Hatványozottan igaz, hogy magával szúr ki a hanyag diák
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyre több, a fiatalok tanulását mérő kutatásra lesz szükség, ugyanis évtizede csökkenő értéket mutat a diákok egy héten tanulással töltött ideje, ez pedig hosszú távon rányomja a bélyeget a későbbi életükre.
Az elmúlt 50 év folyamán egyre lustábbá váltak az egyetemi diákok: a heti tanulással töltött idő 1961-ben még 40 óra volt a nappali tagozatos amerikai diákok esetében, míg 2003-ra ez az érték 27-re esett - írja a portfolio.hu. Ez gond a 2. századi, tudásalapú társadalomban, ugyanis több kutatás is arra utal, hogy mindez erősen hozzájárul a gyengébb készségfejlődéshez, illetve a növekvő kibukási rátához. Ezek pedig igencsak megnehezítik a fiatalok munkapiaci elhelyezkedését.
A lap idéz is egy kutatást, amelyben az egyetemistákat próbálták tanulásra ösztönözni, de különböző eszközökkel. Volt olyan csoport amely hatékonysági tanácsokat kapott, például, hogy mennyit kellene egy-egy tantárgyra szánniuk és még külön emlékeztetőket is kaptak, szemben más vizsgálati csoportokkal. A végeredmény azonban meglepően az lett, hogy ez a kiemelt figyelmet kapó csoport sem teljesített jobba a többieknél.
A jövőben egyre több kutatás láthat napvilágot, ugyanis az biztos, hogy erősebb ösztönzőkre van szükség a diákok finom rábírása helyett. De elképzelhető, hogy még pontosabb útmutatásra van szükségük a tanulást illetően. Nem kizárt ugyanis, hogy ez a csökkenő tanulási hajlandóság egy globális, modern jelenség.
portfolio.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?