kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2683. oldal

13 éve Az üzleti eredményesség múlhat egy jó tesztrendszeren

Melyik cég tulajdonosa ne szeretné akár több évre előre látni, hogyan fog teljesíteni dolgozója? Kompetencialapú tesztekkel ezt könnyen ki lehet deríteni, sőt, ma már egy tehetségmenedzsment vagy kulcsember program is elképzelhetetlen lenne mérőeszközök nélkül. Bár egyre több vállalatnál kezdenek tesztelésbe, közel sem költenek annyit erre, mint korábban. Teljes cikk...


13 éve Autógyári munkások kinevették a miniszterelnököt

Kinevették Mikola Azarov ukrán miniszterelnököt a zaporizsjai autógyár munkásai, amikor a kormányfő a dolgozók átlagbéréről beszélt. Teljes cikk...


13 éve Csökkent idén az irodák bérbeadása

Az idén az első három negyedévben az egy évvel korábbinál 16 százalékkal kevesebb, 244 ezer négyzetméter irodát adtak bérbe Budapesten és az agglomerációban - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel. Teljes cikk...


13 éve Nőtt a munkanélküliek száma Zala megyében

A szezonális munkák megszűnése, a pályakezdő álláskeresők számának emelkedése, valamint a közfoglalkoztatásban résztvevők számának mérséklődése miatt 3 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma Zala megyében - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-vel. Teljes cikk...


13 éve Mekkora minimálbér-emeléssel számol jövőre a kormány?

Elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbérről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére kedden. A munkaadói oldal megfontolandónak tartja, hogy legyen-e egyáltalán emelés, míg a szakszervezetek közül az MSZOSZ infláció körüli, a Munkástanácsok ennél nagyobb emelést javasol. A kormány 4,3 százalékra készített hatástanulmányokat. Teljes cikk...


13 éve Elrendelték a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolását

Nem jogerős végzéssel elrendelte a Gyulai Törvényszék a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolását kedden - tájékoztatta az MTI-t Zámbori Tibor, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese. Teljes cikk...


13 éve Matolcsy: Nő a cafeteria adókulcsa

A béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán. Teljes cikk...


13 éve Fejleszt a sátoraljaújhelyi Continental zrt.

Gépbeszerzés és infrastruktúrafejlesztés is megvalósult annak az 1,2 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően, amelyet a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt.-nél hajtottak végre az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően, és amely lehetővé teszi egy új termék bevezetését a társaságnál. Teljes cikk...


13 éve Béremelést követelnek a rendvédelmi dolgozók

Húszszázalékos illetményemelést követelnek a büntetés-végrehajtási dolgozók, a katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a vámosok - hangzott el hat érintett szakszervezet együttműködési megállapodásának aláírásakor kedden Budapesten. Teljes cikk...


13 éve Magyar coaching szakirodalom angolul

Komócsin Laura a három éve kiadott „Módszertani kézikönyv coachoknak és coaching szemléletű vezetőknek I.„ című könyvét kibővítve célozta meg most a nemzetközi coaching-szakmát. Magyar szakkönyvet adott ki ugyanis angol nyelven. A hónap elején Londonban, és október 12-én itthon is bemutatta a megújított gyűjteményt. A "„Tooful Coach" elsősorban az angolul dolgozó coachoknak és a Magyarországon élő külföldi vezetőknek ad hasznos információkat. Teljes cikk...


13 éve Orbán: Az önfinanszírozó felsőoktatás fogja az igazi fairplayt biztosítani

Önműködő és önfenntartó pénzügyi rendszerre van szükség a felsőoktatásban - Orbán Viktor ezt kedden mondta a Magyar Rektori Konferencia (MRK) legfőbb döntéshozó szerve, a plénum ülésén. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora szerint bár vannak olyan intézmények, amelyek képesek fenntartani magukat, nem létezik olyan felsőoktatás - különösen Európában nem -, amelyből kivonul az állam. Teljes cikk...


13 éve Kiderült, kik lettek a 2012-es év Legjobb Munkahelyei

A dolgozók véleménye alapján idén a Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.-nél, a siófoki FGSZ Földgázszállító Zrt.-nél és a Provident Pénzügyi Zrt.-nél a legjobb dolgozni. Az AonHewitt 2012-es Legjobb Munkahely Felmérésében közel 100 magyarországi vállalat több mint 30 000 munkatársát kérdezték meg. Teljes cikk...


13 éve Hallgatói szerződés: a diákok 90 százaléka aláírta

Az idei felsőoktatási felvételi eljárás részeként az állami ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal támogatott képzésekre besorolt hallgatóknak a beiratkozás során nyilatkozniuk kellett arról, vállalják-e az állam által előírt feltételeket tanulmányaik finanszírozásáért cserébe. A hallgatói szerződést a hallgatók jelentős része, az eddigi adatok alapján több mint 90 százaléka aláírta. Teljes cikk...


13 éve Bevezetik a vasárnapi iskolát?

A vasárnapi iskolák működtetésének lehetőségeiről készített háttéranyagot az oktatási államtitkárság a következő kormányülésre. Az államtitkárság szerint a kormánynak kialakult terve, álláspontja nincs az ügyben - írja a Népszabadság. Teljes cikk...


13 éve Ellenőrzik a sokat buktató oktatókat

Ellenőrizni fogják a szerbiai egyetemeken azokat az oktatókat, akiknél túl magas a bukási arány - írja a hir6.hu. Teljes cikk...


13 éve Orbán: Nem fog csúszni a tanárok béremelése

Orbán Viktor miniszterelnök szerint van esély arra, hogy megemeljék a pedagógusok bérét 2013-ban. Mint mondta, ennek elhalasztását az Európai Unió kényszeríti Magyarországra szükségtelenül - írja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


13 éve Újra indul a KKV hét

Az Európai Bizottság 2012-ben immár negyedik alkalommal hirdeti meg az Európai KKV Hetet. A 27 tagország és 10 meghívott ország részvételével zajló rendezvénysorozattal Európa kifejezi elismerését vállalkozásai számára a munkahelyteremtésben, az innovációban és a versenyképességben vállalt szerepükért - írja a Nemzeti Külgazdasági Hivatal sajtóközleménye. Teljes cikk...


13 éve Új ügyvéd a Taylor Wessing budapesti irodájánál

Ódor Dániel személyében újabb ügyvéddel bővült a Taylor Wessing e|n|w|c budapesti irodájának csapata októberben -írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


13 éve A magyar gazdáknak már több mint fele használja az internetet

A magyar gazdák több mint 60 százaléka használja az internetet - ami megfelel a felnőtt lakosság országos átlagának - derül ki a Kleffmann Group legfrissebb felméréséből, amely a mezőgazdasági termelők internet-használatát vizsgálja. Teljes cikk...


13 éve Magyar cég a világ hat legjobb vállalata közt

Óriási elismerésben részesült Pirner Alma és vállalata: a 2012-es Stevie Awards for Women in Business nemzetközi üzleti versenyen a cég bekerült a legjobb hat vállalat közé, Az év vállalata kategóriában (Company of the Year - Consumer Products or Services). Teljes cikk...


legfrissebb.html