kapubanner for mobile
Szerző: Rozmis Kata
Megjelent: 7 éve

Rendszeresség



Ha az első lépésen túl vagyunk, és jól fogadták a kezdeményezésünket az adat alapú működéssel kapcsolatban, megkaptuk a lehetőséget a tovább lépésre. Itt is be kell tartanunk azonban néhány nagyon fontos „szabályt”. Azokat az elemzéseket, amiket az érintettek (menedzsment, középvezetők vagy akár a munkatársak) hasznosnak ítéltek, újra és újra szeretnék majd látni. Ezek valószínűleg azok a rendszeres riportok, amik eddig nem álltak elő idő hiányában, vagy elkészültek ugyan, de nem elég gyorsan/gyakran, vagy nem elég nagy pontossággal. Ez a monitoring terület. A változások megfigyelése hozzáadott értékkel bír, és ennek a lehetőségét biztosítanunk kell. (Ez csak egy a 3 kiemelendő terület közül, amit az analitika projektekkel érintenünk kell - ezekről bővebben itt.)

Kevés nagyobb hibát tudunk elkövetni egy analitikai projekt során annál, ha megszerettetjük a közönséggel az elemzésünket, aztán nem mutatjuk meg azt rendszeresen. A legtöbb üzleti intelligencia eszköz (BI eszköz) rendelkezik olyan platformmal, ahol akár interaktív formában mindenki (megfelelő jogosultsággal persze) hozzáférhet a számára nyilvános információkhoz. Használjuk ezt ki, és tegyük elérhetővé az elemzést - a rendszeres frissítésről pedig ne feledkezzünk meg!

Nagy segítségünkre lesz ebben a BI eszközök beállítási lehetőségei között az automatikus frissítés. Ez azt jelenti, hogy miután elkészítettünk egy rendszeres riportot, nincs vele további feladatunk az aktuálisan tartás érdekében. Ha frissülnek a háttéradatok, a beállításinknak köszönhetően a riport is a naprakész információkat fogja tartalmazni.
analitika 180424

Rendelkezésre bocsátás igény szerint

Utolsó lépésként pedig mindenképpen adjunk lehetőséget az érdeklődőknek arra, hogy saját riportokat készítsenek. Érdeklődők alatt azokat értem, akik valóban szeretnének az adatok mélyére látni, és új összefüggéseket találni. Nincs nehéz dolgunk ezzel a feladattal sem, hiszen az adatok összekapcsolása után egy saját adatforráshoz adhatunk hozzáférést ezeknek a felhasználóknak.

Talán bonyolultnak hangzik, de az új adatforrás létrehozása annyit jelent például egy közvetlen vezetőknek szánt teljesítmény-elemző forrás esetén, hogy
1. kapcsolódunk a vállalatirányítási rendszerhez és a
2. teljesítményértékelő rendszerhez, esetleg
3. még egy Excelt is hozzárakunk ehhez, ami a fejlesztendő területeket tartalmazza (mindezt jó eséllyel az elemző eszközünkbe beépített egy gombnyomásos közvetlen kapcsolódási lehetőséggel) - igény szerint
4. leszűrhetjük az adatokat pl. az adott évre, és
5. felmentjük az így létrejött fájlt egy közös platformra.

Ha ez a platform valamelyik BI eszközünk közös felülete, akkor a jogosultság beállításokkal sem kell törődnünk, mert ezt egyszer kell megadni, és onnantól mindenki csak a számára látható adatokhoz fér hozzá - és már kezdheti is az elemzést.

A technológiai háttér valójában csak egy kiegészítés, ami egyszerűsítheti a dolgunkat, de ami ebből igazán fontos az az, hogy rendelkezésre állnak olyan eszközök, amikkel biztosíthatjuk a saját elemzés készítésének lehetőségét megfelelően előkészített adatokból. Ez pedig valódi hozzáadott értékkel bír az egész szervezet működése szempontjából.

Az adat-vezéreltté válás végcélja minden estben az, hogy a cég minden szintjén tudjunk adat alapon döntéseket hozni, és mindenhol hozzáférhetők legyenek a mások által már előállított információk. Ha ez is megvalósul, elmondhatjuk, hogy végig vezettük a szervezetet az analitika projekten, és valóban használható és értékes tudással és lehetőségekkel járultunk hozzá a sikerhez. Értéket teremtettünk a vállalat számára.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hogyan ne bukjunk el az adat-vezéreltté válás útján?
2. oldal - Rendszeresség
  • 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BMEinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi bántalmazás: az abúzus formái, tünetek és megoldások

A munkahely nem mindenki számára jelent kiteljesedést, a siker és a fejlődés helyszínét. A munkahelyi abúzus – legyen az mobbing, pszichoterror,... Teljes cikk

Meglepő adat: a Z generációsok nagy része életközépi válságban szenved

A huszonévesek 38 százaléka jelenleg "életközepi válságot" él át – írja egy friss tanulmány eredményei nyomán a New York Post. Teljes cikk

Időzónák szorításában a munkahelyen

A.G. 16 fős nemzetközi csapatot vezet egy multinacionális cég Learning Services terület egyik csapatvezetőjeként. Csapatának tagjai Magyarországon és... Teljes cikk