Jó gyakorlatok a női esélyegyenlőség terén Magyarországról és Izlandról
Kutatások szerint a női vállalkozások sikeresebbek a nem női vállalkozásoknál, ha az indulásuk első pár évében megkapják a kellő támogatást. Erre pedig nagy szükség lenne, hiszen a Global Gender Gap Report legutolsó adatai szerint 144 ország közül Izland áll az első helyen, míg Magyarország csupán a 103. helyen a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőség tekintetében. Nálunk a probléma ugyanúgy létezik, mint 15 évvel ezelőtt, de már elérhetőek olyan kezdeményezések, amelyek közelebb vihetnek a megoldásokhoz - ilyen volt a Nők a munka világában - Képzések, jó gyakorlatok Izlandról és Itthonról című konferencia is.

A Budapesti Corvinus Egyetem és az izlandi Bifröst Egyetem szakértői az EGT és Norvég Alapok támogatásával megvalósuló ABCD projekt keretében olyan magyar és izlandi képzéseket vizsgáltak, amelyek a nők foglalkoztatottságának elősegítését és karriermenedzsment készségeinek fejlesztését célozzák. Ezek a jó gyakorlatok a március 21-i konferencia keretében kerültek bemutatásra. Prof. Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Nem-és Kultúrakutató Központjának igazgatója elmondta, hogy az elmúlt 5-10 év adatai szerint a világon a legjobb hely a nők számára Izland. De mégis hogyan lehet az izlandi jó gyakorlatokat adaptálni, mikor Izland a maga 300 ezer fős lakosságával kicsi és homogén országnak számít? A projekt legfontosabb célkitűzése emiatt az volt, hogy megvizsgálja a két ország jó gyakorlatait, és összehasonlítva ezeket megtalálja azokat a tanulási pontokat, amelyek mindkét ország számára fontosak lehetnek.

Izlandon a vidéki és az alacsonyan képzett nőknek is van esélyük karriert befutni
Hulda Ingibjörg Rafnarsdóttir, az Alapozó Tanulmányok és Továbbképzési Programok igazgatója ismertette az Empowering Women (Máttur Kevenna) képzést, melyre először 2004-ben került sor, és célja a kezdetektől fogva az, hogy támogassa a nők munkaerő-piaci elhelyezkedését, vállalkozásindítását, valamint a munkahelyteremtést különösen azokon a területeken, ahol nemi egyenlőtlenség mutatkozott a fizetések és munkalehetőségek tekintetében. A munkahelyteremtés és a területek helyi gazdaságának fejlesztése mellett a sokszínűség megteremtésére is törekednek.
A program legfontosabb eleme, hogy hozzásegítse a 25-65 év között nőket startup vállalkozásuk megindításához, vagy a már meglévő vállalkozásaik fejlesztéséhez. A hölgyek közül akadnak olyanok is, akik alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, nincs üzleti tapasztalatuk, és ezeket a készségeket szeretnék elsajátítani. A 11 hetes távoktatási program során különféle képzéseken- például informatikai ismeretek, értékesítés, marketing, kommunikáció -vehetnek részt, illetve alapvető információkat kapnak a vállalkozások megindításához. 2015. márciusában Tanzániába is exportálták a jó gyakorlatot, ahol a helyi feltételekhez igazodva, meglehetősen alacsony iskolázottságú, főként a mezőgazdaságban dolgozó nők számára tartottak ingyenes képzéseket. Az igazgató asszony elmondta, hogy a résztvevők közül néhányan saját kisboltot nyitottak, sőt egy asszony árvaház megnyitásán fáradozik - a tanzániai államigazgatás lassúsága miatt egyelőre sikertelenül.

A női vállalkozások sikeresebbek, ha támogatást kapnak az első években
Balázs Tibor, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója a SEED és a Budapest Bank 12 éves múltra visszatekintő Dobbantó esélyteremtési programját mutatta be, ami a versenyképesség biztosításának céljából jött létre. Az Európai Unió által kiadott nyilatkozat kutatások és statisztikák alapján kimondta, hogy a női vállalkozások versenyképesebbek a nem női vállalkozásoknál, amennyiben az első 1-3 évükben megkapják a kellő támogatást. Ez utóbbi viszont nagyon fontos feltétel, amelyet a mentorálás, a különféle inkubátor programok és a kompetenciafejlesztés tud biztosítani. A Dobbantó a start-up, valamint a növekedési szakaszban lévő scale-up vállalkozások mellett olyan, úgynevezett lifestyle business-eket is támogatnak, amelyeknek nem a dinamikus fejlődés áll a fókuszukban.
Balázs Tibor szerint a 12 napos, klasszikus tréning jellegű képzés során a legfontosabb az, hogy olyan csoportok alakuljanak ki, amelyeknek tagjai később is kapcsolatban maradnak egymással. A 20-22 fős csoportok tagjai között vannak teljesen kezdők, de akár 15-20 éves tapasztalattal rendelkező tagok is, akik lépcsőzetesen haladnak a vállalkozás létrehozásától kezdve az üzleti terven át az üzleti modellek végiggondolásáig. A kompetenciafejlesztő képzés a közeljövőben kiegészül egy mentorprogrammal is, amely egy évig segíti a vállalkozó nőket. Az ügyvezető igazgató szerint a program legfontosabb eleme a résztvevők önbizalmának erősítése.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Jó gyakorlatok a női esélyegyenlőség terén Magyarországról és Izlandról
2. oldal - Karrier ÉS család