kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 4460. oldal

20 éve Leépítés: felmondási idő, végkielégítés

Mi jár a menesztés előtt álló közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek? Munkajogi szakértőnket kérdeztük Teljes cikk...


20 éve A fogyatékkal élők nadrágszíját is meghúzták

A kormány szombaton bejelentett megszorító csomagja fokozottan érinti a fogyatékkal élő embereket, akiknek jelentős része már ma is nagy szegénységben él - hangzott el a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten. Soltész Miklós, a KDNP politikusa elmondta: ma Magyarországon a mintegy 600 ezer fogyatékkal élő emberből csupán 8 százaléknak van lehetősége arra, hogy dolgozzon. A túlnyomó többség lehetőségek híján kénytelen segélyekből élni. Így a megszorítás e kört fokozottabban érinti - tette hozzá. Hirt Ferenc fideszes képviselő - aki, mint mozgáskorlátozott, képviseli a fogyatékkal élő emberek érdekeit - azt hangsúlyozta, hogy szükség van az Országos Fogyatékosügyi Program átdolgozására, és arra, hogy ebben a munkában szerepet kapjanak az érintett civil szervezetek. Teljes cikk...


20 éve Tüntetésre hív az Opel

A német IG Metall szakszervezeti szövetség szolidaritási tüntetésre szólította fel a németországi Opel-dolgozókat, hogy ezzel fejezzék ki tiltakozásukat a portugáliai Azambujában lévő Opel-gyár tervezett bezárása ellen. A Volkswagennél az váltott ki tiltakozást, hogy a vezetés vissza akar térni a 35 órás munkahétre anélkül, hogy ezt a fizetésben honorálná a dolgozóknak. A csoportnál 1994-ben vezették be a 30 órás munkaidőt - bércsökkentéssel egybekötve -, akkor ezzel mintegy 30 ezer dolgozó menekült meg munkahelyének elvesztésétől. Az IG Metall illetékes vezetője szerint a portugáliai Opel-gyár bezárása "példátlan arroganciáról" tesz tanúbizonyságot, s nemcsak az Opel hírnevének árt, hanem káros az összes német foglalkoztatottra nézve is. A szakszervezet bírálta azt a tendenciát, hogy az anyavállalat, az amerikai General Motors fokozatosan kivonul a nyugat-európai telephelyekről, és termelését Kelet-Európába helyezi át. Teljes cikk...


20 éve Sztrájkolnak Diósgyőrben

Megkezdődött kedden délután két órakor a diósgyőri kohászok harminckét órásra tervezett általános sztrájkja, leállt az acélmű, és nem termel a hengermű. A délutáni műszakváltásnál már nem vették fel a munkát az ukrán Donbass csoport tulajdonában lévő DAM 2004 Kft. dolgozói, az ügyeleten kívül jószerivel mindenki, körülbelül másfélszázan sztrájkolnak - mondta Ágotai József, a Vasas-szakszervezet helyi vezetője az MTI érdeklődésére. Az emberek természetesen a munkahelyükön tartózkodnak. A kohászok azért döntöttek csaknem egy emberként a munkabeszüntetés mellett, mert az idei bértárgyalások nem vezettek eredményre. Az átlag bruttó 127 ezer forintot kereső diósgyőri kohászok 10 ezer forintos havi béremelést és a szociális juttatások megadását kérték a tulajdonostól, amely nulla forint béremelést ajánlott. Ágotai József emlékeztetett arra, hogy a DAM 2004 kft. alkalmazottai május 11-én már kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, mert a cég tulajdonosa béremelési kérelmüket elu Teljes cikk...


20 éve Tizenhárman a rádióelnöki posztért

Tizenhárman adták le a kedd déli határidőig pályázati anyagukat a tisztségre kiírt, sorrendben ötödik pályázaton. A tenderbontás szerda délután lesz. Teljes cikk...


20 éve Szakszervezetek: "abszolút káosz van"

A szakszervezetek jogkövető magatartást várnak a kormánytól a tervezett 20 százalékos minisztériumi létszámleépítés során. Az érintett tárcák dolgozóinak érdekképviseletei számonkérhető megállapodás megkötését szorgalmazták. Teljes cikk...


