kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2443. oldal

13 éve Az MSZP szerint a kormány semmit sem tett, hogy megvédje a munkahelyeket a Dunaferrnél

Az ISD Dunaferr vezetése hétfőn közölte, hogy tartós veszteségesség miatt 1500 fős létszámleépítést hajt végre. A cég az alacsony működési hatékonyság miatt az elmúlt két évben kizárólag az anyavállalat finanszírozásának köszönhette fennmaradását. Teljes cikk...


13 éve Egyre több német vállal másodállást - nem tudnak megélni vagy többet akarnak költeni?

Duplájára nőtt Németországban azok száma, akik főállásuk mellett mellékállásban is dolgoznak. Egy ellenzéki politikus szerint ennek az oka, hogy egyre többen nem tudnak megélni a főállásukból. A minisztérium szerint más is állhat a háttérben: például a fogyasztási kedv növekedése. Teljes cikk...


13 éve Bűvészmutatvány, vagy tudatosan felépített vezetés?

A jelenlegi gazdasági helyzet egyértelműen változtatott mind a vezetők, mind a munkatársak hozzáállásán. Amíg vezetők felelőssége még nagyobb abban, hogy működőképesen és fizetőképes állapotban tartsák a cégeiket, addig a munkavállalók még inkább megbecsülik a tényt, hogy van munkájuk, ezáltal együttműködőbbek és talán „könnyebb is őket vezetni. Teljes cikk...


13 éve Vezetőváltás a Schneider Electric gyöngyösi gyárának élén

Németh Zoltán tölti be 2013. június 1-jétől a Schneider Electric gyöngyösi gyárának igazgatói pozícióját, írja a cég közleményében. Elődje, Franck de Cocker 3 év magyarországi tartózkodás után a vállalat egyiptomi és északkelet-afrikai központjában folytatja pályafutását iparági igazgatóként. Teljes cikk...


13 éve Egyre többe kerül a nagyra nőtt kormányzati vízfej eltartása

Az kormányalakítás óta létrehozott 5 új államtitkári, valamint a 21 helyettes államtitkári poszt legalább 250 millió forintba kerül évente. A kormányalakítákor tett ígéret, mely szerint nem lesz kormányzati túlköltekezés nem valósult meg - ez kormány többe kerül, mint Bajnai-kabinet, írja a Blikk. Teljes cikk...


13 éve A világ 10 legjobb légitársasága

Idén a nagy európai légitársaságok közül csak a Turkish Airline került be a világ 10 legjobb légitársasága közé. A piaci igények alapján egyre inkább „elfapadosodó európai piac a minőséget mennyiségre váltja, így próbálva megőrizni versenyképességét a folyamatosan bővülő piacon. Teljes cikk...


13 éve Jövőre 170-180 milliárd forint kell a felsőoktatásba

Jövőre 170-180 milliárd forint állami támogatásra van szükség a felsőoktatásban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Klinghammer István közölte, jövőre húsz ponttal magasabb lesz a jelenleg 240 pontos felvételi határ. Teljes cikk...


13 éve Most kell OKJ-s képzésbe kezdeni

Mivel szeptembertől drágábbak és hosszabbak lesznek a tanfolyamok, érdemes még most, augusztusban OKJ-s tanfolyamot elkezdeni, írja a Metropol. Teljes cikk...


13 éve A 21. század kihívása: dömping árucikk lesz a coaching?

Hogyan legyen a coaching hasznos a 21. században - tette fel a kérdést Myles Downey a júniusi WBECS egyik legnépszerűbb webináriumán. Hogyan hagyjon értéket maga után a coaching? Mi jelent értéket a vezetőnek, aki kapja a coachingot és a megbízónak (HR), aki rendeli és fizeti a coachingot? Teljes cikk...


13 éve Egymilliárd forint a kkv-k kezességvállalási díjának támogatására

A kormány egymilliárd forintot csoportosít át a kkv-szektor hitelezésének elősegítése érdekében, a kezességvállalási díjak költségvetési támogatásának növeléséhez. Teljes cikk...


13 éve A Napi Gazdaságot bekebelezte a Századvég

Megvásárolta a Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t a Századvég Gazdaságkutató Zrt. - közölte a Századvég Zrt. igazgatóságának elnöke. Teljes cikk...


13 éve Egy hiányszakma: facility menedzser

Ha egy irodaházat, ipari épületet, közintézményt rátermett facility menedzser, azaz létesítménygazdálkodó üzemeltet, azzal mindenki csak nyer. Nyer a tulajdonos, a cégvezetés, hiszen az optimális üzemeltetés révén csökkennek a javítási kiadások, sőt, költséget is megtakaríthat, és nyernek maguk a facility menedzserek is, hiszen munkájukat kedvező fizetéssel jutalmazzák. Ha ennyire win-win szituációról van szó, és kereslet is lenne rájuk, akkor miért nem özönlenek Magyarország utcáin a jól képzett, rátermett facility menedzserek? Teljes cikk...


13 éve 1500 embert küld el a Dunaferr

Rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél - a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik – közölte a vállalat menedzsmentje. Teljes cikk...


13 éve Hegyekben állnak a levelek a postán a létszámcsökkentés miatt

A postások létszámcsökkentése miatt hatalmas mennyiségű kézbesítetlen levél gyülemlett fel Olaszországban. A Leonardo da Vinci római repülőtéren lévő elosztóközpontban tizenegyezer mázsa levél vár kézbesítésre, ami 5 millió képeslapnak és borítéknak felel meg. Teljes cikk...


13 éve Új vezérigazgató a Citi Magyarország élén

A Citi hétfőn bejelentette, hogy Aftab Ahmedet nevezte ki a Citi Magyarország vezérigazgatójának, valamint a Magyarországot, a dél-közép-európai és a Balti-térség országait magában foglaló régió vezetői posztjára. Teljes cikk...


13 éve A védőnők is kapnak béremelést?

Az egészségügyi szakdolgozók visszamenőleges béremelése után az alapellátásban dolgozók, például a védőnők következnek a sorban a miniszteri biztos szerint. Teljes cikk...


13 éve Büntetés jár várandós nők elbocsátásáért

Két évi közmunka vagy fél évig terjedő fogság vár azokra a munkaadókra Ukrajnában, akik megszegik a várandós nők vagy fiatal kismamák jogait, írja a Kárpátinfo. Teljes cikk...


13 éve Gyalog a munkába és nincs cukorbetegség

A legfrissebb vizsgálati eredmények szerint 40 százalékkal kisebb az esélyük a cukorbetegség kialakulására azoknak az embereknek, akik reggelente gyalog mennek munkába, írja a Házipatika. Teljes cikk...


13 éve Ha nincs közösségi munka, nincs érettségi

A 2016-ban érettségizők csak akkor kezdhetik meg az írásbeli és szóbeli vizsgákat, ha legalább 50 óra közösségi munkát végeztek, írja a femina.hu. Teljes cikk...


13 éve Idén nincs cafeteria a pedagógusoknak

Szeptembertől nem fognak cafeteriát kapni a pedagógusok, talán a jövő évtől igen. Korábban, amíg az iskolák fenntartói például az önkormányzatok voltak, a fenntartók maguk dönthették el, hogy adnak-e cafeteriát, vagy sem az iskolákban dolgozóknak, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


legfrissebb.html