Változtatnának januártól a kata szabályozáson
A kata adózási forma sávossá alakítását is támogatná az MKIK, 6 millió forint felett megjelenhet a 65 ezres fizetési kötelezettség. Aki pedig 3 millió forintot meghaladó összegben szerződik katás vállalkozással, akár 40 százalékos adóval is szembesülhet jövőre.
A lapnak Parragh László, az MKIK elnöke azt mondta, egyik javaslatuk szerint a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kellene szolgáltatnia akkor, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Ez egymillió forint felett most is így van, ám az MKIK álláspontja szerint a hárommillió forint feletti rész után majd bizonyos mértékű (akár negyvenszázaléknyi) adót kellene leróni. A pluszterhet nem a katás vállalkozó, hanem üzletfele lenne köteles befizetni az államkasszába.
Parragh László szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, s megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként - azaz lényegében színlelt szerződéssel - alkalmazzák dolgozóikat.
A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is. Például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig ötvenezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.
A kata adózási forma hasznos, és a jövőben is szükség van rá, de alkalmazásának lehetőségét felül kell vizsgálni a gazdaság további fehérítése érdekében. A tisztességes gazdasági szereplők számára továbbra is fenn kell tartani ezt az adózási formát - mondta Parragh László.
Szerinte a változások legkorábbi dátuma 2021. január 1. lehet, hogy az érintettek fel tudjanak készülni.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) tárgyalást kezdeményez Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternél a kulturális ágazat... Teljes cikk
A szakszervezetek 12 százalékos minimálbér-emelésben gondolkodnak 2026-ra vonatkozóan, a munkaadói oldalon azonban még nincs egységes álláspont,... Teljes cikk
A szakszervezetek kitartanak a hároméves bérmegállapodásban foglaltak mellett, míg a munkaadók a várt gazdasági növekedés elmaradása miatt a... Teljes cikk
- Így változnak az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2026-tól 3 hete
- Cafeteria 2026 1 hónapja
- Végkielégítés 2026 1 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 1 hónapja
- Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV 2 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 2 hónapja
- Díjmentes kiberbiztonsági programot kínál az MKIK a vállalkozásoknak 2 hónapja
- Több mint ezer dolgozót elküldött, de 133 milliárdos támogatást kap a Samsung 2 hónapja
- Rejtett nyertesek: több ezer cég járhat jól a Kormány–MKIK megállapodással 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa