Szerző: Kertész Dalma
Megjelent: 7 éve

Magyarok a nagyvilágban - marketingesként Indiában

- Mikor és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott? Mivel foglalkozol, milyen beosztásban vagy?

- Körülbelül egy éve fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy diplomázás után inkább külföldön keresnék állást, nem otthon. A kalandvágy hajtott elsősorban, kultúrsokkot szerettem volna: egy olyan országban élni és dolgozni, amely gyökeresen más kultúrával rendelkezik, mint Magyarország. Erre Ázsia tűnt a legalkalmasabbnak, ezen belül pedig India a legkézenfekvőbbnek, nemcsak azért, mert a kedvesem munkája révén ide nagyon könnyen ki tudott jönni, hanem azért is, mert itt szükséges és elégséges feltétel az angol nyelvtudás, míg mondjuk Japánban, vagy Dél-Koreában, - ami szintén a célországok között volt eleinte - beszélned kell a helyi nyelvet. Viszonylag gyorsan találtam munkát én is, így szeptemberben kiköltöztünk Bangalora-ba, ebbe a közel 9 milliós lakosú dél-indiai nagyvárosba.

- Mi a végzettséged, mi a mesterséged, és ennek mennyiben van köze a jelenlegi munkádhoz? Hogyan alakult eddig a karriered? Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna, vagy inkább csak sodort az élet?

- Két éve végeztem az ELTE-n újságíróként, ezzel párhuzamos a Budapesti Corvinus Egyetemen is tanultam, ott tavaly végeztem gazdálkodási és menedzsment szakon. Egyetemi éveim alatt egy német rendezvényszervező cégnél dolgoztam marketing és PR munkakörben, majd szabadúszóként elkezdtem cikkeket írni az eduline.hu-nak. Az írást azóta sem hagytam abba, több lapnak is írok az Indiában tapasztaltakról. Itt egy helyi IT cégnél dolgozom, hivatalos beosztásom online marketing elemző, valójában azonban inkább online kommunikációval és tartalommenedzsmenttel foglalkozom. Nem álmaim pozíciója ez a mostani, de nagyjából illeszkedik abba a karrierútba, melyet magamnak elképzeltem. Az elsődleges cél az volt, hogy ki tudjak ide jönni és lehetőleg ne kelljen túl nagy kompromisszumot kötnöm szakmai téren. Ez a feltétel teljesült, úgyhogy alapvetően elégedett vagyok.

- Mit gondolsz, az a munka, amit kint végzel, mennyiben lenne más itthon? Kérdezem ezt szakmai, anyagi értelemben, a megbecsülés, vagy az emberi kapcsolatok szempontjából.

- Ez egy fiatal startup, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Mivel 50 fő alatti a beosztottak száma, akiknek 90 százaléka programozó, sok mindenbe belelátok, a stratégiaalkotástól kezdve az értékesítésen át a kommunikációig. A munkaidő rugalmas, a főnökömet nem érdekli, hogy mikor megyek be és meddig maradok, a lényeg, hogy megcsináljam, amiért fizetnek. A hangulat barátságos, az irodában osztatlan terek vannak, ahol ugyan nincs privát szférád, de legalább gyorsan lehet kommunikálni mindenkivel. Ebben a pozícióban annyit keresek, mint egy junior villamosmérnök, otthon nem kapnék ugyanezért a munkáért ilyen magas fizetést.


- Milyen életkörülmények között élsz, és milyen az életszínvonal a magyarországihoz képest? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek? Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?

- Bangalore központjában egy parkos, ligetes városrészben lakunk, a környékünkön minden megtalálható: étterem, kávézó, bevásárlóközpont, konditerem. A város egyébként teljesen élhetetlen, ebből a kerületből kilépve a szmog és a bűz sokszor elviselhetetlen, a forgalomról nem is beszélve. A lakásunktól messze, egy külvárosi városrészben dolgozom, oda kijutni minden nap egy kihívás, de azt is mondhatnám: vesszőfutás. Nemcsak a lehetetlen forgalom miatt, hanem azért is, mert nőként végigmenni az utcán és elviselni azt, ahogy a férfiak viselkednek, nem egyszerű. A szegénység elképesztő méreteket ölt, de az emberek ezt méltósággal viselik. Boldognak tűnnek, habár sokaknak semmijük nincs. Ennek okát a vallásban látom, hatalmas ereje van.

- A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?

- Habár jól keresek, az európai életszínvonal fenntartása nem olcsó. Ha húst vagy sajtot veszek, mélyen bele kell nyúlnom a pénztárcámba, valamint a tiszta, szép és folyamatos árammal, internettel ellátott lakás sem olcsó. Itt mindennaposak az áramszünetek és meleg víz sincs sok helyen, tehát ezekért a szolgáltatásokért többet kell fizetned. A félretett pénzt utazásra költjük, mert ezért jöttünk ide: hogy felfedezzük az országot, kalandozzunk, tapasztaljunk.

- Milyen a kinti munkamorál?

- Gyökeresen különbözik az otthonitól. Én speciális helyzetben vagyok, mert a CEO személyéből adódóan nagyon laza a vállalati kultúra, de ez a legtöbb indiai cégnél nem így van. A legnehezebben azt viselem, hogy mindig minden iszonyatosan kiszámíthatatlan és hektikus: a főnököm egyik nap kitalál egy projektet, delegálja a feladatokat és látszólag mindenki lelkesen nekiáll dolgozni, de az esetek nagy részében nem lesz az egészből semmi, mert a főnök félúton meggondolja magát, vagy egész egyszerűen elfelejti, hogy létezik ilyen projekt. Mindig mindenért harcolni kell, ha el akarsz érni valamit, legyen az csak egy dokumentum vagy egy email elküldése, nem fogod megkapni, ha nem mész utána. Telefonálni kell, személyesen kérni, emailt írni, és ha mindezt megteszed, akkor talán eléred azt, amit akartál, de csak napokkal később, mint ahogyan eredetileg szeretted volna. Ez egy idő után nagyon fárasztó.


- Érzel honvágyat? Mi hiányzik Magyarországról?

- Legjobban az önállóságom hiányzik. Itt mindenben a kedvesemre vagyok utalva, mert nőként nagyon nehéz boldogulni egy ilyen végletekig patriarchális társadalomban. Ehhez járul hozzá a közbiztonság, illetve annak hiánya. Sötétedés után nem merek sehová menni, de nappal is csak akkor, ha nagyon muszáj. Bangalore elvileg egy biztonságos város, mégsem érzem magam biztonságban, ennek egyik oka, hogy a sajtó minden nap tele van nemi erőszakról szóló hírekkel (nemcsak a legutóbbi nagy vihart kevert Delhi-i tömeges erőszak óta, hanem ez állandó jelenség), másik oka az állandó figyelem a férfiak részéről. Fehér bőrű, világos hajú nő lévén mindig bámulnak, a külvárosi részeken pedig gyakran beszólások és suttogások céltáblája vagyok, ezt nagyon nehezen viselem.

- Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?

- Itt minden nap valami újat tartogat, sokszor valami olyat, amit még az unokáimnak is mesélni fogok. Az egész életem egy nagy kaland és ezt nagyon élvezem.

- Hogyan telik egy napod - munkaidő alatt és munkaidő után? Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek? Milyen szórakozási lehetőséged van?

- Általában reggel kilenctől délután 4-5-ig dolgozom, közben van egy órás ebédszünet, amit néha házon kívül töltünk egy étteremben. Vannak napok, amikor nem megyek be, hanem otthonról dolgozom, ez bevett gyakorlat a cégnél. Esténként legtöbbször írok; amióta kint vagyok, több újságnak is elkezdtem cikkeket vinni, ez az egyik legnagyobb hozadéka az ittlétnek; olyan kapukat nyitott meg, amelyekről nem gondoltam volna, hogy valaha is belül kerülhetek. Sportolni is eljárunk egy közeli konditerembe, a szórakozás viszont legtöbbször hétvégére marad, mert a város hatalmas, a forgalom este hat után elviselhetetlen, ezért nincs értelme messzebbre elindulni, maradnak hát a hétvégék. Ilyenkor szoktunk barátokkal, ismerősökkel találkozni, ami legtöbbször közös ebédekben, kávézásokban nyilvánul meg, mert a város kulturálisan sajnos nem sok lehetőséget kínál. A hosszabb hétvégéken kirándulunk, bejárjuk a környéket motorral, ez a leghatékonyabb közlekedési eszköz itt.

- Mennyi ideig tervezel kint maradni? Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol most élsz?

- Eredetileg nyolc hónapra terveztük az ittlétet, de egy váratlan családi esemény miatt haza kell mennünk hamarabb, és nem is jövünk már vissza. A gyerekeimnek soha nem kívánnám, hogy itt éljék le az életüket, de pár hónapra szívesen kiküldeném őket, hogy lássák, hogyan élnek emberek milliói.
Ez a néhány hónap Indiában az eddigi legjobb dolog, ami velem történhetett, mert gyökeresen megváltoztatta a fókuszaimat, és azt hiszem, mindig tudok majd az itt tapasztaltakból meríteni. Szerintem minden európaira - vagy inkább azt mondanám: nyugatira - ráférne pár hónap egy fejlődő országban. Egy ilyen tapasztalat rávilágít arra, hogy mindig minden mennyire relatív; a szegénység, a gazdagság, a boldogság, a tisztaság, minden. Én mindig tudtam, hogy szerencsés vagyok, de amióta itt vagyok, azt is tudom, hogy mennyire.

A cikkben szereplő életképeket Fülöp Tamás készítette, a fotók az ő tulajdonát képezik.
  • 2019.12.18CAFETERIA 2020. Előadók: Fata László, cafeteria szakértő, Cafeteria Trend Kopányiné Mészáros Edda, tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Nádudvari Éva, senior szolgáltatás manager, NEXON Marusinecz Tamás, vezérigazgató, Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
  • 2020.01.22Változásmenedzsment képzés Cél a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése. A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése. Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése konkrét gyakorlatokon keresztül. A változási programok kritikus sikertényezőinek megismerése. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter