Miből él egy olimpikon?

Kiss Gergely vízilabdázó 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban, háromszor állt a dobogó tetejére az olimpián, úgyhogy ha valaki, akkor ő biztosan tudja, hogy milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni. A sikerrel ráadásul gyermekkori álma vált valóra. „Kiskorom óta azzal keltem és azzal feküdtem, hogy olimpiai bajnok szeretnék lenni” – osztja meg emlékeit a 38 éves pólós a HR Portállal. – „Mindent ennek rendeltem alá, és így hatalmas öröm volt, hogy ez valóra válhatott. Fontos megjegyezni, hogy a sikert nem elég elérni, hanem az arany érmet viselni is kell tudni. Arra célzok ezzel, hogy példamutató életet kell élni, mert mint ahogy annak idején én is a nagy vízilabdásokat tekintettem példaképemnek, a mai gyerekek is bizonyára ezt teszik.”

Kiss Gergőt vízilabdán kívüli „civil” életéről tavaly tavasszal kérdeztük. Akkor arról is mesélt, hogy a sportból, az olimpiai élményekből milyen tapasztalatokat tud a vállalati életben kamatoztatni. Ami a legfontosabb, szerinte meg kell tanulni a sikert és a kudarcot is egyaránt kezelni, mert a kudarcok vezetnek a sikerhez.

Ezt az elvet vallja Berki Krisztián, tornász is, aki hatalmas csalódásnak élte meg, hogy olimpiai címvédőként nem jutott ki Rióba, de – mint mondja – a motivációval továbbra sincs gondja, január óta ugyanis új célok lebegnek a szeme előtt: „Szeptembertől indul a versenyszezon, magyar bajnokság és Világkupa-versenyek várnak rám, jövőre pedig Európa-bajnokság, úgyhogy már gőzerővel ezekre készülök. Eddig sem volt gond a motivációval, s ezután sem lesz, hiszen továbbra is imádom a tornát, szeretek tréningezni, s nagyon harmonikusan tudunk dolgozni Kovács István edzőmmel. Szeretnék ott lenni a 2020-as tokiói olimpián, mivel úgy érzem, még mindig magas szinten tudok tornázni, ott helyem a legjobbak között” – foglalta össze céljait a HR Portálnak.

Berki mellett egy másik nagy hiányzó Pauman Dániel, kajakos lesz. Ő négy éve vett részt először az olimpián, és akkor némi meglepetést okozva, ezüstérmes lett a férfi kajak négyesek ezer méteres távján Kammerer Zoltánnal, Kulifai Tamással és Tóth Dáviddal. Hiába szerezték meg Paumanék a tavalyi világbajnokságon a kvótát a magyar csapatnak, és készültek az idei olimpiára, mégse ők állnak rajthoz Rióban, mert a magyar válogatón csak a második helyen értek célba. „Borzalmas érzés, hogy az ember egy célért négy évig küzd, rengeteg energiát belefektet, és végül mégse jön össze” – mondja csalódottan a kajakos. – „Ráadásul különösen bosszantó azután, hogy kiderült, a győztes négyes egyik tagja (Dombvári Bence – szerk.) doppingolt. Az ember hiába próbál tisztességesen küzdeni, ha más tisztességtelen eszközökhöz nyúl.”

Nemcsak az újabb siker lehetőségét és a leírhatatlan olimpiai élmény hiányát fájlalhatják Paumanék, pénzügyileg is komoly vesztességet jelent számukra, hogy nem küzdhetnek éremért Rióban, hiszen a sportolók bevételét javarészt a teljesítményük határozza meg, és az olimpia különösen nagy súllyal esik latba. A Magyar Olimpiai Bizottság által finanszírozott Gerevich Aladár-sportösztöndíjat az elért eredmények, helyezések alapján határozzák meg.

„Hiába tesz meg mindent az ember a sikerért, nem mindig jön össze, így pedig nagyon nehéz pénzügyileg előre tervezni, megnő a sportolók kiszolgáltatottsága” – mondja a kajakos. – „Az ösztöndíjat ráadásul a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sok esetben átcsoportosítja, és végül a sportoló csak az összeg kb. 40 százalékát, az edző pedig a 60 százalékát kapja meg. Míg a sportolók eredményeit háromhavonta felülvizsgálják, és az összeget újra meghatározzák, az edzők akár 2-3 évig ugyanazt a pénzt kapják egy-egy kiemelkedő eredmény után, úgyhogy ők eléggé be vannak betonozva, hogy ne menjenek ki külföldre.”

Berki Krisztián nem panaszkodik, még mindig a legmagasabb kategóriában van a Gerevich- ösztöndíjban. Emellett – mint beszámolt róla – a torna szövetség is támogatja a pályafutását, de a biztos anyagi hátteret egyesülete, az Újpesti Torna Egylet adja: „Épp nemrég hosszabbítottam szerződést az UTE-val 2020-ig, azaz a klubom továbbra is bízik bennem. Már tíz éve újpesti vagyok, sikereim nagy részét ebben az egyesületben értem el, nagyon jó érzés, hogy töretlenül kitart mellettem” – osztja meg örömét az olimpiai bajnok tornász.

Pauman Dániel ezzel szemben arról számolt be, hogy nem minden egyesület engedheti meg magának, hogy tisztességesen megfizesse az olimpikonokat. Négy éve szerződött a Vasashoz, miután az MTK-nak már komoly tartozása volt felé és csapattársai, Kulifai Tamás és Tóth Dávid felé. A Vasassal a szerződése az idei olimpiáig tart, most még nem tudja, mit hoz a jövő. „A Vasasról csak pozitívan tudok beszélni, mert amellett hogy az edzőnkkel együtt befogadtak, olyan szempontból is külön utakon jár a magyar sportban, hogy a sportolók rendesen be vannak jelentve, szerződésben állnak a klubbal” – teszi hozzá a kajakos. – „Jövő héten ülünk le az egyesület vezetőivel tárgyalni és meglátjuk, hogyan alakul. Egyesület nélkül azonban elég nehéz lenne, mert úgy a felkészülést saját zsebből kell finanszírozni, ami nagyon drága.”

A harmadik bevételi forrás a sportolók számára a szponzorációból, támogatókból lehet. Egyre több nagyvállalat választ egy-egy kiemelkedően eredményes sportolót reklámarcként. Kiss Gergely is sok felkérést kap, igyekszik azonban olyan cégekhez, kezdeményezésekhez adni a nevét, amelyeket maga is értékesnek tart. „Mióta lemondtam a válogatottságot 2012-ben és tudják, hogy így több időm van, rengetegen keresnek meg” – mondja – „A szponzoráció, támogatók azonban csak néhány játékosnak jelentenek bevételt. Sok esetben egy-egy ismerős vagy családtag cége kéri meg a sportolót, hogy menjen el valamilyen rendezvényre, szerepeljen a tévében vagy egy plakáton.”

Magyarországon kevés sportolónak van azonban olyan népszerűsége, hogy a támogatói pénzek jelentős bevételt jelentsenek. Pauman Dániel tapasztalatai szerint – hiába a kajak-kenu az egyik legsikeresebb magyar sportág – mégis csak egy-két kajakosnak van szponzora. „Én nem szeretek kuncsorogni vagy házalni, úgyhogy sose volt szponzorom. Meg nem igazán látom, hogy ez annyira megérné egy cégnek, mert kajak-kenu versenyeket olimpián kívül nagyon kevesen néznek, ott pedig nem lehet reklámot viselni a hajón.” – mondja.

Továbbá az olimpiai bajnokok aktív sport utáni életét segítik a Magyar Olimpiai Bizottság által osztott életjáradékok, melyet a 35. év betöltése után kapnak az olimpiai érmes sportolók. A 2004-es sporttörvény alapján a járadék mértéke a bérből és fizetésből élők előző évi bruttó átlagkeresetének megfelelő összeg. A Magyar Nemzet februári cikke szerint az olimpiai bajnokok életjáradéka tavaly bruttó 237 700 forint volt, az ezüst- és bronzérmesek ennek a 60, illetve 40 százalékát kapták. Aki kétszeres, háromszoros vagy négyszeres olimpiai bajnok, az aranyérmenként a Központi Statisztikai Hivatal által számított átlagkereset 120, 140, 160, illetve 180 százalékára jogosult, öt vagy több elsőség esetén pedig a duplájára.

Pénzügyileg mindenesetre biztosan fájó lehet Berkiéknek, hogy nem mérethetik meg magukat Rio de Janeiróban, mert idén az olimpiai bajnokok Londonhoz hasonlóan 35 millió forintot, az ezüstérmesek 25 millió forintot, míg a bronzérmesek 20 millió forintot kapnak.

Összességében tehát az olimpiai siker után járó gazdasági tőke mindenképpen motiváló lehet sportolóinknak, hiszen mind rövid-, mind hosszú távon számos támogatásra számíthatnak a kiemelkedő eredményt elérő olimpikonok. Berki Krisztián úgy véli, az élsportolókat, főleg az olimpiai bajnokokat most már jól megfizetik, de még mindig nem lehet összehasonlítani ezt a bért a labdás sportágakban jellemző fizetésekkel. Ugyanakkor kiemelte, hogy a legtöbb sportolónak az olimpián nem a várható jutalom a fő motivációja.