20 éve Sztrájkok várhatók a német autóiparban

Bár számos tényező miatt nem lehetséges teljesen pontos számot kapni, Magyarországon elemzések és becslések szerint mintegy 700.000 roma élhet, ami a teljes népesség 7 százaléka. A cigányság definíciója lehet nemzetiségi és/vagy nyelvhasználati megközelítésű. Különböznek a népességszámok, ha a magukat romának vallókat, vagy a környezetük által őket romának tekintetteket vesszük. Az asszimilációs folyamatok miatt is nyilvánvalóan elmosódik a határ: ki tekinti még önmagát, illetve kit tekint közössége romának. A cigány lét és az általában szegény csoportok között is néha nem egyértelmű az elkülönítés: a sikeresen asszimilálódott, magasabb iskolai végzettségű, jobbmódú cigányokat környezetük gyakran már nem tekinti romáknak (különösen ha ők maguk sem), míg nem roma, de a jelentős roma tömegekhez hasonló szegénységi csapdában élők sok esetben megkapják a cigány minősítést. A cigányok jelentős részét sújtja a szegénységi csapda többszörös negatív hatása. A népcsoport az országos átla Teljes cikk...


20 éve Kulcskérdés a romák munkaerő-piaci integrációja

A roma populáció nem csak nagymértékű növekedés, hanem az aktív korúak arányának emelkedése előtt is áll. A romák száma a mai 700 ezerről 2050-re mintegy 1,2 millióra nő. Elkerülhetetlen tehát, hogy ez a népesség a maitól lényegesen eltérő foglalkoztatási pályára kerüljön át. A mostani foglalkoztatottsági arányok fennmaradása esetén, az előrevetíthető demográfia trendek mellett a mostani folyamatok tovább nem tarthatóak fenn. A CEMI tanulmányának befejező részét közli az mfor.hu. Teljes cikk...


20 éve Fontos tudnivalók a Munkaügyi Főfelügyelőség gyakorlatáról (I.)

Mire számíthatunk egy munkaügyi főfelügyeleti vizsgálatnál? Mi történik ha nem biztosítjuk az előírt védőfelszerelést és mi a helyzet akkor, ha biztosítjuk ugyan, de alkalmazottunk nem hajlandó viselni azt? Milyen bírságokra számíthatunk? A témáról az OMMF vezető főtanácsosát kérdeztük. Teljes cikk...


20 éve Fizetés nélkül növelné a munkaidőt a VW

A legnagyobb európai autógyártó vállalat, a Volkswagen visszatérne a korábban alkalmazott 35 órás munkahétre, a foglalkoztatottak által ledolgozandó plusz órákat azonban nem kívánja kifizetni. A vállalat vezetői szerint a lépés elengedhetetlen a VW pénzügyi helyzetének stabilitásához. Teljes cikk...


20 éve Drasztikus leépítés a külügyben

Húszszázalékos leépítés várható a Külügyminisztériumban, melynek korábbi vezetője, Somogyi Ferenc lapértesülések szerint vélhetően diplomataként folytatja pályafutását az Egyesült Államokban. Teljes cikk...


20 éve Lelép a Microsoft vezérbloggere

Robert Scoble – akit sokan egyszerűen csak a becenevén, Scobleizerként ismernek – úgy döntött, hogy elhagyja a redmondi vállalatot. A karizmatikus szakember a jövőben a PodTech nevű kaliforniai cég médiafejlesztési alelnökeként dolgozik tovább. Teljes cikk...


20 éve Összefoglaló jelentés a magyar társadalom 2005-ös gazdasági helyzetéről

A Központi Statisztikai Hivatal törvényi kötelezettségének eleget téve elkészítette és 2006 május 8-án közzé tette a 2005-ös éves összefoglaló jelentését Magyarország társadalmi, gazdasági helyzetéről. Teljes cikk...


20 éve Idős dolgozókat keresnek a brit cégek

Az elsősorban bőrgyógyászati, urológiai, transzplantációs termékeket forgalmazó társaság mintegy 40 alkalmazottal kezdte meg működését Magyarországon. A magyar vállalat a tokiói székhelyű cég Astellas Europe Ltd. nevű cégének leányvállalata. Markovich György elmondta: tervük, hogy a következő 3-4 évben a magyarországi gyógyszergyártó piacon 1 százalékot meghaladó részesedést érjenek el, ami mintegy 5 milliárd forintos forgalmat jelent. Az Astellas 2005-ben jött létre a japán Fujisawa és a Yamanouchi egyesülésével. Mindkét cég jelen volt Magyarországon is a termékeivel. Az egyesüléssel Japán harmadik legnagyobb gyógyszergyártó vállalata jött létre, amelynek tavalyi forgalma hatmilliárd euró volt. A társaságnak Európában a magyarországival együtt 19 leányvállalata, továbbá hat gyártóüzeme és két kutatás-fejlesztési központja van. Európai forgalma 2005-ben 1,1 milliárd euró volt, amelyet 1,5 milliárdra szeretnének növelni. Yashuo Ishii, az anyavállalat elnök-vezérigazgatója straté Teljes cikk...


20 éve Csúszik a júliusi szakmunkás minimálbér bevezetése?

Az Országos Érdekegyeztető Tanács tavalyi döntése nyomán idén júliustól bevezetésre kerül a szakmunkás minimálbér, amelynek mértékét ágazati érdekegyeztető tárgyalásokon fogják megszabni. Az eddig irányadó 68.700 forint kiigazításáról szóló tárgyalások azonban eddig még nem vezettek eredményre. Teljes cikk...


20 éve Nagy feladat lesz a közalkalmazottaknak beállni a versenyszférába

A közszférában a nagyarányú elbocsátási hullám bejelentése miatt a legtöbben amiatt aggódnak, hogy hová menjenek ezek után dolgozni. Sokan közülük évtizedek óta ugyanannál a részlegnél dolgoznak, ám most tanácstalanul állnak a jövő előtt. Az ő helyzetük valóban kritikus. Teljes cikk...


20 éve Béren kívüli adómegszorításokkal tovább szorítják a nadrágszíjat

A hét közepén újabb adószigorításokkal állhat elő a kormány, amelyben többek között a béren kívüli juttatások adóterheit, a munkáltatók részéről adható önkéntes pénztári befizetés mértékét és az üdülési csekkek kiadását is szigorítani fogják. Megszorítások a munkáltatók és munkavállalók terhére. Teljes cikk...


20 éve Új gyógyszergyártó jött Magyarországra

A megállapodás értelmében mintegy 1250 alkalmazott kerül át a Saab-hoz a szeptemberben véglegesítendő üzlet során. Az Ericsson Microwave Systems AB (EMW), amely radar- és vezérlőberendezések, egyéb hadiipari felszerelések gyártója, tavaly mintegy 2 milliárd svéd koronás árbevételt ért el. A két vállalat már évek óta együttműködik, és azt várja a megállapodástól, hogy az Ericsson a távközlési fejlesztésekre koncentrálhatja erőfeszítéseit, a Saab pedig előnyhöz juthat az EMW technológiája, szakemberei révén. Az üzlethez még az illetékes versenyjogi testületeknek és a svéd védelmi minisztériumnak is jóváhagyását kell adnia. MTI/Menedzsment Fórum Teljes cikk...


20 éve 400 millió euróért ad el egységeket az Ericsson

A svéd Telefon AB LM Ericsson távközlési társaság hétfőn bejelentette, hogy megválik védelmi berendezéseket gyártó egységétől, az Ericsson Microwave Systems AB-től és a Saab Ericsson Space-ben meglévő 40 százalékos részesedésétől. Az egységeket 3,8 milliárd svéd korona (több mint 400 millió euró) készpénzért adja el a Saab AB-nek. hirdetés A megállapodás értelmében mintegy 1250 alkalmazott kerül át a Saab-hoz a szeptemberben véglegesítendő üzlet során. Az Ericsson Microwave Systems AB (EMW), amely radar- és vezérlőberendezések, egyéb hadiipari felszerelések gyártója, tavaly mintegy 2 milliárd svéd koronás árbevételt ért el. A két vállalat már évek óta együttműködik, és azt várja a megállapodástól, hogy az Ericsson a távközlési fejlesztésekre koncentrálhatja erőfeszítéseit, a Saab pedig előnyhöz juthat az EMW technológiája, szakemberei révén. Az üzlethez még az illetékes versenyjogi testületeknek és a svéd védelmi minisztériumnak is jóváhagyását kell adnia. MTI/Menedzs Teljes cikk...


20 éve Nagykanizsán bővít a GE

A General Electric-en (GE) belüli termelés-átszervezés folytán az olaszországi Vicenza helyett Nagykanizsára, a világcég fényforrásgyárába telepítik havonta 150-200 ezer különböző rendeltetésű lámpatest előállítását - közölte a dél-zalai gyáróriás kompakt lámpagyárának vezetője. Teljes cikk...


legfrissebb.html