Visszatérés az irodába? Egy globális felmérés eredményei

Egy felmérésből, ami 34 országban 42 000 munkavállalót vizsgált, és melynek keretében néhány mélyinterjú is készült (Stanford, Intituto Tecnologico Autonomo de Mexico and Ifo Institute) kiderült, hogy a népsűrűség, a Covid miatti lezárások hosszúsága és az adott országban érvényesülő  munkavállalói jogok (autonómia) is meghatározza, hogy hogyan alakult egyes régiókban a hibrid munkavégzés, írja a New York Times. 

Míg például Dél-Koreában mindössze átlagosan 1,6 napot tölthetnek egy hónapban távmunkával a munkavállalók, addig Nagy-Britanniában 6 napot. Valójában Dél-Koreában nem is igazán volt jellemző a távmunka a járvány idején sem. Japánban 2 nap az átlag, Tajvanon 2,6, Argentínában és Dél-Afrikában  3,6 nap. Németországban átlagosan négy nap egy hónapban, vagyis nagyjából heti 1, itt általában szakszervezeti megállapodások segítségével rajzolódtak ki a hibrid munka keretei. 

Ausztráliában már átlépi a távmunka mértéke az ötnapos munkahetet per hónap, itt az átlag 5,2 nap. Az Egyesült Államok meghaladja ezt, ugyanis 5,6 nap az átlag, és a kutatásban egy cég ügyvezetői azt nyilatkozták, hogy bár ők nem tették kötelezővé a visszatérést, a dolgozók mégis úgy érzik, ha nem járnak be, kimaradnak valamiből (fomo - fear of missing out élménye). Nagy-Britannia még ezen is túltesz, mert ott az átlag 6 nap havonta.

Összességében az ázsiai országokban a munkáltatók kevésbé tették magukévá a home office és a távmunka gondolatát az európai és az amerikai kontinens munkaadóihoz képest. A kutatók úgy vélik, hogy a lakhatás körülmények is szerepet játszanak a munkába való visszatérési szokásokban. Az Egyesült Államok külvárosi részein, ahol az embereknek nagyobb otthona és akár otthoni irodája van, a munkavállalók lassabban mennek vissza az irodákba. A sűrűn lakott városokban, különösen Ázsiában, általában magasabb az irodába való visszatérési arány, gyakran azért, mert az alkalmazottak nehezen tudtak produktívak lenni a sok családtaggal megosztott kis lakásokban.

Globális cégeket irányító ügyvezetők általában megtapasztalják ezt a sokszínűséget, mint például a Cisco technológiai vállalat vezérigazgatója Jeetu Patel, aki világszerte 85 000 alkalmazottat vezet. Míg az ázsiai irodákban nyüzsögnek az alkalmazottak, addig a világ más részein ez jóval kevésbé jellemző. A cég hagyta, hogy regionális vállalatai maguk döntsenek az irodai jelenlétről. 

A lakhatási különbségeken túl a kutatók szerint a távmunka szintjét befolyásolja, hogy egy régió mennyi időt töltött a Covid időszak alatt a munkahelyétől távol. A világ azon területein, ahol többször fordult elő lezárás, mint például egyes amerikai városokban, a munkavállalók és a munkáltatók jobban belerázódtak a távmunka rutinjába. Az emberek befektettek otthoni berendezésekbe, például nagyobb monitorokba, kényelmesebb székekbe. A vállalatok pedig olyan irányítási rendszereket vezettek be, amelyek biztosítják, hogy az elvégzett munka számítson a teljesítménybe, ne pedig az irodában eltöltött idő. 

Egyes ázsiai országok számos esetben gyorsabban, rövidebb lezárásokkal tudták kezelni a járványt, így ott kevésbé is vált bevett gyakorlattá a távmunka. Valamint, amint egy dél-koreai cég szóvivője elmondta a lapnak, ők nem szeretnek olyan privilégiumokat adni a munkavállalók egy részének, ami nem terjeszthető ki mindenkire. Egy Japánban működő vállalat egyik vezetője, aki 30 munkavállalóért felel pedig úgy érzi, személyesen jobban a dolgozókon tudja tartani a szemét, mint távolról.

A kulturális normák is döntő tényezőt jelentenek, mert míg egyes kultúrákban a munkavállalók megfogalmazzák igényeiket a vezetőik felé, akár a flexibilitásra vonatkozóan vagy akár csapatok is megállapodhatnak a hibrid munkavégzés kereteiről, vagy Európában például a szakszervezetek is beszáltak az ilyen jellegű egyeztetésekbe, addig más munkakultúrákban ez sokkal kevésbé jellemző. 

New York Times