kapubanner for mobile

Ön pontosan tudja mennyi a kára, ha hiányzik a csapatból egy kolléga?

A legtöbb ember számára elsősorban gyártási, termelési területen ismert az elmaradt haszon elv alapján számított kieső kár. Ennek ellenére a legtöbb területen forintosítható az az összeg, ami a kieső bevételt jelenti, legyen az köszönhető a nyári leállásnak, karbantartásnak vagy pusztán a napi működést gördülékennyé tevő szakember hiányának. Kiszámolta már Ön, hogy mekkora mínuszt termel mindennap egy kulcspozícióban dolgozó ember hiánya?

Elnézést ha megválaszolom Ön helyett a kérdést, de akitől az elmúlt három hónapban megkérdeztem, nemmel válaszolt, ezért feltételem, hogy az Ön válasza is NEM.

Van viszont, aki ezt már kiszámolta. Több cég statisztikai átlagáról írok, amiről tanulmány is készült. Pályakezdő szinten a munkavállaló havi bérének 30-50 százaléka, középszinten 150 százaléka és vezetői beosztásban 400 százaléka a kára egy cégnek, ha ezekről a szintekről hiányzik egy kolléga. Tényleg ér ez ennyit Önnek?

Érdemes kikalkulálnia ezt egyszer és megdöbbentő lesz látni a számot, ami bizonyítja, hogy már néhány hét is jelentős kárt okoz cége életében, ha nincs adott (nem mindig kulcsfontosságú) pozícióban kolléga.

Számolja bele, hogy ez a kolléga kikkel tart kapcsolatot, kinek a munkáját befolyásolja az ő közreműködése, kire és mire van direkt ráhatással, adja hozzá az ügyfeleket, akik érzelmileg is ragaszkodnak hozzá, a lelkesedést, amivel hatást gyakorolt környezetére, a szenvedélyt, ami körbelengi és ezzel folyamatosan hat csapatára. Nehéz lesz számosítani, de minél több dolgot fel tud sorolni egy fehér papíron annál szembetűnőbb lesz, hogy Ön nem engedheti meg azt a luxust, hogy cégének kieső bevételt termel, mert a toborzás lassú vagy nehézkes.

Gondolatébresztőnek szántam a kieső haszon elve alapján számított kárfelmérést, ha viszont rászán pár órát egy egészen megdöbbentő adattal és képpel fog találkozni, amit talán máshogy soha nem gondolt volna át ennyire analitikusan.

Jó számolgatást és megdöbbentő eredményeket!

Pethő Anikó
Aarenson Consulting

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek