kapubanner for mobile
Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 6 éve

Szakképzésből egyetemre?

Sokféle megoldással kísérletezik a kormányzat, az egyetemi és a vállalati oldal, hogy minél vonzóbbnak állítsák be a szakmunkásképzést. A legelterjedtebb elképzelés most a diplomaszerzés leegyszerűsítése, hogy ezzel is könnyítsék a szakképzésben végzők számára diploma megszerzését. A duális képzés „multis mulatság”, a kkv szektor szinte teljesen kimarad belőle. Multinacionális vállalatok azonban nemcsak a duális felsőoktatásra mutattak be jó példát, hanem arra is, hogyan lehet az középszintű szakmaoktatást „behívni” a szervezethez. Hiszen nem várható el a szaktanártól, hogy ugyanolyan naprakész legyen a tudása, mint a gyárban dolgozó szakembernek.

Az iskola és a munkahely együtt felelős a jövő szakemberének képzéséért

Ugyanazzal a problémával találkozott az autóipari beszállítással foglalkozó, közel 1600 fős munkavállalói állománnyal bíró FAG Magyarország Ipari Kft., mint sok más, termelő vállalat. A helyi szakképző iskolákból nem érkezett olyan utánpótlás, amely az alapkészségek tekintetében megfelelően beállítható volt a termelésbe. Ezért - a korszak előtt haladva - már 10 évvel ezelőtt elindították a tanműhely programjukat. Ezt fejlesztették azóta úgynevezett „Schaeffler Akadémiá” - vá. Mostanra a kilencedikestől a felnőttek képzéséig sokféle szinten oktatnak diákokat. Közel 120 hallgatója van ma már ennek a tanintézménynek.

A műszaki területben rejlő szépség megismertetése a legfontosabb cél

Azt is felismerték, hogy nem elég a képző intézményekben ott lenni, már az általános iskolába „be kell tennie a lábát” annak, aki a jövő munkavállalóját meg akarja szerezni. Szabó Péter, a cég ügyvezetője arról is beszélt az Euroskills-2018 Konferencián, amikor a képzéssel kapcsolatos tapasztalatait sorolta, hogy a legfontosabb törekvésük a műszaki vonal megszerettetése a gyerekekkel. „ A céget megismertetjük a diákokkal, de azt, hogy kiből válik dolgozónk, sok minden dönti el. A legfontosabb azonban az, hogy a műszaki tevékenységben rejlő sok-sok szépséget lássák ezek a tanulók, és ennek ismeretében tudjanak pályát választani.”

A különböző korosztályoknak sokféle szolgáltatást nyújt a Schaeffler Csoport hazai leányvállalata. A kilencedikesek elsősorban a vállalati kultúrával ismerkednek meg, illetve a szakképzésük alatt a lehető legmagasabb szintű képzést kapják meg. Azért, hogy érdekeltek legyenek ezek a gyerekek a magas minőségű munkában, már középiskolásként ösztöndíjat kapnak. „Akár havi 100 ezer forintot is hazavihet egy kiválóan teljesítő diák!”- hívta fel a figyelmet erre a fontos tényezőre az ügyvezető. Már az első pillanattól valós munkát végeznek, értékteremtő tevékenységet folytatnak a tanulóik.

Szabó PéterSzabó Péter, a FAG Hungary ügyvezetője
A tanár-kérdést Szabó Péter is stratégiainak tartja. „Olyan oktató foglalkozzon a gyerekekkel, aki maga is motivált, és mind szakmailag, mind emberileg példát tud mutatni.” Maguk is megtapasztalták, hogy mit is jelent az, amikor a gyerek által a tanműhelyben megtanultakat szinte nem is értette az oktató. „Soha nem fogja tudni utolérni az iskolai oktató a technikai felkészültségben a napi szinten a legmodernebb eszközökkel, módszerekkel dolgozó szakembert, és viszont. A kiváló szakember nem tudja úgy megfogni, olyan mértékben hatni a diákra, mint az oktatója.” Éppen ezért egyfajta kombinációra van szükség abban a tekintetben is.

A legfontosabb útravalóul mind a két fél számára azt üzente az ügyvezető, hogy az iskolák ne féljenek „zaklatni” a vállalatokat, akik ki vannak éhezve a munkaerőre. Hiszen csak ebből a párbeszédből lehet konstruktív megoldás.

Elhivatott tanárokkal lehet jó eredményt elérni a szakképzésben is

A gyakorlatorientált képzés fejlesztése, a digitalizáció beépítése és az „Ipar 4.0” -nak nevezett automatizáció kihívásainak kezelése volt a témája annak a kerekasztal beszélgetésnek, amely igyekezett a legszélesebb körben megszólítani minden szereplőt. Ott ült, többek közt Dr. Ábrahám László a National Instruments (NI) Hungary Kft., ügyvezető igazgatója, aki a vállalati megközelítést, Pölöskei Gáborné Innovációs és Technológiai Minisztérium, Szakképzésért és Felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára a kormányzati megközelítést, Dr. Charaf Hassan a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ( BME) - Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének Tanszékvezetője, aki egyben egyetemi tanár is, és a felsőoktatási megközelítést jelenítette meg.

Az NI ügyvezetője meglehetősen éles kritikát megfogalmazva indította el a beszélgetést. Szerinte, ami a legnagyobb hiányosság, az a forrás a mai szakoktatás terén. Magyarország eddig is GDP-arányosan kevesebbet fordított a képzésre, és most ezt a hátrányt kellene sokszorosan ledolgozni. A képzés technológiájának szerinte úgy kellene felépülnie, hogy a mostani képzési centrumoknak alapkompetenciát kellene fejleszteni, és a dualitást csak a képzési időszak legvégére kellene meghagyni. „Először tanulja meg a tanuló azt, hogy melyik végét kell a forrasztópákának a hálózatba dugni, és csak utána jöjjön ki a termelésbe” - mutatott rá a vezető egy fontos elvárásra.

Dr. Ábrahám László szerint a szakoktató képzésnél dől el minden a szakképzésben is. Sok esetben elavult az a tudás, amit ezek a szakoktatók birtokolnak, és bizony náluk is előfordul az az eset, amikor az üzemből hozott technológia nem feldolgozható az iskolai keretek közt. „ A középiskolai tanárokat motiválni kell, amihez csak egy összetevő a bér. Követelményekre is szükség van, hogy emelkedhessen a színvonal” - tette hozzá a cégvezető.

A digitalizáció ezen a téren nagyot tud lendíteni a fejlődésen. A „Big Data” segítségével nyilván lehet tartani azt, hogy aki valamelyik iskolát elvégezte, az mit is kezdett a tudásával. Ez tiszta képet mutat egy-egy intézmény hatékonyságáról.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Szakképzésből egyetemre?
2. oldal - Akiben van „interface”, az akár egyből a szakképzésből mehet az egyetemre
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben?

Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk

A munkavállalók készségfejlesztése elmaradásban van, pedig fenekestül felfordul a munka világa

A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk

A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk