Hogyan érdemes megkeresni egy céget, amelyik nem hirdet nyitott pozíciót?
Milyen szöveggel lenne érdemes olyan céghez elküldeni az önéletrajzom, ahol nincs konkrét álláslehetőség meghirdetve? Munkahelyet szeretnék váltani, szakmabeli vagy épp szakmaközeli céghez szeretném kiküldeni az önéletrajzomat, csak épp nem tudom, hogy az ajtón kopogtatásom mellett milyen körítést alkalmazzak, hogy vessenek legalább egy pillantást az önéletrajzomra.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Milyen okból és milyen céllal szeretnénk munkahelyet váltani? Mi az, ami távozásra sarkall a jelenlegi munkahelyemről, és mi az, ami vonzó nekem a várható változásban? Függetlenül attól, hogy mi tűnik most elérhetőnek számomra, mire vágyom, ami most nem elérhető számomra? Mivel lennék elégedettebb? Mi az a munkában, ami miatt szívesen bemennék reggelente dolgozni? Mit szeretnék elérni, letenni az asztalra? És hol szeretnék lenni 3 év múlva, ha ma sikeresen váltottam?
Aztán: mihez is értek? Miben van tapasztalatom? Mihez értek még, amire elsőre nem is gondoltam? Milyen tapasztalataim vannak, amelyeket mostanában nem használtam a munkámban? Melyek azok a képességeim és tudásaim, amelyeket én természetesnek veszek, de mások számára kiemelkedőek lehetnek? Miben vagyok igazán jó?
Ezek olyan kérdések, amelyeken könnyű átszaladni, és felszíni válaszokat adni rájuk, de ha komolyan vesszük őket, és figyelmet szánunk a megválaszolásukra, rájövünk, hogy nem is mindig olyan egyértelműek. Ugyanis rólunk szólnak, a vágyainkról, a félelmeinkről, a gyakran ki nem mondott elvárásainkról, várakozásainkról. Az is hasznos, ha ténylegesen a konkrét, kézzelfogható lehetőségek ismerete vagy bekalkulálása nélkül gondoljuk át ezeket. Ne hagyjuk, hogy az agyunk folyton azt válaszolja ezekre a kérdésekre: "igen, jó lenne, de...". Csak mondjuk ki, amit valóban gondolunk és érzünk.
Aztán, ha felderítettük, hogy mit akarunk, mire vágyunk, mitől félünk, mit szeretnénk elkerülni, akkor (de csakis ezután!) forduljunk a világ nyújtotta lehetőségek felé. Könnyen előfordulhat, hogy eleve más cégek is eszünkbe jutnak, mint mielőtt még alaposan megismertük a saját céljainkat. Lehet, hogy rájövünk, nem csak cégek léteznek a világon: fordulhatunk a civil szféra vagy a közszféra felé, alapíthatunk saját vállalkozást, dolgozhatunk szabadúszóként is.
Ezeket a cégeket, alapítványokat, intézményeket stb. ezek után érdemes külön-külön kezelni, és egyesével átgondolni: mit kereshet az adott munkáltató, amihez én értek, és milyen lehetőségeket nyújt számomra, amelyekre vágyom? Mit tudok én nyújtani nekik, amivel felkelthetem az érdeklődésüket, és mit tudnak ők nyújtani nekem, amit ha tudatosítok bennük, felismerhetik, hogy elkötelezett munkatársat nyerhetnek általam.
Ha mindezeket tudatosítottuk, nincs más dolgunk, mint a saját szavainkkal, a saját stílusunkban egy max. fél A/4-es terjedelemben leírni ezeket. Emeljük ki a lényeget, fogalmazzunk röviden, térjünk a tárgyra. Miért akarunk váltani, mihez értünk, mit szeretünk csinálni, milyen eredményeket tettünk le eddig az asztalra, és mindezek alapján mivel tudnánk a cég működéséhez hozzájárulni? Hasznos, ha eltérő cégeknek eltérő levelet írunk, és mindenütt igyekszünk kiemelni a konkrét kapcsolódási pontokat az adott munkáltatóval.
Ezt a rövid levelet csatoljuk önéletrajzunkhoz (akár az e-mail szövegében, akár dokumentum formájában, ha pl. fel kell töltenünk az anyagunkat valahová). Ha váltani szeretnénk, mindenképp hasznos munkaerő-közvetítő irodához is elküldeni az anyagunkat. Ilyenkor természetesen nem cégre szabott levelet írunk, hanem elsősorban képességeinket, tapasztalatainkat, eddigi eredményeiket és céljainkat emeljük ki. Valamint azt, hogy szerintünk mivel tudnánk hozzájárulni egy olyan vállalat sikeréhez, ahol szívesen el tudnánk képzelni a továbblépést. A munkaerő-közvetítők különösen fognak örülni annak, hogy önálló gondolatokat tartalmazó, képességeinket és igényeinket kidomborító önéletrajzot kapnak.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
Kb. 9 éve dolgozom HR-esként, főként adminisztratív teendőkkel foglalkozom (be-kiléptetés, bérszámfejtés előkészítés,stb). Sajnos a... Teljes cikk
Érettségizett általános vegyész a végzettségem. 15 évet dolgoztam "Gyógyszeralapanyag gyártó" munkakörben fekete és tiszta térben az egyik nagy... Teljes cikk
Gyógytornász vagyok, Budapesten élek de sajnos szakmán belül nem sikerül állást találnom. Szeretnék másképp érvényesülni, és a HR-esként... Teljes cikk
- Karrierváltás, új munkahely? Erre figyelj, ha megléped 2 hete
- Czomba Sándor: a magas foglalkoztatottság a magyar gazdaság stabil pillére 3 hete
- Íme pár fontos jó tanács munkahelyváltáshoz 4 hete
- Czomba Sándor reálbérnövekedésre számít 4 hete
- Felmérés: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban 2 hónapja
- A tíz legnagyobb hiba, amit elkövethetünk álláskereséskor 2 hónapja
- Elindul a Demján Sándor Program digitalizációt segítő pályázata 2 hónapja
- Czomba Sándor: A regisztrált álláskeresők alacsony száma a gazdasági fordulat jele 2 hónapja
- Czomba Sándor: a cél, hogy egy napot se töltsön senki regisztrált álláskeresőként 2 hónapja
- 4,1 milliárd forintos program indul a vállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelését 2 hónapja
- Repülőrajtot vett a Demján Sándor program 2 hónapja