Te csalsz, nem is értesz igazán a szakmádhoz

Dr. Szabó MónikaSzabó Mónika ma szociálpszichológiát oktat az ELTE-n. Egyetemi évei alatt azonban csalónak érezte magát. „Tettem a dolgomat, és közben vártam, hogy előbb-utóbb ki fog derülni; nem vagyok méltó és alkalmas a feladatra; mégsem vagyok elég okos.” - írja blogjában. „Ez az érzés nem csak a nememből fakadt, egyéb hátrányaim is voltak az “elitképzés” útvesztőiben; például hogy nem ismertem egy csomó kódot és jelszót.” - írja. Kovács Mónika egyetemi docens személyisége volt a sorfordító. Az ő kurzusán elhangzottak egészen más pozícióba helyezték Szabó Mónika szorongásait, kérdéseit. „Lassan rájöttem, hogy nem vagyok csaló. Pontosabban nem én vagyok az.”

A Stresszblog női szerzője is sokszor érzi magát szélhámosnak. Erről így írt: „Gyakran hiszem azt, hogy többre vállalkozom, mint amit képességeim lehetővé tesznek.(…) Még a pozitív visszajelzéseket is nehezen fogadom el, hiszen tudom, hogy nem is annyira értékes, amit csinálok.”

Ezt szélhámos-szindrómának is nevezi a szakirodalom. A jelenséget Pauline Rose Clance és Suzanne Imes írta le először 1978-ban, az imposztor-szindróma elnevezés is tőlük származik.

Inkább a vezetőket és a nőket érinti

Kutatások igazolják azt a tézist, hogy bár munkakörtől, életszereptől függetlenül valószínűleg mindenki átélte már ezt, inkább a nőkre jellemző és közülük is inkább a magas pozíciót betöltőkre. Egy 2014-ben, 116 vezetővel készített mélyinterjún alapuló felmérés szerint a felsővezetők mindennél jobban félnek attól, hogy kiderül: valamiben inkompentesek - írja a Hvg.hu a khorus.com cikke alapján. Két szociológus, Jessica Collett és Jade Avelis pedig kutatók akadémiai pályáját vizsgálva jutottak arra a következtetésre, hogy a nőkre kétszer annyira jellemző, hogy egy magasabb pozícióból váltanak alacsonyabba, mint a férfiakra. Ennek oka a nők belső bizonytalansága, és az, hogy nem érezték alkalmasnak magukat a magas pozícióban való helytállásra.

A túl magas gyermekkori elvárások is okozhatják

Dr. Répáczki Rita




















A hazánkban is viszonylag gyakori jelenség táptalaja az önbizalomhiány és az egyén önmagával kapcsolatos kételyei. Sok minden állhat ennek hétterében, például a túl magas gyermekkori elvárások, de azzal az attitűddel is összefügghet, hogy ha valami megy, az természetes, de ha valami rosszul megy, azért szidás vagy büntetés jár. Állhat a háttérben a tanult tehetetlenség is, amikor az egyén azt éli meg, hogy ő nem lehet kompetens és nem lehet képes arra, hogy a különféle kihívásokkal hatékonyan megküzdjön. - mondta Dr. Répáczki Rita, a BME APPI Ergonómia és Pszichológia Tanszék egyetemi adjunktusa.

Fontos tényező továbbá a teljesítményhez való viszonyulás. A sikerorientált emberek reális célokat tűznek ki, amit vállalható erőfeszítéssel el is tudnak érni, így lehetőségük nyílik kompetenciájuk, sikerességük megélésére. A kudarckerülők viszont vagy irreálisan magas, vagy szélsőségesen alacsony színvonalú célt tűznek ki. Az előbbit lehetetlen elérni, az utóbbit viszont túl könnyű, így nem éli meg a sikert, mert azt a következtetést vonja le a cél elérése után, hogy erre bárki más is képes. Az imposztor-szindrómával együtt járó félelmek egyik mellékhatása épp ebből ered: könnyen leragadhatnak olyan feladatnál, amiről tudják, hogy megy nekik, így szabotálva jövőbeni sikereiket.

Mindenki „megtanulja” kik valók a csúcsra

Az előbb említett oktató, Kovács Mónika, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habil. egyetemi docense készített egy tanulmányt “Nemi sztereotípiák, nemi ideológiák és karrier-aspirációk” címmel. Ebben részben választ kapunk a szélhámos szindróma kialakulásának mikéntjére és arra, miért a magasan teljesítő nők körében fedezik fel ennek tüneteit. “McIntosh szerint minél magasabbra sikerül valakinek alacsony státusból feljutnia a hierarchián, annál inkább fenyegeti az az érzés, hogy nem „jogosan” tölti be az adott pozíciót, annál inkább imposztornak érezheti magát. Azonban ez az érzés nem a valós teljesítmény hiányából fakad, hanem magának a társadalmi hierarchia belsővé tételéből. Mindenki „megtanulja” kik valóak a csúcsra – kik gyakorolhatják a hatalmat legitim módon –, és kik a hierarchia alsóbb régióiba. Ezt a belsővé tett normát sérti az alacsonyabb státusú csoportok – például a nők – tagjai esetében saját sikerük (McIntosh, 1985).”

Vagyis ennek oka a szocializációnkban, társadalmunkban keresendő. - A nőkhöz rendelt tulajdonságok - pl. kedvesek, barátságosak, érzékenyek - távol tartják őket a vezetői pozíció elvállalásától, lassítják karrierjüket és paradox helyzetek elé állítják őket - mondta Dr. Nagy Beáta a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalomtudományi Intézet egyetemi docense egy konferencián.

Tehát mindaddig, amíg a társadalmunkban, különösen az üzleti, tudományos világban a sikeres nő, menedzser kevésbé számít nőiesnek, továbbá beleütközik „a nemi sztereotípiák alkotott korlátokba”,teljesíthetetlen, ellentmondó elvárásoknak (kompetensnek, szerethetőnek kell lennie) kell megfelelnie, sokan esnek bele ebbe az önbizalmi szakadékba. - Hiszen már-már ő maga sem akarja elhinni a tényt, magyarázza Dr. Répáczki, hogy feljutott oda, mert nem az a sztenderd, nem az az átlagos.

Miért önbizalomhiányosak a nők?

A nők alacsonyabb teljesítményt várnak feladathelyzetben, mint a férfiak. „Ezt a különböző szocializációs tapasztalatokkal vagy egyszerűen az ön-sztereotipizálással magyarázhatjuk.” (Deaux, 1976) - olvasható az előbb említett tanulmányban. „A férfiak sikerre számítanak, ezért ha bekövetkezik, akkor azt saját képességeiknek tudják be. A kudarcot - mint nem várt eredményt - különböző instabil okoknak tulajdonítják. Ezzel szemben a nők, mivel alacsonyabb az elvárásuk, a sikert észlelik váratlan eredményként, és instabil okoknak tulajdonítják. A kudarcot viszont - mivel összhangban van elvárásaikkal - stabil belső oknak, képességeik hiányának tulajdonítják.” „Ezek az úgynevezett attribúciós különbségek miatt lesz különbözőek a jövőbeni teljesítményre vonatkozó elvárásaik is, és valószínűleg hozzá járulnak ahhoz, hogy a nők kisebb önbizalommal törekszenek a magas presztízsű állások betöltésére, mint a férfiak.”

A nők önbizalomhiánya a gyerekkorunkban beléjük nevelt szerepmintákra vezethető vissza - erre a következtetésre jutott a Feminfo.444.hu. Szociálpszichológiai kísérletekre hivatkozva írja a cikk szerzője, hogy mire a legtöbb lány felnő, nemcsak úgy érzi, hogy mások jóindulatától és támogatásától függnek a szakmai sikerei, de az önbizalma is kevesebb lesz, mint a fiúknak.

Megküzdési stratégiák

Ez a tünetegyüttes örökös vívódást, rosszkedvet és az egyén önmagával való elégedetlenségét eredményezi, valamint azt, hogy képtelen megélni a sikert. - Komoly kognitív munkafolyamat eredménye lehet az egyén olyan szintű fejlesztése az önbizalom és a magabiztosság terén, ami ezt át tudja fordítani - magyarázza Dr. Répáczki Rita.

Szabó Mónikának egyetemi oktatójának személyisége és kurzusa segített legyőznie ezt az érzést. A stresszblog szerzőjének és más érintettek beszámolója szerint a negatív gondolkodási stílus legyőzésének első lépése, hogy az ember felismerje, miről van szó. Másrészt sokat segít lelkileg, ha látja, mások is éreznek így, köztük több ismert ember.



A Forbes magazinban a témában előadóként és coach-ként is érdemeket szerző Margie Warrell és az általunk megkérdezett Izsó Gábor coach, valamint Répáczki Rita javaslatait összefoglalva: hatásos az imposztor-szindróma ellen az illető sikerben való szerepének tudatosítása, az eredmények számba vétele, azok személyes vagy cégszintű megünneplése, kockázatvállaló, hibázást toleráló munkakultúra kialakítása, külső segítség kérése. De az imposztor-szindróma legfontosabb ellenszere: azonnal hagyjuk abba a saját magunk összehasonlítását másokkal.

Az előbb idézett cikk szerint pedig az önbizalomhiány kialakulását kellene megelőzni a nemek szerinti kategorizálás mellőzésével, több női vezetővel.

Forrás: Kovács Mónika: Nemi sztereotípiák, nemi ideológiák és karrier-aspirációk. Educatio, 2007/1. szám