Milyen lenne a világ munka nélkül?

A Guardian című brit lap arról elmélkedett, mi lesz, ha nem is a mi életünkben, de nem sokkal az után a gépek majd elvégeznek szinte minden feladatot, és nem csak a lottó ötös után gondolkodhat el valaki, hogy ettől kezdve mivel töltse az idejét. Megszabadulva a munka kötöttségeitől azt csinálhat amit és ahogy akar. Ez azonban társadalmi szempontból komoly kihívást jelent a nem is olyan távoli jövőben, amelyre időben el kell kezdeni felkészíteni a szociális rendszert, még mielőtt a technológia kész helyzet elé állít.

A digitális technológia a korábbiakhoz képest is felgyorsította a globalizációt, a gépies végrehajtást igénylő munkákat valóban automatika, gépek veszik át, az irányító folyamatokat pedig magasan képzett szakemberek kis csoportjai végzik. A robotok térhódítása, bár arányaiban még csak kis mértékben, de már nem a jövő, hanem a jelen, hiszen tavasszal szóltak arról a hírek, hogy a kínai Foxconn (amely az iPhone-ok összeszerelését végzi) 60 ezer dolgozója munkáját váltotta ki robotokkal, ahogy a Wal-Martnál a polcok ellenőrzését végzik drónok. Az Adidas vezérigazgatója pedig úgy döntött, hogy Ázsiából visszatelepíti a sportcipők gyártását Németországba, ahol azonban a munkát már ipari robotok fogják végezni. Ötletként felmerült már az is, hogy robotmunka térhódítása miatt csökkenő személyi jövedelemadóból befolyó bevételeket a robotok által végzett munka révén keletkező bevétel vagy nyereség adóterhének emelésével lehetne majd pótolni. A német iparvállalatoknál jelenleg 180 ezer robot dolgozik, de egyelőre a foglalkoztatottság is csúcsokat döntöget.

Sok munkahely - kereskedelmi és logisztikai cégek - egyelőre azonban kihasználja az alacsonyan képzett munkaerő kiszolgáltatottságát, és nem ruház be az automatizációba, amíg különösen alacsony bérért el tudja végeztetni a fizikai munkát. Sajátos módon a technológiai forradalom egyik hozadéka, hogy éppen az alacsonyan képzett és a legalacsonyabb szinten megfizetett munkakörökre növelte meg az igényt. (Nagy-Britanniában például sok cég nem fektetett be technológiai fejlesztésbe a nagy mennyiségben beáramló olcsó, külföldi munkaerő miatt. A helyzet azonban a Brexittel itt is változhat.) Ugyanakkor hosszú távon a gépi munka, az automatizált folyamatok, mindenképpen olcsóbbak lesznek, mint az emberi munkavégzés megfizetése, így az átállás hosszabb-rövidebb időn belül meg fog történni. Az Oxfordi Egyetem és a Deloitte üzleti tanácsadó cég közös kutatása szerint a jelenleg meglévő munkahelyek 35 százalékát veszélyezteti az elgépesedés a következő 20 évben.

Hogyan lehet egyensúlyban tartani a társadalmat, ha ezeknek a tömegeknek a munkáját mégis kiváltja a fejlődés? - teszi fel a kérdést a Guardian. Ez új helyzetet teremt, amikor a munkának a társadalmiban betöltött szerepét kell újragondolni, ahogy ennek kapcsán a pénz és a fogyasztás szerepét is, hiszen jelenleg a munka egyik fő motivációja a pénzkereset, ami a megélhetést lehetővé teszi.

Ha azonban emberek tömegei fogják elveszíteni a munkájukat, akkor valamilyen más módon kell hozzájuk eljuttatni a megélhetéshez szükséges anyagiakat, hiszen egyébként a társadalmi különbségek a jelenleginél is nagyobb mértékben fognak nőni, a munkanélküli elszegényedők és a robotmunkából a profitot realizáló cégvezetők, tulajdonosok, a gazdagok között. Itt megint felmerül a már sokat emlegetett, - de Magyarországon például egyelőre a kormányzat által, és Svájcban is népszavazáson elutasított - az állam által adott alapjövedelem kérdése, mint megoldási lehetőség, vagy az egészségügy, oktatás, lakhatás ingyenes, állami biztosítása.

Ezek a lépések azonban nem történnek meg maguktól, vagyis politikai akarat kell hozzájuk, bevezetésükhöz, a társadalmi tudatformáláshoz pedig hosszú idő, így nem négyéves politikai ciklusokról beszélünk, ahogy más jelentős léptékű, az egész társadalmat érintő változás esetében (oktatás, egészségügy szerkezete) sem arról kellene ideális esetben. A szemléletformálás már csak azért is kulcskérdés, hiszen a munka nem csak bevételi forrást jelent, hanem az identitásnak is fontos meghatározója, hogy ki, mit dolgozik, ahogy az életben célt is ad. Márpedig, ha a jövőben ez nem így működne, akkor egyéb célokat és az önmeghatározásra egyéb sarokköveket kellene találni, ami egyénileg nem mindig egyszerű. Lesz, aki saját maga számára értelmes tevékenységekben meg tudja majd találni, akár egy hobbi, akár társadalmilag is hasznos önkéntesség formájában, ahogy sokan ma is teszik munka mellett vagy nyugdíjasan. Gyakran meg is fogalmazódik elvárásként az alapjövedelem esetén, hogy ne a semmiért járjon, vagyis valamilyen közösségi munkában vegyen részt az, aki kapná.

Lesznek sokan, akik nem biztos, hogy megtalálják így a helyüket, ahogy lesznek olyanok is, akik nem jó szívvel néznének egy társadalmi újraelosztást, amivel ez a helyzet óhatatlanul járna. Így a munkamentes világ képe egyelőre utópiának tűnik, az oda vezető lépések azonban már nagyon is jelen vannak a mai valóságban.