Legfrissebb híreink - 2403. oldal
13 éve Ebben az ütemben 2080-ra lenne meg az egymillió új munkahely
Köllő János az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének munkatársa a Magyar Narancsban megjelent írásában kifejti, hogy a jelenleg jellemző növekedési ütem mellett 65-70 évbe is beletelhet, mire megvalósul a kormány által 10 éven belülre ígért egymillió új munkahely – tudtuk meg a Portfolio.hu összefoglalásából. Teljes cikk...
13 éve Idénymunkás kéne? Így lehet szabályosan!
A szüret és más betakarítási munkák ismét az idényfoglalkoztatás szezonját hozzák. Nem árt tudni, hogy hogyan lehet legálisan foglalkoztatni a dolgozókat csupán néhány napra. Teljes cikk...
13 éve Így lesz a közfoglalkoztatás értékteremtő
Az értékteremtő közfoglalkoztatás fontosságát hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva, a politikus szerint az ország számos, jellemzően hátrányos helyzetű térségeiben található települése bizonyította ennek jelentőségét. Teljes cikk...
13 éve Orbánék 30 milliárdból szépítik a statisztikát a választások előtt
A munkaerő-piaci statisztikákra legnagyobb hatással jelenleg a közfoglalkoztatás van. A választások előtt pedig közvetlenül beveti a kormány a téli közfoglalkoztatást is, mellyel amellett, hogy a munkaerőpiacon nehezebb helyzetben lévő állástalanokon segítenek, a kampányidőszakban is jól jöhetnek az impozáns statisztikák. Teljes cikk...
13 éve Továbbra is 13 százalékos a lengyel munkanélküliség
Változatlanul 13 százalékon maradt a lengyel munkanélküliség szeptemberben a lengyel munkaügyi minisztérium adatai szerint. Teljes cikk...
13 éve Benkő Krisztina, a UCMS Group Hungary Kft. HR-vezetője
Benkő Krisztina 2013 májusa óta a UCMS Group Hungary Kft. - könyvelési, bérszámfejtési és HR adminisztrációs outsourcinggal foglalkozó cégcsoport magyarországi leányvállalatának - HR-vezetője. Krisztina már korábban is a cégnél dolgozott: 2003-tól szakmai tanácsadóként, majd 2006-tól menedzserként a cég ügyfeleivel foglalkozott. A könyvelésről, adózásról, pénzügyi adminisztrációról, az ügyfeleknek nyújtott tanácsadásról váltott néhány hónappal ezelőtt a HR-re. Így most toboroz, állásinterjúkat és tréningeket szervez és tart, motivációs rendszert dolgoz ki, valamint stratégiai döntésekben segíti a felsővezetést. Teljes cikk...
13 éve Mi jut eszedbe, ha azt mondom, coaching?
A Társas játék című magyar sorozat díszbemutatóján tegnap este inspiráló élmények értek. Az egész produkciót - film, zene, tálalás - a profi munka jellemzi. A legapróbb részletekig. Minden elismerésem az alkotóknak. Az este legnagyobb hozadéka azonban számomra az, hogy rátaláltam egy hozzám közel álló coaching definícióra - írja a HR Blog oldalán Szabados Andrea vezetői coach. Teljes cikk...
13 éve Innováció, toborzás, HR, personal és employer branding - beszámoló az idei truBudapestről
Mi lesz a jövőben a toborzók feladata? Álláskeresők vagyunk vagy karrierépítők? Mi kell a jó employer brandinghez? Felkészültünk-e, és tudjuk-e kezelni a migrációt? Hogyan élik meg a leépítést a felsővezetők? Kell külön Facebook oldal a vállalati HR számára? Fontos a talent pool építés? Milyen és mely területeken szükséges az innováció a recruitmentben? Cikkünkben ízelítőt adunk a második truBudapest nonkonferencia egyes szekcióiból. Teljes cikk...
13 éve Orbán: Az átlagjövedelemig ingyenes lesz a készpénzfelvétel
A miniszterelnök szerint segélyalapú helyett munkaalapú gazdaságra és társadalomra van szükség, és Magyarország jó úton halad, hogy ezt megvalósítsa. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában megerősítette: az átlagjövedelem mértékéig havi két készpénzfelvétel tranzakcióilleték-mentes lesz. Teljes cikk...
13 éve Közmunkára fognák a munkanélkülieket a cseh pártok
Közmunkára fogná az októberi képviselőházi választáson induló cseh pártok többsége a munkanélkülieket és az állami segélyből élőket - derül ki nyilvánosságra hozott programjaikból. Teljes cikk...
13 éve Vállalkozás indításához 6 millió forint támogatásra is lehet pályázni
Akár 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást is meg lehet pályázni a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" elnevezésű pályázat keretében, amely a vállalkozásindítást tervező fiataloknak nyújt egyedülálló segítséget. Teljes cikk...
13 éve Gyerekeseket és idősebb munkavállalókat vonzanának be a SZÉP-kártya megreformálásával
Módosítaná a SZÉP-kártya szabályozását a Magyar Fürdőszövetség, amely a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, valamint a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségével közösen új koncepciót dolgozott ki, az új elképzelést öt pontba foglalva már el is küldték az illetékes tárcának. Teljes cikk...
13 éve Nem lehet valakit csak azért kirúgni, mert HIV-pozitív
Sérti az érintett emberi jogait, ezért nem lehet valakit csak azért elbocsátani az állásából, mert HIV-pozitív – mondta ki csütörtöki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bíróság Strasbourgban. Teljes cikk...
13 éve A jelek szerint kis béremeléssel tervezik a büdzsét
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke szerint nem sejtet sok jót a jövő évi költségvetés a bérek szempontjából, a jelek szerint ugyanis a büdzsét nagyon kis béremeléssel tervezték. Emellett 3 milliárd forinttal csökkenne az álláskeresési támogatásokra szánt összeg, igaz, az Ifjúsági Garancia program előfinanszírozására 10 milliárdot terveznek - olvasható a Napi.hu oldalon. Teljes cikk...
13 éve Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora
A hazai munkaadók foglalkoztatási statisztikái nem mutatnak érdemi növekményt. Ez nem is várható, hiszen a gazdaságunk teljesítménye 2012-ben csökkent. Előtte és jelenleg az évi 2 százalékot sem éri el a GDP növekedése. Teljes cikk...
13 éve Bod Péter Ákos: A hazai munkaadók foglalkoztatási statisztikái nem mutatnak érdemi növekményt
A százezres nagyságrendben külföldön munkát vállaló magyarokat a lakossági megkérdezésen alapuló statisztikák munkavégzőként rögzítik, és az így készített munkaerő-piaci statisztikák javulni látszanak. A kormány pedig ebben a kedvezőbbnek kinéző mutatóban a gazdaságpolitikai fordulat bekövetkeztét látja - olvasható Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora a Világgazdaság Online oldalán megjelenő cikkében. Teljes cikk...
13 éve Van már elnökjelöltje az új szakszervezeti uniónak
Székely Tamást, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnökét javasolja a konföderáció tagszervezeti tanácsa az ASZSZ, az MSZOSZ és a SZEF egyesülésével alakuló új érdekvédelmi unió - a gigaszakszervezet - élére - közölte ülése után a testület. Teljes cikk...
13 éve Kétnapos pályaválasztási kiállítás a Corvin téren
A SzakMázz 2013 elnevezésű pályaválasztási programsorozat keretein belül rendezi kétnapos pályaválasztási kiállítását a fővárosi kormányhivatal munkaügyi központja a Corvin Plaza Bevásárlóközpontban és a Corvin téren. Teljes cikk...
13 éve A HR kontrolling tudás
Konferencia vagy szakmai összejövetel már sok volt a témában, azonban olyan, amely a gyakorlati tudás átadását célozza, kevesebb. 2013. október 17-én erre kerítünk sort az OHE (Országos Humánmenedzsment Egyesület) szervezésében. Öt nagyvállalati szakember mondja el napi gyakorlatát, támogatva ezzel a HR-vezetőket, a HR kontrolling szakembereket a gondolatcserében, a jó gyakorlatok átadásában. Teljes cikk...
13 éve Budapesti akció a Tisztes Munka Világnapján
Október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján a hat konföderáció ifjúsági tagozatai közös akciót szerveznek Budapesten a Deák Ferenc téren, 16 órai kezdettel. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?