Szenvedélybetegség: egyre több vezető esik áldozatul

Itthon még mindig tabuként kezeljük a szenvedélybetegségeket, pedig a nevében is benne van, hogy betegségről van szó, vagyis nem egy szégyenteljes dolog, hanem kezelni kell. Különösen kényes téma ez a munkahelyeken, pedig attól, hogy nem beszélünk róla, még létezik, sőt, sok cégnél éppen azért nincs program, megelőzés, vagy bármilyen intervenció, mert maga a vezető is szenvedélybeteg. Igaz, átfogó felmérés eddig még nem készült a témában, becslések szerint a vezetők 30-50 százaléka lehet érintett valamilyen szenvedélybetegségben, legyen az alkoholizmus, játékszenvedély, gyógyszerfüggőség, droghasználat, dohányzás vagy munkamánia. A probléma súlyosságát jelzi, hogy az Egészségügyi Világszervezet előrejelzése szerint a következő évtizedekben a depresszió és a különféle szenvedélybetegségek még inkább előtérbe kerülnek, méghozzá egyre több magasabb beosztású munkavállalót "megfertőzve".

- A vezetők nagy stressznek vannak kitéve, ami mindenképpen kockázati faktor a különböző szomatikus betegségek, lelki problémák és szerhasználati zavarok tekintetében, tehát valóban potenciális veszélyről van szó - fogalmazott lapunknak Dr. Demetrovics Zsolt, pszichológus, addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója. Mint mondta, a vezetőknek folyamatosan topon kell lenniük, miközben este szeretnének leállni; ezt az állandó készenléti állapotot pedig nem könnyű sem fenntartani, sem pedig kikapcsolni. Ha nincs más alternatívájuk a feltöltődésre, kikapcsolódásra vagy a teljesítmény növelésére, különböző szerekhez nyúlhatnak. A szakember elmondása szerint szenvedélybetegségről akkor beszélünk, ha valaki olyan mértékben használ legális vagy illegális szereket, vagy olyan viselkedési függősége van, ami már a testi, lelki egészségét károsítja, mindennapi életvitelét negatívan befolyásolja, alkalmazkodását jelentősen rontja, ezzel összefüggésben pedig a családi, munkahelyi kapcsolatait, hobbi tevékenységét kedvezőtlenül befolyásolja.

Kokain, vállalati ivászat és játékfüggőség

- A vezetők általában napi 12-15 órát is dolgoznak, gyakran viszik haza a munkájukat, sokszor még éjszaka is ezen jár az agyuk, nehezen tudnak kikapcsolni. Az ellazuláshoz különféle szerekhez nyúlnak, a pörgéshez főleg kokaint használnak, ami mellett még el tudják látni a feladataikat, de jelentős százalékukat érintik az alkohol problémák is - számol be tapasztalatairól Nagy Gabriella, a decemberben indult, szenvedélybeteg vezetőket célzó Phoenix Program (www.phonixprogram.com) vezetője. A szakember szerint főleg a hatalmi pozícióban lévő emberekre jellemző az úgynevezett adrenalinfüggőség kialakulása, ami extrém sportok űzésében, vagy játékfüggőségben nyilvánulhat meg. - A játék vagy veszélyes sport azt az izgalmat és hatalmat adják, amit a pozíció, a munka jelent a számukra, újra és újra érezni akarják, hogy le tudnak győzni egy nagy akadályt, vagy, hogy nyerni tudnak - magyarázza a szakember.

Nagy Gabriella úgy látja, sokszor társadalmi nyomásra alakul ki a függőség, a vállalati rendezvényeken szinte alap az ivászat, de az is előfordul, hogy nem mernek ellentmondani a főnöknek - aki lehetséges, hogy saját maga is függő -, attól tartva, hogy rámegy a pozíciójuk. Persze a háttérben ott van még a stressz levezetés vagy a tempó gyorsítása, a teherbírás növelése.

Dr. Demetrovics Zsolt elmondása szerint az alkohol és a droghasználat kialakulásában 40-60 százalékban játszik szerepet a genetika, de a szenvedélybetegségek megjelenését ez, valamint a pszichés és környezeti tényezők együttesen váltják ki. Mint Nagy Gabriella hozzátette: ez egy örökölhető hajlam, vagyis ha valakinek a szülei, vagy a nagyszülei szenvedélybetegek voltak, akkor nagyobb eséllyel válik a szenvedélyek rabjává. Szerinte ugyanakkor nem érdemes az okokat keresni, mert ha már kialakult a függőség, azt kell kezelni. Úgy véli, sokszor nem is lehet az okokat megszüntetni, nehéz elképzelni például, hogy valaki otthagyja a pozícióját, ha előtte évekig keményen dolgozott érte.

A szenvedélybetegség legfőbb ismérve, hogy a beteg nem tudja kontrollálni az állapotát, a viselkedését, a szer hatását. - Nem tudja például azt mondani, hogy letelt a munkaidő, és nem dolgozik tovább, vagy nem képes megállni, hogy csak a vacsorához igyon alkoholt - hozott példákat Nagy Gabriella. A játékszenvedélynél egy olyan tudatmódosult állapot jön létre, amelyben nagyon izgatott lesz az illető, és nemcsak egy bizonyos összeget játszik el, hanem az egész fizetését. Jellemző rá, hogy nem tudja abbahagyni a játékot, minden pénzt, amit elő tud teremteni, eljátszik, ezért lopni is képes, még a munkahely kasszájából is.

- A játékszenvedélynek, szerencsejátéknak éppúgy van stressz levezető hatása, mint az alkoholnak, vagy a különböző szereknek - jegyezte meg Dr. Demetrovics Zsolt. A játékos itt is módosult tudatállapotba kerül, megszűnnek a körülötte lévő problémák, nehézségek. Másrészről, a szerencsejátékban van olyan komponens, hogy az ember - tévesen - azt éli meg, hogy uralhatja a szerencsét. Ez a torzítás, ami egy téves hatalomészlelést, omnipotencia élményt is jelent, hozzájárulhat a függőség kialakulásához - magyarázta a pszichológus.

Több magán rehabilitációs program kellene

A szakemberek szerint, míg Amerikában és nyugaton számos magán rehabilitációs központ működik, nálunk a civil szervezetek, egyházak tartanak fenn ilyeneket, illetve államilag működtetett kezeléseken gyógyulhatnak a menedzserek. - Ezek azonban jobbára több hónapig tartanak, ennyi időre pedig nem tudnak elszakadni a munkahelyükről a vezetők, ráadásul mivel a központokban mindent dokumentálni, regisztrálni kell, megjelenne a nevük az ellátórendszerben, amit érthető, hogy szeretnének elkerülni - mondja Nagy Gabriella a rehabilitációs lehetőségeket ismertetve. Hozzátette: a Phoenix Programot úgy alakították ki, hogy az mindössze két hét elfoglaltságot jelentsen, ennyi szabadságot pedig engedélyezni szoktak a vállalatok.

Diszkrét szolgáltatásról van szó, amit a helyszín - egy négycsillagos szálloda - és a terápia jellege is biztosít. A két hét alatt családi és terápiás napokat tartanak, a vezetők pedig a hétvégéket a családjukkal, hozzátartozójukkal tölthetik. A résztvevők csoportos és egyéni megbeszélések keretében megismerik a betegségüket, az okokat, és azt, miként tudnának ebből kigyógyulni, milyen lehetőségeik vannak, hogyan tudják kezelni az életükben, a munkahelyükön ezt a betegséget.

A program során filmeket vetítenek és önsegítő csoportokat - Anonim Alkoholisták, Névtelen Szerencsejátékosok - is bevonnak. - Ez azért fontos, mert mindenfajta társadalmi réteg megfordul ezekben a közösségekben, így láthatnak más példákat, akik már évek óta józanodnak, és tartják az absztinenciát. A második hét végén összegezzük, ki merre indul, mit szeretne csinálni, hogyan fogja használni azokat az eszközöket, amiket kapott. Erre épül fel a hathónapos utánkövető programunk, ami azt jelenti, hogy minden hónapban egyszer egyéni és csoportos beszélgetéseket tartunk, megnézzük, kinek milyen eredményt sikerült elérnie - fejtette ki a programvezető.

Mit tehet a munkahely?

Nagy Gabriella úgy látja, hazánkban nem elég nyitott a társadalom ebben a témában. Ha valaki elárulja, hogy alkoholista, és ezért nem fogyaszt alkoholt, akkor nem azt gondolják róla, hogy józanodik, és ez helyes, hanem azt, hogy ha alkoholista, nem lehet jó munkaerő sem. - Ma kimondani ezt egy cégnél egyet jelent a felmondás aláírásával - mondja a szakember, aki folyamatosan tárgyal multi cégek HR-eseivel, próbálva meggyőzni őket, hogy ha van szenvedélybeteg munkavállalójuk, még be tudnak avatkozni, nem kell őt azonnal elküldeni.

Dr. Demetrovics Zsolt tapasztalatai szerint a világon sokfelé magától értetődő, hogy a munkahelyek segítenek a szenvedélybeteg munkatársaknak, s egyáltalán intenzíven foglalkoznak a problémával. Ez a munkaadónak is érdeke, hiszen a szenvedélybeteg dolgozó rosszabbul teljesít, többet van táppénzen. Így látja Nagy Gabriella is, aki tud arról, hogy vannak nyitott vezetők, és olyan cégek, ahol folynak már alkoholprogramok, és próbálnak tenni a szenvedélybetegségek ellen céges szinten. Míg külföldön gyakori, hogy a cégek fizetik a rehabilitációs kezelést, itthon is van már arra példa, hogy a költségek egy részét állják, vagy magán egészségpénztáron keresztül finanszírozzák.

Ugyanakkor akadnak olyan vállalatok, amelyeket nehéz megszólítani, mert a szenvedélybetegség titkolt, burkolt dolog. - Sokan attól félnek, hogy kirúgják őket, ha kiderül, a HR-esek pedig nem tudják őket megszólítani, mert nem szeretnék ezt direkt módon tenni, indirekt módon viszont nem lehet megszólítani egy szenvedélybeteget. Nehéz az is, hogy míg egy cégnél alkoholszondázásra van mód, és zéró tolerancia van, addig drogra nem lehet hivatalosan tesztelni a munkavállalókat, ami kicsit úgy tűnik, mintha szemet hunynánk a droghasználat felett - vélekedett. Mint mondta, jó lenne, ha a cégvezetők megértenék, hogy a szenvedélybetegség egy betegség, nem akaratgyengeség, hogy ezek a munkatársak jó szakemberek, csak betegek, ezért valamilyen programra van szükségük, amit használni tudnak.

Míg Nagy Gabriella szerint ez egy gyógyíthatatlan betegség, Dr. Demetrovics Zsolt határozottan állítja, hogy kezelhető és gyógyítható problémáról van szó. A gyógyuláshoz és a tartós absztinenciához ugyanakkor elengedhetetlen a beteg motiváltsága. Sok esetben a teljes gyógyulás hiányában is jelentős eredményeket lehet elérni, ami a tünetek, az ártalmak csökkenését, az életvitel stabilizálódását jelentheti. - Azok, akik észlelik azokat az ártalmakat, hátrányokat, amelyek a függőség miatt érik, nyitottabbak a kezelési módokra - mutat rá a pszichológus szakember. A kezelőknek pedig látniuk kell, hogy nem mindig a teljes absztinencia lehet csak a cél.

A felismerés azonban egyáltalán nem egyszerű, a szenvedélybetegek ugyanis először többnyire tagadják a betegségüket. - Vezetőknél különösen nehéz lehet annak elfogadása, hogy valaki, aki mindent kontrollálni képes egy nagy cégben, a saját életében elveszíti a kontrollt. Ennek a belátása és elfogadása egy vezető számára különösen nehéz - mondja Dr. Demetrovics Zsolt.

A terápia viszont csak akkor kezdődhet el, ha a tagadás falát sikerül lebontani, áttörni. Nagy Gabriella szerint ez sokszor nem is a családtagoknak, vagy külső szakembernek sikerül, hanem például egy munkáltatónak, egy vezetőnek vagy egy HR-esnek. Sokat segít, ha van saját motiváció, de kifejezetten hatásos, ha valakit ultimátumra kényszerítenek, például azzal, hogy ha nem változtat, elhagyja a családja vagy kirúgják a munkahelyéről.