Távoktatás: keretrendszer kell

A bevált receptek nem működnek


Távoktatás. Digitális oktatás. E-learning. Ezek alkalmazását, illetve az ezekre való átállást sokan úgy fordítják le maguk számára, hogy amit eddig csináltak ugyanazt folytatják a csak „távolról”. Azaz, fogják a megszokott PowerPoint diasort megosztják a képernyőjüket valamilyen alkalmazásban (pl. Zoom, Skype stb.), és ugyanúgy felolvassák. Esetleg - ez már a haladó szint - a diák alá mondják a szokásos szöveget és feltöltik valamilyen fájlmegosztóra, azzal, hogy a tanulók töltsék le és nézzék (szenvedjék) végig. Igen ám, de a dinamikus internethasználathoz szokott közönséget nem lehet órákon keresztül a képernyő előtt tartani ezzel. Mi történik tehát? A legjobb esetben, ha lehetséges, a hallgatóság megnöveli az előadás lejátszási sebességét, vagy megnyit egy másik ablakot, esetleg elindít egy chat-et. Ez már ennyiből sem látszik nagyon hatékonynak, de ha hozzávesszük a személyes kapcsolat hiányát és még mondjuk a multitaszking működésképtelenségét, borítékolhatjuk a nagyon gyenge eredményességet.

Nem magától értetődő

Alapvetően két fő területen ütközünk nehézségbe, ha távoktatásra szeretnénk átállni:

1. Az általános oktatástervezés - ami bármilyen oktatás esetén alapvető, de a távoktatásban még nagyobb szerepet kap.
2. A gondolkodásmód és oktatási eszközök - az átállás nem egyszerűen a meglévő program átrakása a digitális térbe, hanem szemléletváltás.

Meg kell csinálni a „házi feladatot”

Hagyományos oktatás esetén (is) az első lépés az oktatási program (tananyag) elő- és elkészítése. Sokan már itt megbuknak. Ameddig nem tudunk nagyon pontos választ adni minimálisan alábbi kérdésekre, addig igazából felesleges bármi mást csinálnunk.

• Mi a program (tantárgy, tréning, tanfolyam, stb.) célja?
• Mire lesznek képesek a résztvevők az elvégzése után? Mit fognak tudni? Mi fog változni?
• Honnan fogjuk tudni, hogy megvan nekik a fenti tudásuk/készségük, vagyis létrejött valamilyen változás?
• Hogyan, hol, mikor fogják a tanultakat felhasználni?

Egy szokásos órán, workshopon vagy tréningen, egyrészt, van valamekkora rugalmasság, az oktató támaszkodva a tudására, rutinjára és tapasztalatára viszonylag könnyen tud alkalmazkodni a csoport dinamikájához. Elég lehet, ha megvan a tematika vagy egy óravázlat. Másrészt, van közvetlen visszajelzés, azonnal látni, például az érdeklődést, értetlenséget vagy akár az unalmat. Távoktatásban viszont csak korlátozottan lehet rögtönözni (ha egyáltalán), előtérbe kerül az oktatási program átgondoltságának és alapos felépítésének a jelentősége (pl. a Kahoot feladatokat előre kell elkészíteni). Ez kombinálva a jelen helyzetben fennálló jelentős időnyomással komoly nehézséget okozhat. Az oktatók/trénerek nagy része nincs hozzászokva az alaposan és szigorúan megtervezett programok készítéséhez és végrehajtásához. Amivel élőben meg lehet úszni, az online nem fog túlélni. Az átállás nem egyszerű adaptáció, hanem módszertani szempontból tulajdonképpen egy új oktatási program létrehozása, amit természetesen ugyanazoknak a pedagógiai alapelveknek kell vezérelnie. Ez sok munka.

Szemléletváltás kell - más a környezet

A távoktatás más megközelítést igényel, mert az „élő” oktatásban használt technikák egy része nem átrakható (pl. személyes kommunikáció - szemkontaktus) más része meg nem működik (pl. figyelem fenntartása). Ezen kívül általában másmilyen az időbeosztás (ne próbáljuk a résztvevőket 8 órán át képernyőn keresztül tréningezni: nem fog sikerülni). Mások az eszközök. Az eszközkínálat ismerete (pl. Mire alkalmas az UberConference?) és az eszközök használatának a technikája (pl. Hogyan osztom meg a képernyőm Zoom-ban?) mind-mind gyakorlatot és tudást igényelnek, ami csak keveseknek van még meg. Nagyon sok kiváló kommunikációs és oktatástámogató eszköz van, de ezek többnyire az oktatás egy- egy szeletére adnak valamilyen megoldást. Sok az átfedés és nehezen áttekinthető a kínálat.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Távoktatás: keretrendszer kell
2. oldal - Keretrendszer kell: különben szétfolyik