Hogyan keseríti meg a kiégés a nyugodt éjszakai pihenést?
A kiégés manapság meglehetősen gyakori jelenség, úgy is nevezhetnénk, hogy a felgyorsult világ vezető munkahelyi ártalma. A testi, mentális és lelki kimerülés tünetei igen szerteágazóak lehetnek, az alvászavar azonban az egyik leggyakrabban jelentkező panasz.

Mikor beszélhetünk alvászavarról?
Oka többek közt a kiégés is lehet. Ilyenkor azonban nem az altatók jelentik a megoldást, hanem a probléma gyökerét, magát a burnout szindrómát kell kezelni. Ebben segíthet a Swan Lake Központ integrált pszichoterápiás módszere, mely megoldást jelent a kiégés leküzdésére. Hogyha pedig a háttérben megbúvó problémát kezeljük, akkor az alvászavar is rendeződik.
Alvásprobléma gyakorlatilag akkor áll fenn, amikor valamilyen okból lehetetlenné válik a nyugodt éjszakai pihenés, nehezen megy az elalvás, nem tudjuk átaludni az éjszakát, az alvásunk pedig nyugtalan, felületes.
Ennek következménye, hogy reggel fáradtan kelünk, egész nap nyűgösek, dekoncentráltak, erőtlenek vagyunk. Habár estére már hullafáradtnak érezzük magunkat, ismét nem tudjuk probléma nélkül átaludni az éjszakát, így voltaképpen egy ördögi körbe kerülünk.
Az alvászavar két típusa
Az orvostudomány az alvásproblémák két fajtáját különbözteti meg. Az egyik az elalvás zavara, amely azt jelenti, hogy este lefekvés után az elalvás okozza a gondokat, mert akár órákon keresztül csak forgolódunk, hánykolódunk, bármennyire is fáradtak vagyunk, alig tudunk álomba szenderülni.
A másik pedig az átalvási zavar, amikor maga az elalvás ugyan könnyen megy, ám az éjszaka folyamán felébredünk, úgy érezzük, hogy minden álom kiment a szemünkből, és csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk visszaaludni.
E két típus jelentkezhet külön-külön, de gyakoribb, az amikor valaki mindkét alvászavarral szembesül. Ilyenkor mind az elalvás, mind az éjszaka átalvása problémákba ütközik, és előfordulhat hogy a 7-8 óra alvásidő (ami az ideális mennyiség lenne), lecsökken 1-2 órára. Talán mondanunk sem kell, hogy ez a drasztikus csökkenés mekkora mértékben hat ki az egészségre, testi és mentális szinten egyaránt.
Hogyan küzdhető le az alvászavar?
Először is meg kell bizonyosodni róla, hogy az alvásproblémák mögött nem szervi ok áll, hanem valóban a kiégés okozza. Ehhez különféle vizsgálatok szükségesek. Ezután el kell kezdeni magával a kiégéssel foglalkozni, vele párhuzamosan pedig az alvászavart kezelni.
Mivel a burnout szindrómát a munkahely okozza, ezért apró lépésekben, de fokozatosan változtatni kell a munkához való hozzáálláson, a munka-magánélet egyensúly helyreállításán és esetleg a munka mennyiségén.
Mindeközben az elalvást is próbáljuk könnyebbé tenni például azzal, hogy lefekvés előtt már nem tévézünk, vagy telefonozunk, hanem inkább olvasunk, vagy nyugtató zenéket hallgatunk. A jóga, a relaxáció és a meditáció évezredek óta alkalmazott, hatásos stresszcsökkentő technikák, melyeket érdemes rendszeresen végezni; egész biztos, hogy érezni fogjuk a jótékony hatásukat.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
Egy külföldi dolgozó megkéselte szintén külföldi kollégáját egy szegedi építkezésen, a férfit letartóztatták - tájékoztatta a... Teljes cikk
Egy 91 éves indiai férfi ma is teljes munkaidőben, napi 12 órás műszakokban dolgozik – egyszerű életet él, mégis világszerte tömegeket inspirál. Mi a titka? Teljes cikk
- Több irányítás, kevesebb kiégés? A kutatás szerint ez a titok! 2 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 2 hete
- A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre 2 hete
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 3 hete
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 3 hete
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 1 hónapja
- Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben 1 hónapja
- Invisalign üzletembereknek: fogszabályozás, amely nem megy a meetingek rovására! 1 hónapja
- Gyors megoldások elfoglalt szakembereknek 2 hónapja
- Inkább e-sportoló legyen a gyerek, mint tanár? A szülők szerint ez lehet a jövő egyik karrierútja 2 hónapja
- Az egészséges élet titka 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben