Új munkakörök nyílhatnak meg a látássérültek előtt
Jelentős előrelépés történt a látássérült emberek rehabilitációja terén: az idei évtől a korábbi három szervezet mellé öt civil szolgáltatót sikerült bevonni, így a fejlesztés végére régiónként évente legalább 450 látássérült személy elemi és foglalkozási rehabilitációját végezhetik el, ami 3150 fő fejlesztésére ad lehetőséget.
A látássérült emberek elemi rehabilitációja elsősorban azokat a - betegség, baleset következtében - felnőtt korban látássérültté váló személyeket segítő szolgáltatás, melynek keretében a mindennapos tevékenységeket tanítják újra. Az elemi rehabilitáció körébe tartozik a tájékozódás- és közlekedéstanítás, az életvitelt segítő eszközök használatának tanítása - például Braille karóra, speciális pénztárcák, hangos lázmérő, speciális mobiltelefonok -, a kommunikációs és számítástechnikai eszközök használatának tanítása - mint például a JAWS szoftver használatának megtanítása, ami az elektronikus szöveget hangzó beszéddé alakítja - mondta a HR Portálnak Fehér Ildikó, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány rehabilitációs programirodájának vezetője.
Az elemi rehabilitáció során újra tanítják az érintetteknek azokat a mindennapos tevékenységeket, amelyek a látássérülés előtt teljesen természetesek és automatizáltak voltak, ilyen például a pénzkezelés, a főzés, a mosogatás, a mosás, a vasalás vagy a vásárlás. Ennek során egyrészt az eszközhasználatra helyeződik a hangsúly, másrészt apró trükkökre, praktikákra tanítják meg az embereket. Az elemi rehabilitációt különféle kiegészítő szolgáltatások, így funkcionális látásvizsgálat, funkcionális látástréning, Braille-olvasás megtanítása, célzott szociális és kommunikációs készségfejlesztő tréning illetve rehabilitációs, életviteli és életmód tanácsadás segítik - tette hozzá Fehér Ildikó.
Az elemi rehabilitáció azért fontos, mert ez adja az alapot a látássérült emberek munkavállalásához, tanulásához és a társadalmi életben való részvételükhöz. A foglalkozási rehabilitáció során a munkavállalásra készítik fel a látássérült személyeket. Vagyis először úgynevezett munkavállalási stratégiát alakítanak ki számukra, amely magában foglalja az alkalmassági vizsgálatokat, munkaerő-piaci tanácsadást, illetve az egyéni fejlesztési terv kidolgozását. Ezután felmérik, szükség van-e szakmai ismereteket felújító elméleti és gyakorlati képzésre, vagy a hiányzó iskolai végzettség pótlására, a látássérültek így különböző fejlesztő tréningeken vehetnek részt. A szakemberek emellett segítik az érintetteket felkészíteni a munkavállalásra; feltárják a munkavállalást akadályozó tényezőket, illetve a munkában tartást is támogatják, segítenek a karriertervezésben.
Emellett a munkahelyeket is felkészítik a látássérült dolgozó fogadására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkáltatók kevés, vagy szinte semmilyen információval nem rendelkeznek a fogyatékossággal élő emberekről, foglalkoztatási potenciáljukról, alkalmasságukról - mondta Fehér Ildikó. Hozzáfűzte: a munkaadók többsége nem törekszik arra, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetből induló embereket foglalkoztassa, a társadalmi felelősségvállalás nem erős motivációs tényező, és a foglalkoztatást ösztönző bér- és járulékkedvezmények önmagukban nem jelentenek kellő segítséget.
A szakember véleménye szerint a munkáltatókat célzottan tájékoztatni kell, meg kell láttatni velük, hogy miért érdemes fogyatékossággal élő személyeket foglalkoztatni; fel kell tárni az adott munkahelyen betölthető azon munkaköröket, amelyeket látássérült emberek is be tudnak tölteni. Az elvégzett rehabilitációs tevékenység után nyílt munkaerő-piaci viszonyok mellett a többi dolgozóval közel azonos teljesítményt és eredményességet lehet elvárni a fogyatékossággal élő dolgozóktól is - emelte ki Fehér Ildikó. A komplex - különösen a korszerű foglalkozási - rehabilitációs tevékenység arra törekszik, hogy minden ember a képességeinek, érdeklődésének leginkább megfelelő foglalkozást gyakorolhassa - összhangban a munkaerőpiac adta lehetőségekkel. Ennek eredményeképpen a "tipikus" szakmák köre lassan kibővül, így például a call center ügyintéző, üzleti adminisztrációs asszisztens, szociális munkás, nyelvtanár, informatikus munkakörök is elérhetőek lesznek a látássérült emberek számára.
Szilágyi Katalin, HR Portal
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 3 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 5 hónapja
- Külföldi kollégák felvétele egyszerűbben, gyorsabban, biztonságosabban 7 hónapja
- 18 millió dolgozó hiányzik majd az EU-ból – kik lehetnek megmentők? 7 hónapja
- Embertelen leépítés a magánkórházban: a dolgozók tíz százalékát elküldték 8 hónapja
- Call Center Agent 8 hónapja
- Fókuszban a külföldi munkavállalók alkalmazása 12 hónapja
- 2025: Drasztikus változások a külföldiek foglalkoztatásában - HR-esek, felkészültetek? 12 hónapja
- 1 év tapasztalatai az idegenrendészeti törvénnyel: a relokációs szakember szemével- Cziczárdi Györgyit kérdeztük. 1 éve
- 5 fontos változás a külföldiek foglalkoztatásában 1 éve
- A mosdóba sem mehetnek ki a call center vállalat dolgozói 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?