Szerző: Cseke Balázs
Csatlakozz hozzánk a Viberen
Megjelent: 4 éve

A medencében és az irodában is tudni kell, hogy vannak a csapattársaim

images

Miközben sorra nyerted a különböző bajnokságokat és versenyeket, nem feledkeztél el az élsport utáni időszakról sem. Tudatosan készültél sportolói karriered alatt a későbbi civil életedre? Lehet azt mondani, hogy a vízilabdás közeg ösztönzően hatott arra, hogy folyamatosan képezd magad?

Már viszonylag korán belekóstoltam a medencén kívüli világba, amikor a jogi egyetem előtt elvégeztem egy egyéves sportújságírói és PR-asszisztens képzést. Úgy gondolom, máig rengeteget profitálok azokból az ismeretekből, amiket ez alatt az egy év alatt magamra szedtem. A jogi egyetemet is sikerült elvégeznem, habár jelentősen megnehezítette a tanulást, hogy közben volt két olimpia, több világbajnokság, és folyamatosan edzésre, edzőtáborba, meccsre jártam. Azon túl, hogy a vízilabdában lassan évszázados tradíció, hogy a sportolók jogi, orvosi, közgazdász vagy mérnök diplomát szereznek, van bennem egy nagyon erős belső késztetés is, hogy ne álljak le a magam fejlesztésében. Hogy egy példát mondjak, többször játszottam külföldön klubcsapatban, és ilyenkor mindig igyekeztem minél jobban elsajátítani az adott ország nyelvét. Ha valamibe belekezdek és elhatározom, hogy foglalkozom vele, legyen az a sport vagy egy vállalkozás, azt szeretem száz százalékosan csinálni. Sose féltem a kihívásoktól, mindig is a nehezebb utat választottam, hiszen nem származom gazdag családból, nem számíthattam arra, hogy majd a szüleim segítségével könnyedén előrébb juthatok.

A sport és a vállalati élet között rengeteg párhuzamot lehet vonni. Gondoljunk csak a csapaton belüli kommunikációra. Az Életem a játék című tavaly megjelent önéletrajzi könyvedben azt írod, hogy „kommunikációval szinte minden megoldható” Hogy érted ezt pontosan? Szerinted milyen a jó kommunikáció a vállalati életben? Az őszinte, szókimondó stílusod minden esetben sikeres lehet?

Arra célzok ezzel, hogy sok esetben hiába azonos a két fél érdeke, célja, nem jön létre az üzlet, mert elég egy rosszul megfogalmazott mondat, hogy a megállapodás vagy az üzlet kútba essen. Hihetetlenül fontos a pontos, érthető, korrekt megfogalmazás mind a magánéletben, mind a vállalaton belüli, illetve tárgyalófelekkel való kommunikációban ahhoz, hogy ne legyenek félreértések. Már a vízilabdában megtanultam, hogy az őszinte, szókimondó stílusom nem minden esetben lehet sikeres. Többször előfordult, hogy ha a játékvezetőnek reklamáltam, megbüntettek, vagy ha az edzővel feleseltem, akkor se jártam jól. Annak voltak köszönhetőek ezek az összetűzések, hogy én mindig védtem az igazamat, talán pont a mélységes igazságkeresés miatt lettem jogász.

A vízilabdában rengeteg a kiélezett pillanat, amikor másodpercek töredéke alatt kell fontos döntéseket hozni. Ezekhez a villámgyors döntésekhez, kiélezett pillanatokhoz képest mennyiben térnek el a vállalkozásokban hozott döntések? Mi a különbség a sport és az üzleti élet között a döntési mechanizmusban?

Valóban van különbség a kettő között, de azért annyi analógiát mindképpen meg lehet figyelni, hogy az üzleti életben is vannak szürke hétköznapok, amikor úgymond készülünk egy meetingre, tárgyalásra, mint ahogy a sportban is a hétköznapok az edzésekről, a meccsekre való készülésről szólnak. De ne felejtsük, hogy egy fontos tárgyaláson sincs feltétlenül idő hetekig gondolkodni és az időt húzni, sok esetben azonnal kell egy vezető pozícióban lévő embernek döntést hoznia, pont, mint a vízilabdában is a játékosnak azonnal kell dönteni, hogy mit húzzon az adott szituációban. A vízilabda talán annyiban más, hogy ott a fizikai és mentális képességeket kell összehangolni és egyszerre használni, míg a munka világában fizikailag nincs leterheltség, csak mentálisan kell száz százalékosan teljesíteni.

2012-ben az olimpia után fejest ugrottál az üzleti életbe. Több vállalkozásban is vezető pozícióban vagy. Eddigi tapasztalataid szerint milyen a jó vezető?

Azért azt tegyük hozzá, hogy ugyan vezető pozícióban vagyok, de nem 100-200 ember munkáját irányítom, hanem egy frissen alapított kis sportegyesületnek, a Modern Sport Akadémiának vagyok az elnöke, valamint társtulajdonosa vagyok a DunaEvents rendezvényszervező cégnek és az AuqaPio ásványvíz palackozó üzemnek. Annyit már mindenképpen látok, hogy rengeteget kell még tanulnom, fejlődnöm ahhoz, hogy jó vezető lehessek. Tapasztaltam is már az elmúlt egy-két évben, hogy hoztam néhány elhamarkodott döntést, ami talán a rutintalanságomnak köszönhető. Hogy milyen is a jó vezető, hirtelenjében három szó jut eszembe: határozottság, empátia és kitartás. Ugyanezek a tulajdonságok a sportban is nélkülözhetetlenek, ha sikeresek akarunk lenni.

A könyvedben írtad, hogy gyakran hívnak céges workshopokra előadásokat tartani, valamint te is vezetsz csapatépítő tréningeket. Milyen kérdéseket szoktál kapni, milyen tanácsokkal tudod segíteni a cégek munkáját?

Az biztos, hogy minden előadás különböző. Sokszor általános iskolásoknak beszélek a sport előnyeiről és az egészséges életmódról, máskor felsővezetői tréninget kell tartanom olyan multinacionális cégek vezetőinek, akiknek valószínűleg már óriási tapasztalata és tudása van ezen a téren. Ami talán a fő ereje ezeknek az előadásoknak, hogy a reflektorfényben lévő élsport területéről jőve milyen tapasztalatokat tudok megosztani a hallgatósággal. Szerencsére úgy tűnik, van rá igény, sokszor az eredetileg harminc percesre tervezett előadások 45-60 percig tartanak a sok kérdés, a nagy érdeklődés miatt.

Milyen általános kérdések merülnek fel ezeken a meetingeken?

A legtöbb cég a motiváció folyamatos fenntartása iránt érdeklődik, nyilvánvalóan azt szeretnék tudni, milyen módszerrel lehet motiválni az évek óta ott dolgozó munkatársakat. Vízilabdában általános mondat, hogy nem lehet csak úgy bedobni a gatyát a vízbe. Ez azt jelenti, hogy a meccs nem fog magától menni, oda kell tennünk magunkat a győzelemért. Ugyanígy egy vállalat befásult, beszürkült munkaerővel nehezen fog előrébb lépni, jobban teljesíteni.

A másik kérdés, ami gyakran előfordul, hogy hogyan lehetne előrébb lépni, hogyan lehetne az örök második vagy örök harmadik pozícióból előbbre jutni. Vallom, hogy az se jó, ha nem látod a fától az erdőt, mint ahogy akkor se jársz jó úton, ha csak a nagy célt nézed, és nem veszed figyelembe a kisebb állomásokat. Ezen kívül egyre több startup előadást tartok. Érdekes kérdés, hogy hogyan lehet egy csapatot, egy vállalatot rövid időn belül felépíteni, összerakni. Itt is párhuzamot vonhatunk a sport és a munka világa között, hiszen egy sportklubnál is vannak startup meetingek szezon elején, amikor 5-6 új játékossal kell új csapatot kovácsolni úgy, hogy szezon végén lehetőleg bajnokságot, kupát nyerjünk.

A rendezvényszervező cég társtulajdonosaként gyakran szervezel te magad is csapatépítő tréningeket. Hogy néz ki egy ilyen csapatépítő tréning?

Tulajdonostársaimmal azt a célt tűztűk ki, hogy egy modern, 21. századi vállalatként működjünk. Tehát nem úgy néz ki nálunk a csapatépítés, hogy mondjuk megérkeznek a kedves vendégek a kastélyszállóba, csinálunk egy alapjátékot, és aztán csak eszünk-iszunk hajnalig. Hogy egy példát is mondjak, volt olyan, hogy Balaton-felvidéken magas kategóriájú autókkal kellett különböző ügyességi feladatokat megoldani. De szoktunk vitorlásversenyt és ügyességi versenyeket is szervezni, ahol szintén csapatokban versenyeznek a munkatársak. Majdnem mindig tartok előadást sportról, motivációról és gyakran mesélek az olimpiai élményeimről, azokról a hatásokról, amik az olimpiai faluban értek.

Milyen hatással lehet a csapatépítés a munkatársak teljesítményére?

A rövid távú eredménye az tud lenni, hogy a hétvége hatására feldobódnak, felszabadulnak az emberek, meglesz bennük az a jó érzés, hogy kaptak valami értékeset a cégtől. Az biztos, hogy ezáltal jelentősen megnő a munkakedv, és valószínűleg a teljesítmény minősége is javul. Hosszabb távon pedig abban erősítik meg ezek a csapatépítő tréningek a munkatársakat, hogy végre nem idegenként ülnek egymás mellett az irodában napi 8-10 órát. Azáltal, hogy jobban megismerik egymást, sokkal megértőbbek, elfogadóbbak lesznek egymással munka közben is. Vízilabdában is akkor jöttek az eredmények, ha ismertük a csapattársak érzéseit, gondolatait, és jó hangulat volt az öltözőben. Elnézőbbek voltunk, ha valaki rosszabbul teljesített egy időszakban, nem hozta az elvárt minőséget, mert tudtuk róla, hogy például válófélben volt. Ha nem beszélgetünk a munkán kívül is, nem ismerjük jól egymást, akkor hiába tartozunk egy csapatba, e mögött a kapcsolat mögött nincsen tartalom.

Sportolói karriered során gyakorlatilag mindent megnyertél, amit egy vízilabdázó megnyerhet. Hogyan lehet a sikert kezelni, hogyan lehet motiváltnak maradni egy-egy nagyobb siker után?

Amikor életemben először nyertem országos bajnokságot, úgy éreztem, mindent elértem, hiszen az ország legjobb csapatának vagyok tagja. De milyen érzés volt ötödször is megnyerni a bajnokságot? Vajon ugyanúgy tudtam örülni a sikernek? Persze, minden sikernek örülni kell, de a negyedik-ötödik bajnoki címnél már kicsit olyan érzés volt, hogy jól van, ezt is kipipálhatjuk, teljesítettük, amit mindenki elvárt tőlünk. Ilyenkor vagy váltani kell, vagy világosan megfogalmazni, hogy ez igenis egy nagy siker, hogy igenis örülni kell neki. Azt gondolom, hogy értékelni kell a kisebb sikereket is. Ha mondjuk, egyik évben megnyerem a bajnokságot, a következőben csak második vagyok, az már kudarc? Még akkor is az ország második legjobb csapata vagyunk. Mindenképpen a helyén kell értékelni a sikert, mint ahogy a kudarcot is. Vallom, hogy a végletek ritkán adnak jó tanácsot az embernek, meg kell találni az arany középutat.

A vízilabda mellett több vállalkozás munkájában részt veszel, és rengeteg előadást tartasz. Hogyan tudod megfelelően beosztani az idődet? Hogy néz ki egy átlagos heted?

Egy héten nyolc edzésem van, plusz hétvégén meccs. Így próbálom a meetingeket úgy szervezni, hogy inkább a hét elején legyen több, hogy hétvégén, a meccsen mentálisan friss legyek, és a maximumot tudjam adni. Fontosnak tartom, hogy ha iskolába hívnak órát tartani vagy mozgássérült gyerekekhez hívnak beszélgetni, mindenképpen próbáljak ott lenni. Szerencsére így 38 évesen már elnézőbb velem az edzőm, és havi 3-4 alkalommal elenged, ha tudja, hogy nem ellógni akarom az edzést, hanem más fontos elfoglaltságom van, de nyilván, amíg játszom, az első a vízilabda.

Nagy támogatója vagy az egészséges életmódnak és táplálkozásnak. Mit tudsz ajánlani azoknak a dolgozóknak, akik napi 8-10 órát ülnek egy irodában, és ebédre is alig van idejük? Hogyan éljenek ők egészségesen?

Közhelynek tűnik, de őszintén vallom, hogy fejben dőlnek el a dolgok. Nyugat-Európában a lakosság magas százaléka űz amatőr sportot munka mellett. Például amikor Olaszországban játszottam néhány éve, a feleségem úszásedzéseket tartott felnőtteknek este kilenckor. Ott teljesen más az emberek munkaideje. Hagyományosan hosszabb ebédidő van, hogy legyen idő sziesztázni. Tehát este 6-7 körül végeznek a munkahelyükön, és utána még hajlandóak lemenni edzésre, nem pedig otthon ülnek a tévé előtt, mint a többség itthon. Nem tartom egészségesnek, hogy Magyarországon akár napi 10-12 órát is dolgozniuk kell az alkalmazottaknak a nagy multiknál. Ha este nyolckor még összehív egy meetinget a főnök, másnap reggel nyolckor nyilvánvalóan nem lesznek képesek mentálisan frissen nekikezdeni a munkának. Mint ahogy a vízilabdában is, a munka területén is elképesztően nagy szerepe van a mentális és fizikai pihenésnek és a kikapcsolódásnak, hogy a teljesítmény ne romoljon. Örülök, hogy egyre többen járnak kerékpárral a munkába, és csak ösztönözni tudom a cégeket, hogy alakítsanak ki kerékpártárolókat, öltözőket, zuhanyzókat, hiszen azáltal, hogy mozgással kezdik a munkatársak a napot, már mentálisan frissen érkeznek meg a munkahelyükre, és rögtön magas fokon tudnak teljesíteni.

Hogy tervezed a jövőt a vízilabdás karriered után? Meddig szeretnéd folytatni az aktív sportolói karriered?

Meglátjuk, hogy alakul, a jövő szezont még biztosan szeretném végigjátszani, de akár 40 éves koromig is szívesen folytatnám az aktív vízilabdázást. Utána összes energiámmal a két vállalkozásommal és a sportegyesületemmel szeretnék foglalkozni, valamint továbbra is vállalnék előadásokat és minél többet szeretnék tenni a sportágamért, a vízilabda népszerűsítéséért, illetve a gyerekekért, kifejezetten a beteg gyerekekért. Ha ezek sikerülnek, plusz minél több időt tudok a családommal tölteni, akkor úgy gondolom, nem fogok unatkozni a visszavonulás után sem.
Follow hrportal_hu on Twitter

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár