Nyakunkon a nyár - hogyan mehetünk szabadságra?

A szabadság a munkában töltött idő és nem a munkaviszony hossza alapján jár

Minden munkavállaló jogosult a munkában töltött ideje alapján szabadságra, melynek célja a munkavállaló regenerálódása. A munkában töltött idő azonban nem azonos a munkaviszony hosszával. Munkában töltött időnek minősülnek a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés, a szabadság, a szülési szabadság teljes időtartama, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (Mt. 128. §) első hat hónapja, a keresőképtelenség teljes időtartama, a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó időtartama, a jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő, egészségügyi intézményben történő kezelés időtartama, a kötelező orvosi vizsgálat ideje, a véradáshoz szükséges idő, a szoptatási munkaidő-kedvezmény időtartama, hozzátartozó halálakor két munkanap, általános iskolai tanulmányok folytatása, továbbá a felek megállapodása szerinti képzés, továbbképzés esetén, a képzésben való részvételhez szükséges idő, önkéntes vagy létesítményi tűzoltói szolgálat ellátásának időtartama, illetve bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges idő, a különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt indokolt távollét, továbbá a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott esetek tartama.

A felmondási idő is munkában töltött idő azaz, szabadságra jogosít

Munkában töltött időnek számít a felmondási idő is, melynek része a munkavégzés alóli mentesítés tartama. A munkavégzés alól ugyanis a munkavállalót a kívánságának megfelelően - legfeljebb két részletben - kell felmenteni. Ennek idejére pedig a munkavállalót távolléti díj is megilleti. Ebben az esetben tehát a munkavégzés alóli mentesítés időtartama szabadságra való jogosultságot is keletkeztet, hiszen erre (mentesítés) a munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján kerül sor. Más azonban a helyzet akkor, ha a munkáltató úgy dönt, hogy a munkavállalót a felmondási idő egészére mentesíti a munkavégzés alól. A kérdés tehát az, hogy a munkáltató döntése is a munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján történő mentesülésnek minősül(het)-e. A korábbi Mt. 130. § (2) (f) pontja egyértelműen kimondta, hogy munkában töltött időnek minősül minden olyan időtartam, amelyre átlagkereset vagy távolléti díj jár. S habár továbbra is távolléti díj jár a munkavégzés alóli kötelező felmentés időszakára, a szabadságra való jogosultság már nem ehhez a feltételhez kötött. Azt kell tehát értelmezni, hogy ebben az esetben a munkavállaló a munkavégzés alól a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a munkáltató rendelkezése eredményeképpen mentesül-e. Erre a kérdésre azonban egyértelmű válasz nem adható, bírói gyakorlat pedig nincsen. Tekintettel azonban arra, hogy a jogszabály a mentesítést kötelezően írja elő, így a munkavégzés alóli teljes mentesítés esete is szabadságra jogosíthat. Az a körülmény ugyanis, hogy a munkáltató, saját döntése alapján a munkavégzés alóli kötelező mentesülés időtartamát kiterjeszti, nem befolyásolhatja hátrányosan a munkavállaló szabadságra való jogosultságát. Amennyiben pedig a jogalkotó célja a szabadságra jogosító időtartam mértékének csökkentése lett volna, ezt egyértelműen kellett volna kifejezésre juttatnia. Kétség esetén pedig a munka törvénykönyvében, valamint a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelvben nevesített jogokat nem szűkítően kell értelmezni.

Szabadságmegváltás egyszerűsített foglalkoztatásban - állást foglalt az NGM

Az egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munkavállalás egy sajátos jellegű, atipikus munkaviszony, melyben a munkavállalót szabadság illeti meg, azt azonban számára a tipikusan rövid időtartamú, sok esetben időszakos munkavégzési kötelezettségre tekintettel, nem kell kiadni. A szabadságra való jogosultság alapja egyrészt az Mt.115-121.§-ai, illetve a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv. A szabadság mértéke, melyet minden esetben a bejelentett időszakok vonatkozásában kell csupán vizsgálni, az általános szabályok szerint állapítandó meg. Alkalmi munkavállalás esetében így a bejelentett időtartam rövidségére tekintettel (maximum 5 nap) a munkavállalót szabadság sem illetheti meg, hiszen az arányosított szabadság elenyészik. Idénymunka esetében ugyanakkor előállhat az a helyzet, hogy a munkavállaló hosszabb időtartamú szabadságot szerezhet. Ezt a szabadságot a munkáltató kiadhatja, de arra nem köteles. A munkaviszony megszűnésekor azonban ez a szabadság megváltandó, amennyiben a kiadására nem került sor. A szabadság megváltására hasonlóképpen az általános szabályok vonatkoznak. A törvény szövegéből azonban nem egyértelmű, hogy a szabadságmegváltás időtartamára terheli-e a munkáltatót közteher viselési kötelezettség. Egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkáltató által fizetendő közteher mértéke az Efo tv. 8.§ (2) bekezdése szerint idénymunka esetén a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 500 forint, alkalmi munkavállalás esetén pedig a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 1000 forint. Ez az összeg filmipari statiszta alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglakoztatása esetén a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 3000 forint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Jövedelemadók és Járulékok Főosztályának NGM/14950-1/2017. számú állásfoglalása alapján szabadságmegváltás esetében is tételes közteherviselési kötelezettség keletkezik, mivel a közteherviselési kötelezettség a munkaviszony minden naptári napjára, és nem csupán a munkavégzéssel érintett napokra vonatkozik. Az állásfoglalás kötelező erővel nem bír, ugyanakkor a NAV gyakorlata vonatkozásában iránymutatásul szolgálhat. Ezzel összefüggésben azonban arra is rá kell mutatni, hogy a jogszabály szövegéből ellentétes jogértelmezés is levezethető.

A szerző a KRS Ügyvédi Iroda ügyvédje, portálunk állandó szakértője