kapubanner for mobile

Kisebb cafeteria keretben gondolkodnak a cégek 2019-ben

Csak kis mértékben csökkentek a vállalatok cafeteria keretei, mert aki eddig adott, nem gondolta meg magát hirtelen 2019-re. Legfeljebb másként adta ki ugyanazt az összeget, vagy valamivel kevesebbet - így jellemezte a cafeteria, avagy a juttatások világának helyzetét Fata László, a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője.

A Cafeteria TREND másokkal együttműködésben 400 cég megkérdezésével készített felmérést a juttatásokról az év elején. A népszerűségi sorrendet a Széchenyi Pihenő Kártya vezette és a jövedelemként adózó pénz kifizetés volt a második. A sorrend azóta sem változott. Fata László, a Cafeteria TREND alapítója és szakértője úgy látja, hogy volumenében e kettő viszi el a juttatási keretek nagy részét azóta is. Elmondta, hogy ezek mellett hangsúlyt fordítnak a cégek a munka-magánélet egyensúlyra, itt cafeterian kívüli megoldások is előfordulnak, továbbá a munkavállalói jólétre és az egészségcélú juttatásokra. A juttatások körében jellemzően adnak még kulturális belépőt, önkéntes pénztári hozzájárulást, óvoda, bölcsőde térítést és sportrendezvényekre szóló belépőt is.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a cégek juttatásokról általában nem váltottak béremelésre, ugyanis teljesen külön kezelik a béreket és a juttatásokat, igen kevesen keverik össze ezeket.

Fata László meglátása szerint csak kis mértékben csökkent a vállalatok által kínált átlagos cafeteria keret. „A felmérésünkben az szerepel, hogy 2018-ban 390 ezer forint volt az átlagos éves bruttó cafeteria keret, 2019 elején pedig 375 ezer” - mondta a szakértő. A Cafeteria TREND év eleji kutatása szerint tavaly 100 ezer forint alatti cafeteria keretet adott a cégek 2%-a, míg idén 7%-ra emelkedett az arányuk. A 100 és 300 ezer forint közötti keretet adó cégek aránya is csökkent, a derékhad viszont erősödött valamennyit, azaz a 300 és 500 ezer közötti keretekben gondolkodók száma emelkedett. Az 500 ezer forint feletti juttatási keretet adók száma viszont kisebb lett, 2018-ban a cégek 14% volt ebben, tavaly már csak a 12%-uk (lásd az ábrát).

Forrás: Cafeteria TREND

Fata László nem számít nagy visszaesésre 2019-et tekintve: „Aki eddig adott, nem gondolta meg magát hirtelen 2019-re, hogy idén semmit nem fog adni. Legfeljebb másként adta ki ugyanazt az összeget, vagy valamivel kevesebbet” - foglalta össze.

Iskolakezdési támogatás újragondolva



„Az iskolakezdési támogatásnál jó volt látni, hogy az új adókörnyezethez elkezdték keresni a megoldást a cégek. Ennek többféle módja volt, például pénzt adtak a tanszerekre, vagy ajándékutalványt, ami a minimálbér 10%-ig adható adómentesen közeli hozzátartozóknak is. Arra is van lehetőség, hogy egy több munkavállaló számára rendezett, jellemzően vendéglátás, szabadidő célú rendezvényen adjon át a munkáltató ajándéktárgyakat kedvező adózással. Ezzel a módszerrel nemcsak az iskolakezdéskor, hanem például egy ötletmenedzsment rendszerben átadott ajándéktárgy jutalmak esetében is szoktak élni.

Mit találtak ki a szolgáltatók?



Fata László szerint a juttatásokat kínáló szolgáltatók aktívak voltak 2019-ben. Sokan a szakértőkkel összhangban a célorientált juttatás tervezést támogatták: „A saját gyakorlatom szerint mindenkit arra kérek, gondolja át, melyik megoldással éri el jobban a kívánt hatást. A kínálati oldalon ott vannak jövedelemként adózó elemek mellett az adómentes juttatások, a béren kívüli juttatások (32,5% adó) és az egyes maghatározott juttatások (38,35%) is. Ha pénzt ad, akkor azért tegye, mert ez szolgálja a legjobban a céljait, de ha például az egészségmegőrzést fontosabbnak tartja ennél, akkor nem biztos, hogy a pénz a megoldás.

Érdemes még munkáltatói oldalról a kockázati biztosításokra is figyelni 2019-ben. Az idei évfordulóig adómentes juttatási forma az évfordulót követően jövedelemként vagy akár 38,35%-al adózhat a választott biztosítástól függően.

Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.


Fata László szerint - bár lehetett rá számítani - mégis sokakat meglepett a szociális hozzájárulási adó csökkentése. Sok cégnek egyedi eljárást kellett kidolgoznia arra, mit tegyenek a juttatásoknál megmaradó 2% többlettel. Nagy létszámnál nem egyszerű, ha egyénenként különböző módon használnák fel ezt a munkavállalók. „Ez arra mutat rá, hogy a munkáltatóknak előre fel kell készíteniük a cafeteria rendszerüket arra, hogyan reagáljanak az év közbeni (adó)változásokra” - mondta a szakértő.

Fotó: Pixabay.com
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk