kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 4 hete

Olimpiai alapelvek a vállalati működésben: interjú Nikovics Évával, az Allianz Hungária Zrt. People and Culture igazgatójával

Vasárnap véget értek a paralimpiai játékok is. Hogyan hasznosította a HR a munkavállalói motivációban, csapat- és szervezeti kultúra építése érdekében azt, hogy az Allianz az olimpia, a paralimpia és a magyar csapat hivatalos biztosítási partnere? Erről beszélgettünk Nikovics Éva people and culture igazgatóval.

Nikovics Éva, Allianz -

Hogyan illeszkedik a vállalati kultúrába az olimpia és a paralimpia támogatása? 

Azt képviseljük, hogy az ember és a teljesítménye egyaránt fontos, és teszünk mindkettőért, kollégáink sikeréért és jóllétéért is. Abban hiszek, hogy ez egy inkluzív világ, itt mindenkinek helye van (ahogy a sportban is), és mindenkit a teljesítménye, a hozzáállása határoz meg. És ezen a ponton nem kell nagyot lépnünk, hogy az olimpia alapvető szellemiségéig elérjünk. 

Munkánk során az olimpiai alapelvek, mint a csapatmunka, a kiválóságra törekvés nélkülözhetetlenek, az olimpiai értékekkel pedig mi is, de talán a legtöbb munkahely közösséget tud vállalni: kiválóság, tisztelet, barátság. Ezek az alapok, ahogyan egymással és az ügyfeleinkkel bánunk, ahogyan a csapataink dolgoznak, bennünket is meghatároznak. És akkor a testi-szellemi egészséget még nem is említettük, amelynek a támogatását beépítettük juttatási csomagunkba. Az olimpiai és paralimpia partnerségünkkel ezeket hangosítjuk ki. 

Milyen üzenete van a munkavállalók irányába a vállalati stratégia, jövőkép szempontjából? 

Az előbb említetteken túl sok párhuzam van. A stratégiai céljaink motiválóak, ugyanakkor kihívást jelentenek a kollégáink számára, csakúgy, mint a dobogó a sportolóknak. Mi is a dobogó csúcsán szeretnénk állni, amikor akár munkáltatóként a kollégáink, akár szolgáltatóként az ügyfeleink megítélnek bennünket. Ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjük, kell, hogy legyen egy ’edzéstervünk’, azaz milyen képzésekkel, programokkal, eszközökkel, erőforrásokkal támogatjuk a kollégáinkat. 

Futókör a recepciónál
Futókör a recepciónál

Fontos a munka világában a mentális egészség, a wellbeing – itt a sportpszichológiát, annak a példáit említeném hasonlatként. Ebben a témában is több programot szervezünk – így évente kétszer, tavasszal és ősszel a „Work Well Week” egészhetes programjainkba is beépül a lelki egészségünk gondozása, vagy épp az, hogyan maradjunk mozgásban, de tartottunk egészségügyi „health coaching” konzultációkat is. És ami szintén nagyon fontos párhuzam, hogy a sportolók sincsenek általában egyedül, hanem egy egész csapat támogatja őket az edzőtől a sportorvosig. Így vagyunk mi is. Ahhoz, hogy sikeresek maradjunk, további sikereket érjünk el, egy csapatként kell dolgoznunk az értékesítéstől kezdve a kárrendezésig.

Mit jelent egy ilyen globális elköteleződés a gyakorlatban a kollégák számára? És mit jelent kifejezetten a magyar kollégáknak a mindennapokban?

Ha már az előbb a csapatmunkát említettem, akkor kiemelném, hogy ez a globális együttműködés azt is jelenti, hogy nemcsak a magyar Allianz-os csapatnak, de szerte a világon közel százhatvanezer kollégának adott egy közös témát az olimpia és a paralimpia. Münchentől, Ausztrálián át Budapestig együtt drukkolhattunk a versenyzőknek, jónéhány kollégánk a párizsi helyszínekről is, a mindennapjainkba is bekúszott, az irodák olimpiai dekorációjától kezdve, a közös (akár online) programokig. 

Amit ebből a magyar kollégák megtapasztalhattak, és ebben a HR területtel rengeteget dolgozott együtt a marketing és a belső kommunikációs csapat: találkozhatunk személyesen versenyzőkkel, akik nemcsak előadásokat tartanak nekünk, hanem közösen működtetünk egy Buddy programot, ahol kölcsönösen mentoráljuk egymást a sportolókkal, élőben drukkolhattunk a Ludovika Campuson az olimpiai kvalifikációs sorozat budapesti állomásán, ahol a sportolók az utolsó párizsi olimpiai belépőkért küzdöttek, versenyeket szerveztünk párizsi utazásért, kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosítottunk, és több hétre belső, irodai szurkolói zónát is kialakítottunk, ahol a kollégák együtt izgulhattak végig egy-egy, számukra izgalmas versenyt.

Ludovika Campus, olimpia
Ludovika Campus

A programokon túl, egységesen képviseljük az együttműködést a külsőségek tekintetében is: az olimpiai kampányunk kezdetén minden munkavállalónknak adtunk olimpiás pulcsit, bögrét, baseball sapkát. Azt látjuk, hogy a kollégák büszkén viselik ezeket. Számos ajándékot lehetett nyerni a folyamatosan induló játékokban és kihívásokban, de megjelenik az olimpia és a paralimpia az emailezésünkben, a közösségi felületeinken, a weboldalunkon, az online megbeszéléseink hátterein is mind olimpikonok, paralimpikonok vagy épp Párizs látható. 

A megvalósításon sok kollégánk több mint egy éve dolgozik. A célunk az volt, hogy kézzel foghatóvá tegyük az olimpiát és egymáshoz jobban kapcsolódjunk az olimpiai közösségépítő programjaink által

Hogyan tudja kihasználni a HR akár motivációs, csapatépítő, akár employer branding szempontból ezt a helyzetet?

Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az olimpia és a paralimpia motiváló és csapatépítő erejét megoszthatjuk a kollégáinkkal. Egyik kedvenc példám az elmúlt időszakból a saját belső olimpiai ötpróbánk, amikor kreatív, sokhónapos, többfordulós versenyben csapatok mérték össze tudásukat, szereztek pontokat, és a győztesek ki is jutottak Párizsba, ketten az olimpiára és hárman a paralimpiára all inkluzív ellátással, belépőjegyekkel. A tíz legjobban teljesítő értékesítőnk ugyancsak elutazhatott Párizsba. Ez egész biztosan ad plusz motivációt a mindennapi munkához.

hivatalos olimpiai és paralimpiai fal a cég épületében
Recepció: így néz ki a hivatalos olimpiai és paralimpiai fal a cég épületében

Segítheti-e, ez a megjelenés/tevékenység a toborzást, tehetségek megszólítását? 

Mindenképpen. Az olimpiai partnerségnek megkülönböztető és megtartó ereje van. És ez nem csupán egy évre szól. 2021-ben indult, és 2028-ig biztosan tart, hosszú távon gondolkodunk a partnerségben és a kollégákban, akik remélhetőleg bennünk is. Azon dolgozunk, hogy az aktív sportolói karrier után nyitott kapukkal várjuk a sportolókat, népszerűsítsük körükben a nálunk elérhető pozíciókat, hogy a második karrierjüket be tudják indítani. A sportolók kitartása, motivációja, fókuszáltsága értéket jelentenek számunkra. 

Esetleg beépül-e a CSR tevékenységbe hosszú távon a parasport támogatása? 

Óriási a parasport érzékenyítő hatása. Márkanagyköveteink közül ketten is paralimpikonok, Ekler Luca atléta és Boronkay Péter paratriatlonista, akik részei lettek az Allianz-os életünknek, többször eljönnek hozzánk, együtt töltünk időt, mesélnek a motivációjukról, a felkészülésről, arról, hogy mit tesznek a mentális egészségükért, az egyensúlyért – ami hihetetlenül inspiráló számomra és úgy látom, a kollégákra is nagy hatással van. A júniusi olimpia napján lépcsőházi futóversenyt tartottunk, amely előtt a bemelegítést Boronkay Péter tartotta – utána a futás is jobban ment.

Olimpia nap, bemelegítés, Boronkay Péter

Bemelegítés az Olimpia-napon Boronkay Péterrel

A parasportolókkal való személyes találkozások új, gyakorlati perspektívát adnak nekünk az el- és befogadásról. Nagyon különleges élmény a sportolók történeteit megismerni, különösen azok számára, akik eddig nem sokszor találkoztak – pláne élőben, testközelből – a fogyatékosság témájával. A befogadás a vállalati kultúránk alapvető része, és keményen dolgozunk azon, hogy a cég még befogadóbbá váljon. Minden évben szervezünk programot a Fogyatékosság Világnapja (december 4.) alkalmából, de volt már inkluzív gyereknapunk is, ahol a Magyar Paralimpiai Bizottsággal együttműködve különböző, a parasportokhoz hasonló játékokat próbálhattak ki a résztvevők.

Hamarosan indul a Testnevelési és Sporttudományi Egyetem inkluzív sportoktató immár a harmadik évfolyama, amely képzést ösztöndíj formájában évek óta támogatjuk. Ráadásul a képzés szakfelelőse márkanagykövetünk, Ekler Luca, aki nagyon fontos munkát végez ezen a téren is. Nagyon sok új ötletünk van, és lassan rákanyarodunk a milánói téli olimpiára és paralimpiára.

Nyitóképen Nikovics Éva

  • 2024.10.082024.10.08 – 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.10Pannon Munkajogi Akadémia Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a hatékony idő kihasználását. Előadás-sorozatunk célja, hogy egy-egy munkajogi területet részletesebben is bemutassunk, lehetőséget teremtve a joggyakorlat alkalmazásának megismerésére. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Olimpiai alapelvek a vállalati működésben: interjú Nikovics Évával, az Allianz Hungária Zrt. People and Culture igazgatójával

Vasárnap véget értek a paralimpiai játékok is. Hogyan hasznosította a HR a munkavállalói motivációban, csapat- és szervezeti kultúra építése... Teljes cikk

Így ellensúlyozzuk egy halmozottan hátrányos helyzetű iparág kevésbé vonzó tényezőit - interjú Szabóné Bánfalvi Mariannával, a BorsodChem HR Szolgáltatási Főosztályának vezetőjével

A kollégák átlagban 14 éve dolgoznak a cégnél, a tehetséges munkavállalóknak lehetőségük van rotációra a kínai anyavállalatnál, mini... Teljes cikk

A hős vezető már a múlté. Milyen ma az ideális vezető?

Milyen az ideális vezető a mai világban? Egyáltalán van-e ilyen? Miért nem szuperhős a vezető? Hogyan alakulnak az elvárások, miért egyre fontosabb... Teljes cikk