenséges Csimpánz észreveszi, és felveszi a kesztyűt. Teljes erővel dúl a Csimpánzcsata. Így megy ez hosszú kilométereken át, amikor az ellenséges Csimpánz elkanyarodik, és búcsút „int”. A munkahelyére érve Amy Csimpánza még mindig rettentően ideges és ingerlékeny. Órákba telik, mire túlteszi magát az egészen. A Csimpánz továbbra is hőzöng az eset miatt, dühös és nyugtalan. A visszaúton már alig várja, hogy valaki megint bevágjon eléje, mert akkor jaj neki!

Aznap este Amy találkozik az egyik barátnőjével, és elmeséli neki a történteket. A barátnője megkérdi, miért nem hagyja a csudába az egészet.

Mivel Amy Csimpánza már alaposan elfáradt, belső Embere végre ura lehet a helyzetnek. Alvó Csimpánza miatt Amy jóval logikusabban reagál, ezért Emberrésze azt mondja: „Tudom, hogy marhaság. Nem is értem, miért gurultam be ennyire. Néha annyira tudom utálni magam, amiért így kiborulok.”

Ha Amy nem tudja, hogyan működik a tudata, korholja és kényelmetlenül érzi magát. Ha azonban tudja, akkor szögesen ellentétes forgatókönyvvel és értelmezéssel állunk szemben. Hogy valójában mi történt, és hogyan lehetett volna ezt helyesebben értelmezni – ez következik alább.


Amy és az agresszív vezetés másodszor

Amy és Csimpánza autót vezet. Az ellenséges Csimpánz bevág a kocsijuk elé. Amy nyugodt. Arra gondol, nem nagy ügy, noha bosszantó. Azt mondja magának: „Nem érdekel, semmi értelme, hogy egy Csimpánz miatt felizgassam magam.” Csakhogy, mint láttuk, Amy belső Csimpánza azonnal felébred, és rikácsolni kezd.

Amynek ebben az esetben azt kellett volna tennie, hogy beszél a Csimpánzával, megnyugtatja, majd halad tovább. Csakhogy nem tudta, hogyan csinálja. (Később részletesen megvizsgáljuk a Csimpánzkezelés módszereit.) Amynek a munkahelyén, és később, a barátnőjével való beszélgetéskor is foglalkoznia kellett volna a Csimpánzával, ha értett volna hozzá. Amikor a Csimpánz végre kimerült és lecsillapodott, az agyban lévő vér a Csimpánztól az Emberhez vándorolt.

Ekkor már másképpen értelmezte volna a helyzetet. Megmagyarázta volna, milyen frusztráló egy modortalan Csimpánz gondozása, aki állandóan eltéríti, és olyan helyekre viszi, ahová nem akarja. Azt is elmondhatta volna, milyen idegesítőek voltak azok az érzések, melyekkel a Csimpánza bombázta az eset után, egész délelőtt. Amy ezt mondhatta volna: „Még gyakorolnom kell a Csimpánzidomítást.” Az önostorozás helyett mosolyoghatott volna annak ellenére, hogy a Csimpánz ezt suttogja a fülébe: „Mindenki látja, hogy egyszerűen nincs önuralmad.” Amynek csak ennyit kellett volna mondania: „Sajnálom, hogy fölém kerekedett a Csimpánzom, de nem adom fel, tovább gyakorolom az irányítását, majdcsak jobbra fordulnak a dolgok. Nem vagyok hajlandó magamat okolni.”


A Csimpánzzal végzett munka két részből áll: a gondozásból és az irányításból – mégpedig csakis ebben a sorrendben. A gondozás azt jelenti, hogy teljesíted a szükségleteit; egy agresszív és domináns Csimpánzt társadalmilag elfogadott viselkedési keretek között lehet tartani például rendszeres sporttal. De ugyanígy a Csimpánz gondozásának része, ha tiszteletben tartjuk a territóriumát, ha dicsérjük és elismerjük. A Csimpánzok állandóan erre vágynak, szemben az Emberrel, akinek a belső dicséret is megfelel. Ha ezeket megteszed a Csimpánzoddal, jó eséllyel, amikor irányításra kerül sor, akkor hallgatni fog rád.
Amíg elfogadod a javaslatát, minden oké, de ha nem, akkor feldúlttá válik

A könyv Csimpánz elgondolásának alapjai korábbi pszichológiai alapművekben fellelhetők: Eric Berne tranzakcióanalízisének gyermek-énje vagy épp Freud ösztön-énje mind arra épít, hogy több személyiség lakik bennünk és az életünk alakulása attól függ, hogy mikor melyiket tudjuk előhívni. A Csimpánzparadoxon leegyszerűsített modellje közérthetően magyarázza el, miért, milyen helyzetben vagyunk hajlamosak az érzéseink után menni és mi lenne az a mód, amivel kevesebb agresszió, düh és szorongás lenne az életünkben.

Prof. Steve Peters: Csimpánzparadoxon, Park Könyvkiadó, 2016



Follow hrportal_hu on Twitter

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár