kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 2 éve

Már a TikTokon panaszkodnak az emberek a munkahelyükről

Sokan fordultak a videómegosztó platform felé a járványidőszak alatt, és mivel ekkor a munkakörülmények is radikálisan megváltoztak, nem meglepő, ha a munkavégzés kihívásai is TikTok trendek lettek. Az érdeklődés pedig, úgy tűnik, a járvány csitultával sem múlt el, ugyanis a #worktokokat közel 570 millióan nézték meg a cikk írásának időpontjáig. De miről is szólnak ezek a videók?

videó-

Sokan a járvány és a karanténok idején ezeknek a videóknak a nézésével és készítésével szórakoztatták magukat, és bár elsősorban ez a célja a rövid, akár pár tízmásodperces videóknak, hiszen számos köztük a zenés, táncos, vicces darab, azonban sok esetben aktuális témákra, a munkavégzés, munkavállalás mindennapi nehézségeire, kihívásaira, vagy éppen igazságtalan vagy annak vélt vezetőkre hívják fel a figyelmet. A reakciókból, hozzászólásokból – nem egyszer előbbiből több százezer utóbbiból több ezer van - pedig kiderül, hogy a videók készítői nincsenek egyedül a problémáikkal. A munka világához mindenki tud valahogy viszonyulni. 

Nézzünk bele találomra ezekbe a #worktok videókba, érdekes látleletet vehetünk a munka világáról. Egészen aktuális kérdésben: az infláció és az ehhez alkalmazkodó (vagy éppen nem) munkabérek témájában is került fel videó. Melynek szereplője a továbbiakban nem kívánja három ember munkáját végezni egy fizetésért. Ez alatt a videó alatt is megtalálták a kapcsolódást a kommentelők, valaki azt írta, hogy ő kért fizetésemelést a főnökétől, de mivel nemleges választ kapott a továbbiakban csak egy embernyi munkát végez el a munkanapjain, vagyis önhatalmúlag megvált a túlmunkától.

Ugyanakkor a lelkes és öntudatos munkavállalót valaki arra figyelmeztette egy másik hozzászólásban, hogy mindig fognak találni ezek a vezetők olyat, aki ilyen feltételek között is elvégzi a munkát. 

Egy másik videóban egy gyorséttermi dolgozó osztotta meg, hogy menedzsere, szerinte ok nélkül részesíti írásos megrovásban. Alighanem sokakban rezonálhatott az élmény, mert a videót 12,4 millióan nézték meg, 1,6 millióan kedvelték, és több mint 7000 hozzászólás érkezett, ahol a nézők megosztották saját élményeiket hasonlóan igazságtalannak érzett munkahelyi események kapcsán. Van, akit azért "jelentettek fel", mert fogorvoshoz ment, pedig még orvosi igazolása is volt, míg mást azért, mert szabadságot kért. Több hozzászóló megosztotta, hogy a megrovás után inkább otthagyták a munkahelyüket, míg mások a videóban szereplő dolgozót dicsérték, mert kimondta, amit sokan nem mernek, hogy akkor ő inkább lelép.

Valószínűleg szintén sokan tudnak azonosulni azzal a hölggyel, aki véletlenül nem vette észre, hogy be van kapcsolva a kamerája egy Zoom meeting közben, amikor nem éppen hízelgő és türelmes gesztusokkal igyekezett a meeting vezetőjét "rávenni", hogy a lényegre összpontosítson. Ő azonban észre is vette ezeket a gesztusokat, amelyeket utólag már nem könnyű egészen más jellegű mozdulatokká változtatni. A megjegyzés a videóhoz pedig annyi, „a meeting helyett egy email is elég lett volna…”

Több hozzászóló is beszámolt hasonló balesetekről, például egyikük véletlenül levette a megbeszélés alatt a némítást a mikrofonjáról, miközben megjegyezte valakinek a szobában, hogy „folytasd nyugodtan, úgysem mondanak semmi érdekeset.” Valamint többen dicsérték a gyors reakciót a lebukásra.

Míg mások épp csak TikTok trendeket akarnak követni, de mindig dolgoznak, így a trendi videót is épp a munkahelyükön kell megcsinálniuk, a menedzserük jelenlétében. A zene pedig magáért beszél

 

Toborzás és work-life balance - ismeretterjesztés röviden

A videók alatti reakciók általában megmutatják, hogy sokan járnak hasonló cipőben, hiába élnek a világ másik felén, vagy dolgoznak egészen más területen. Olyan TikTok fiókokra is sikerült bukkanni, amelyek kifejezetten ismeretterjesztő, „közszolgálati” célzatú videókat készítenek ebben a témában. Például a lifeandworkbutbetter esetében már az elnevezésből kiderül, hogy a nem titkolt cél a jobb munka és a jobb élet, illetve ezen összhangnak a keresése. A videók pedig többek között vezetésről, mérgező munkahelyről, kollégákról szólnak. 

Egy recruiter profilja, a win_the_job pedig felvonultatja azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek az álláskeresőket óva inthetik egy pályázat benyújtásakor vagy az interjúk során. Például, ha már az elején elhangzik a számos túlórára való igény vagy nagyon sok körös a felvételi folyamat az úgy neveztt "red flag" lehet. Ha túl sok emberrel kell interjúzni, az annak a jele lehet, hogy a hiring menedzser nem képes döntést hozni. Ha öt perc után felvesznek az is lehet gyanús. Ha értelmetlen, kreatívnak tűnő kérdéseket tesznek fel, mint például, hogy „Mi a siker színe?” – szintén eltántoríthatja a jelentkezőt. 

De van olyan is, akinek az is elég, akár 2,2 millió kedveléshez, ha megnehezíti más munkavállalók életét, mondjuk egy pénztárosét egy szupermarketben azzal, hogy egy darab picike árunak kér szatyrot vagy éppen 100 dollárral fizet ezért az egydolláros holmiért.

 

Keresgélés közben valószínűleg mindenki talál olyan videókat, amihez valamilyen módon tud kapcsolódni, akár a nagyvállalti világból, akár a home office kihívásai és vicces pillanatai kapcsán, vagy a mikromenedzselő főnök miatt. A videók a munka világának változására is jelentősen rávilágítanak, hiszen gyakran szókimondók, nem igyekeznek udvariasan elmaszatolni a dolgokat. A Z és az alfa generáció márpedig ott van a TikTokon, és pörgeti a videókat, akár óraszámra, így nem meglepő, ha nem feltétlenül csomagolják be a véleményüket vagy más igényekkel fordulnak a munkahely vagy a vezetőjük felé. A diskurzus pedig ezen a platformon is folyik a munka világáról és annak visszásságairól, akárcsak egy irodai nap utáni lazítás esetén a kollégákkal. Csak épp a közönség szélesebb körű.

Nyitókép: Markus Winkler from Pixabay

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk