kapubanner for mobile
Szerző: Bánosi Eszter
Megjelent: 7 éve

Munkaügyi audit: a hatóság előtt tárja fel a hibákat




Egy cég bármikor kaphat munkaügyi ellenőrzést, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne felkészülni a váratlanra. Ennek megfelelő módja lehet egy átfogó munkaügyi comliance audit, mely során felmérik a cég igényeit, majd tanácsot adnak a munkáltatónak, melyek azok a kritikus szegmensek, amelyek munkajogi szempontból kockázatot rejtenek magukban, illetve hogyan lehet kiküszöbölni ezeket.

Az auditot végző cég elsőször adatot és információt gyűjt, olyan munkajogi dokumentumokat kér be, mint például a munkaszerződések, tájékoztatók, tanulmányi szerződések, munka- és pihenőidő nyilvántartások. A rendelkezésre álló adatok birtokában megvizsgálja, hogy a munkáltató által alkalmazott jogi eszközrendszer megfelel-e a hatályos jogszabályoknak, majd feltárja a munkáltatók gyakorlatában lévő hibákat, például az érvénytelen kitöltéseket a munkaszerződésben, a nyilvántartások hiányos vagy helytelenen kezelését, a jogszabálysértő személyes adatkezelés eseteit vagy a nyilatkozattételi és adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásait.

Felkészül a mezőgazdaság – Kiemelt ellenőrzések és célterületek 2018. második félévében

A munkaügyi vizsgálatokra elsősorban a korábbi tapasztalatok alapján a visszaélésekben jobban érintett szektorokban célzottan kerül sor, de a jogszabályi megfelelés és a dolgozók szabályos bejelentésének ellenőrzése bármikor, bármelyik munkáltatónál megtörténhet.

Június-júliusban a munkaügyi hatóság kiemelten ellenőrzi majd a foglalkoztatásra vonatkozó alapvető szabályok betartását, így különösen az új belépő munkavállalókra vonatkozó bejelentési kötelezettség teljesítését. Szeptemberben és októberben kiemelten vizsgálják majd a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati ágazatban, továbbá az élelmiszer- és italgyártásban foglalkoztatott munkavállalókat, ugyanis a felsorolt ágazatokat évek óta nem vizsgálta a munkaügyi hatóság kiemelt csoportként.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Így zajlik a munkaügyi ellenőrzés
2. oldal - Munkaügyi audit: a hatóság előtt tárja fel a hibákat
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Erre figyelj, ha AI-t használsz HR-esként

A mesterséges intelligencia számos etikai, jogi kérdést vet fel, és a kérdések, de főleg a válaszok, még fontosabbak a HR érzékeny világában.... Teljes cikk

Változás a Munka Törvénykönyvében: mi történik, ha a munkavállaló alkalmatlanná válik a munkakörére

A munkáltatóknak három lehetősége van. Az Alkotmánybíróság nemrégiben egy fontos döntést hozott a Munka Törvénykönyve kapcsán, a munkakörükre... Teljes cikk

Nemzetközi munkaerő-bevonás: EoR, az új csodaszer?

A gyors nemzetközi terjeszkedésben gondolkodó társaságok körében egyre népszerűbb az ún. employer of record (EoR) szolgáltatás igénybevétele. Ez... Teljes cikk