Az újságíróknál csak a bankárokban és a politikusokban bíznak kevesebben
A tűzoltók, postások, valamint a pedagógusok élvezik a legtöbb ember bizalmát, míg a politikusok kirívóan gyatra eredményt értek el – derült ki GfK Hungária felmérésén, amelyben a lakosság egyes szakmák iránti bizalmát kutatták. A vállalatvezetőkben és szakszervezetekben ugyanannyian bíznak, és mindkét csoport javított 2008-hoz képest.
Újra felmérte 2013-ban a GfK Hungária a lakosság egyes szakmák iránti bizalmának mértékét. Az átrendeződések ellenére az élbolyban számottevő változás nem történt 2008 óta. Arra a kérdésre, hogy „mennyire bízik meg Ön az alábbi szakmák képviselőiben, illetve az alábbi intézményekben?” tízből kilenc megkérdezett a tűzoltóknak, a postásoknak és a tanároknak/tanítóknak szavazott bizalmat. A pedagógusok iránti bizalom 2008-hoz képest közel 10 százalékkal javult – írja a felmérést végző cég közleménye.
A lista 4-5. helyén az orvosok és a katonaság áll: nekik idén 84, illetve 79 százalék szavazott bizalmat, közel azonos arányban mint a korábbi években egészen 2008-ig visszamenőleg.
A hetedik helyen álló rendőrök iránti bizalom is javult valamelyest 2008 óta, csakúgy, mint a környezetvédők (71 százalék) és jótékonysági szervezetek (62 százalék) irányában – utóbbiak 10 százalékot javítottak az elmúlt öt évben.
„Egyaránt nőtt a bizalom a szakszervezetek és a vállalatvezetők felé, így mindkét kör a bizalmi nyertesek közé tartozik” – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója, majd hozzátette, hogy "a két szakma képviselőinek megítélése a számok tükrében teljesen kiegyensúlyozott, hiszen a válaszadók 51-51 százaléka szavazott nekik bizalmat”.
A papság továbbra is minden második (52 százalék), az újságírók pedig tízből három válaszadó bizalmára számíthatnak (34 százalék), az ő esetükben számottevő változás nem látható a 2008. évi adatokhoz képest.
Bizalmi veszteséget könyvelhetnek el az ügyvédek, a 2008-as 60 százalék helyett 2013-ban már csak a válaszadók 53 százalékát tudték megnyerni. A reklámszakemberek és marketing szakemberek is veszítettek bizalmasaikból.
Feltehetőleg a gazdasági válság eredményeképpen bizalmi válsággal küzd a bankárszakma, akik a korábbi tízből öt válaszadó helyett idén mindössze tízből három megkérdezett bizalmát élvezik.
A bizalmi lista legvégén a politikusok állnak, akiknek mindössze a megkérdezettek 16 százaléka szavazott bizalmat idén. Ez az eredmény – bármilyen alacsony – javulást mutat a 2009. és 2010. évben mért arányhoz képest és gyakorlatilag visszaállt a 2008-as szintre (17 százalék).

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek