kapubanner for mobile

Köteles visszavenni állományba gyes után a munkáltatóm?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2012 december 10. óta szabadságon vagyok, 2 gyermekem született. Tavalyi évben szerettem volna visszamenni, ezt hivatalosan is jeleztem áprilisban, de azt mondták nincs hely, pedig júliustól épp egy kolléga ment szülési szabadságra, majd július 1-től felvettek egy külsőst. Nem álltam bele a vitába, mert sejtésünk alapján közös megegyezést kértek volna, én ezt nem szerettem volna. 2016 év végén ismét nyílt lehetőségem egy pozícióra, de másik osztályon, szóban garanciát kaptam, hogy várnak, de IT fejlesztések miatt ez már most húzódik így visszajelzés júniusban várható. Nekem a gyes 2017 augusztusában megszűnik, van 57 nap szabadságom, melyet június 1-től mindenképp szeretnék biztonsági okból kivenni, talán addigra a pozíció is megnyílik csúszásokkal együtt, illetve nem szeretnék kicsúszni a határidőből sem. Erről a jelenlegi vezetőm is tud. Kértem, hogy június 1-től ismét állományba kerüljek, de a vezetőm elutasította, hogy ne foglaljam a helyét más kollégának, miért várom el, hogy ők tartják nekem a pozíciót, majd más osztályra megyek, lehetséges ez? Nem szeretnék haragot sem, de teljesen tanácstalan vagyok, hogy ilyenkor milyen jogok illetnek meg, szabadságot, ha kiveszem neki kell mindenképp állományba venni? Másik osztály még nem tud, amíg nem kap engedélyt és eddig nem kapott rám, csak, ha fejlesztések megtörténtek. Mire hivatkozhatok a vezetőmnél, ha megszüntetem a fizetés nélküli szabadságomat?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Rossz hallani, hogy a gyermekes munkavállalóknak milyen tortúrákon kell keresztülmenniük. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I.tv. (Mt.)133.§ (2) bekezdése alapján a fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban szűnik meg, de a munkáltató számára legalább 30 napot kell biztosítani a visszavételre. A fizetés nélküli szabadság tehát a visszatérési nyilatkozat közlésétől számított 30 nap elteltével szűnik meg leghamarabb. Utána azonban a munkáltatónak nincsen választása, és, ha nem alkalmazza, állásidőre járó juttatásra jogosult.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek