kapubanner for mobile

Akkor sem dolgoznék ingyen, ha tehetném

A többség nem kedveli annak gondolatát, hogy úgy végezzen munkát, hogy nem kap érte fizetséget, vagyis a munkát csak önmagáért végzi, ez derült ki házi közvélemény-kutatásunkból. A válaszadók több mint fele nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy dolgozna-e akkor is, ha nem fizetnének érte.

A válaszadók majdnem kétszer 30%-a mondta azt, hogy nem dolgozna fizetség nélkül. Az ezen a véleményen lévők fele akkor sem dolgozna ingyen, ha egyébként megtehetné, mert úgy gondolja a munkáért fizetés jár.

Mindössze valamivel több mint 9% mondta, hogy egyéb kitétel nélkül akkor is, ha nem kap érte bért. Míg néhányan a tapasztalatszerzés érdekében hoznának ilyen áldozatot. Egy másik "harmad" vagyis nagyjából 27 százalék számára fontos, az önmeghatározás része a munkája, így ha meg tudna élni máshogy, akkor ingyen is végezné a munkáját.



Korábban részleteiben ITT elemeztük a munka megítélésének kérdését.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egy főre jutó évi nettó jövedelem háztartástípusok szerint

2024-ben a háztartásokban az egy főre jutó évi nettó átlagjövedelem 2 millió 797 ezer forint volt, amely 13,6%-kal magasabb, mint 2023-ban. - írja a... Teljes cikk

A bruttó átlag- és mediánkereset alakulása 2024-ben

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó mediánkeresete 2024-ben 517 000 forintra nőtt, és az átlagkeresetnél nagyobb mértékben, 15,4%-kal... Teljes cikk

A magyar munkavállalók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon

Az előző év azonos időszakához képest nem változott a rendszeres keresetek aránya a kereseten belül. A II. negyedévet a rendszeres keresetek –... Teljes cikk