Az elemzők szerint a divízió eladása csupán az első lépés volt az Intel leépítő stratégiájában. Eric Ross, a ThinkEquity Partners szakértője szerint további költségcsökkentések és elbocsátások várhatók a cégnél. George Hervey, a Marvell pénzügyekért felelős elnöke negyedévente 100 milliós hozamot vár ettől az üzlettől. 2006 áprilisában az Intel 38 százalékos visszaesést jelentett az első negyedéves profit tekintetében, melyért a gyengülő forgalmat és a csökkenő bruttó árrést okolta. A nyereség visszaesése meghaladta a cég várakozásait is - írja az Arizona Daily Star. Múltban gyökerező problémák Az Intel, a világ legnagyobb félvezetőgyártója a jövőben a PC-k és szervergépek chipjeinek gyártására fog koncentrálni. A vállalat a 90-es évek végén kezdett chipeket gyártani mobiltelefonokhoz, kiterjesztve érdekeltségeit a telekommunikációs eszközök, hálózatépítéshez szükséges elemek és háttértárolók piacán. Akkor azt mondta a vállalat, ez a lépés azért szükséges, hogy növelni tudj
2010-ben a polgárok már a 298 fős Országgyűlés tagjait választhatnák meg, amennyiben a parlament elfogadja a kétharmados többséget igénylő kormányjavaslatot. Azonban erre az esély csekély: míg a Fidesz és a KDNP 200 fős, addig az MDF kétkamarás parlamentben gondolkodik.
Júliustól emelkedik a legalább középfokú iskolai végzettségű, és a szakképzettséggel rendelkezők minimálbére is. A jelenlegi minimálbér 110 százalékát kapják a kétéves gyakorlattal rendelkezők, ez kb. 68800 forint, míg ennél kevesebb rutinnal a minimálbér 105 százalékára, kb. 65700 forintra lehet számítani. Vadász Iván, az Adótanácsadók Egyesületének alelnöke szerint a költségvetési kiigazításokkal együtt járó adómódosítások a júliustól életbe lépő változásokkal együtt elviselhetetlen terhet raknak a vállalkozásokra. Fehér Mónika először arról kérdezte a szakembert, mennyivel kerül többe egy munkavállaló a következő hónaptól. Hanganyag meghallgatása
Nemcsak az állam, hanem közvetlenül a közigazgatási, illetve a központi költségvetési szerv vezetője is kezdeményezheti a csoportos létszámcsökkentést, ha a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításához készült új szabályzó életbe lép - írja a Világgazdaság.
Kormányzati források szerint a jövő évi költségvetési tervezés bázisa az ez évi zárolásokkal csökkentett előirányzat lesz. Ezzel párhuzamosan a központi költségvetési szerveknél bértömeg-gazdálkodásra tér át a kormányzat, így a közszférában csak létszámcsökkentés, vagy bérátcsoportosítás esetén lehet majd bért emelni.
A tiszta, friss és kellemes illatú lakás mindannyiunk vágya, amelynek megteremtése érdekében hajlamosak vagyunk mindenféle baktérium- és vírusölő,... Teljes cikk
Bár általánosságban elmondható, hogy ennél hatékonyabb megoldást a piacon nem lehet találni, egy hőszivattyús fűtés ára számos dologtól függ.... Teljes cikk
Közeleg a karácsony, amikor is szeretteinknek különféle ajándékokkal kedveskedünk. Az ideális meglepetés ismérve, hogy újdonsült tulajdonosa nem... Teljes cikk
A fehér karácsony bizony egy kellemetlenséggel is jár: a hó eltakarítása a mi feladatunk lesz. Minden egyes évszakban másféle tevékenység... Teljes cikk
Szerencsére ma már egyre több az olyan felelősségteljes gazdi, aki amint csak lehet, ivartalaníttatja kedvencét, hogy elejét vegye a nemkívánatos... Teljes cikk