kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A jól működő csapat egy irányba húz



Egy husky a saját testsúlyának a 0.1-szeresét képes elhúzni. Két husky a saját testsúlyuk 2.4-szeresét. Hat husky pedig a saját testtömegük húszszorosát. Ennél szebben és látványosabban nem lehet szemléltetni, mire képes egy jól működő, jó vezető által irányított csapat.

A team coach szerepe, hogy az üléseken olyan bizalmi légkört alakítson ki, mely lehetővé teszi az őszinte hangvételt, a reflexiót és a nyílt kommunikációt azzal kapcsolatban, hogy mi működik jól és mi az, ami esetleg akadályozza a jó működést és a kiváló teljesítményt.

Egy eredményes team coachingon felszínre kerülnek olyan témák, kérdések, dilemmák, konfliktusok, melyek eddig rejtve voltak, és melyek aztán új meglátásokat és felismeréseket szülnek. A csapat minden tagja aktívan kifejezi és megosztja meglátásait, ötleteit, kérdéseit, kétségeit. Mindezek hatására a tagok egyre jobban megértik egymást, könnyebben fognak tudni kapcsolódni egymáshoz, megerősödik a kapcsolatuk és javul az együttműködésük, valamint a teljesítményük.

A team coach megfigyeli mi van a szavak mögött

A team coach szerepe nem összetévesztendő a vezető, a tanácsadó és a facilitátor szerepével. A vezető a teljesítményre koncentrál, a tanácsadó a folyamatokra, a facilitátor a beszélgetés levezetésére, a team coach pedig elsősorban a légkörre, a kultúrára, a csapatdinamikára koncentrál, illetve arra, hogy a viselkedések különböző fajtái és a döntések milyen érzésekből erednek és milyen kapcsolódásokra utalnak.

A team coach figyel, kérdez, visszajelez, és reflektálásra ösztönzi a csapatot egészében és a csapattagokat egyenként, jelenlétével és működésével nyílt, biztonságos légkört teremt. Arra figyel, ami a szavak mögött van. A lehetőséget teremti meg, hogy a csapat jobban lássa önmagát, az eredményért azonban nem ő felel, az már a vezető felelőssége.

Georgina Woudstra hangsúlyozta, hogy a team coachnak figyelnie kell arra, hogy saját szerepében maradjon, és ne vegye át a vezető vagy a tanácsadó szerepét akkor sem, ha a csapat erre invitálná. Saját tapasztalatait megosztva mutatta be milyen szerepekre invitálhatja a csapat a team coachot: legyen ő a megmentő, döntsön ő, oldja meg a problémát, hozzon megoldást, legyen Superman, játssza el a gondoskodó tyúkanyó és a szigorú szülő szerepét. Legyen szövetséges, vagy éppen bíró és tegyen igazságot, tanárként fegyelmezze a rakoncátlanokat, őrmesterként számoltassa el az embereket.

Gyakorlattal egyre könnyebb tetten érni és - megtartva a team coach szerepet - kezelni a játszmákat. A team coaching azonban nem egy egyszer használatos, csodatévő szérum, nem egy egyszeri esemény, mely sebtapaszként szolgálhat. A team coaching egy folyamat. Egy dolgos, munkás, zavaros, nem mindig kellemes, de szükséges és eredményes folyamat, melynek középpontjában a hogyan áll. A kapcsolati team coaching ezen belül is a tagok közti kapcsolatokra, kapcsolódásra, és a szavak mögötti működésre figyel.

Ideje belátni, hogy a „task mesmerized” hozzáállás, ahol csak az számít, hogy mit teszünk, mit érünk el, nem hozza meg a vágyott eredményt. Az emberi vonal kihagyhatatlan. Nem lehet kérdés többé, hogy a hogyan és a miért nélkül esélytelen a hosszú távú siker.

Tánczos Éva

Fotók: Peredi Ágnes

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mi van a szavak mögött - a kapcsolati team coaching lényege
2. oldal - A jól működő csapat egy irányba húz
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rajtuk múlhat a toborzás sikere: így képezd a hiring managert

A sikeres toborzás kulcstényezője egy felkészült szakterületi vezető, a szaknyelvben hiring manager. Hogyan lehet képezni őket? Mi ebben a HR és a... Teljes cikk

Kulcsemberek: kik is ők és hogyan tarthatóak meg?

Hátukon viszik a céget, hozzák a bevételt, gyorsan képesek reagálni a változásokra. Ők a kulcsemberek. Nehéz őket elcsábítani az álláspiacon és... Teljes cikk

Ezt az 5 tippet érdemes megfogadni, hogy versenyképesek maradjunk a munkaerőpiacon

Nem csak a mesterséges intelligenciához való alkalmazkodás függvénye, hogy versenyképesek maradunk-e a szakmánkban. Ahhoz, hogy naprakészek maradjunk... Teljes cikk