kapubanner for mobile

Indul a képzés a "Jó pályán!"

A "Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért" című TÁMOP projekt célja a nők, fiatalok és 45 éven felüliek munkaerő-piaci (re)integrációja. Elsőként január 8-án indul Miskolcon a célcsoport helyzetbe hozását segítő képzés.

A "Jó pályán!" TÁMOP projekt központi elemét alkotó képzést a Szakszervezetek Gazdaság és Társadalomkutató Intézete (SZGTI) a Nők a Holnapért Alapítvány és a projektbe bevont helyi mentorszervezetek segítségével, valamint a Lege Artis akkreditált felnőttképzési intézmény szakmai közreműködésével valósítja meg - írja az Országos Sajtószolgálat.

A képzés során megvalósulásra kerülő képességfejlesztés egyik célja a saját munkakeresés, munkaerőpiaci részvétel elősegítése, és az is, hogy a résztvevők képesek legyenek a hozzájuk fordulók számára személyre szabott, hatékony segítséget nyújtani. A képzést megelőzően sor került a leendő résztvevők felmérésére, annak feltárására, hogy mire érdemes a képzőknek különösen figyelni a képzés során.

A kompetencia-felmérés alapján az elsőként az észak-magyarországi régióban induló képzésben résztvevők például kellő empátiával rendelkeznek a nehéz helyzetbe került és hozzájuk fordulók iránt; messzemenően lelkiismeretesek, a megoldás kidolgozásánál részletekbe menően végiggondolják az összes lehetőséget. Nem biztosak azonban abban, hogy tömören és világosan tudnák kifejezni magukat, és erősíteni kell önbizalmukat abban, hogy képesek hatni a hozzájuk fordulókra.

A 90 órás képzés minden konvergencia régióban modulrendszerben, külön-külön történik. Az elméleti és gyakorlati oktatás olyan témákat foglal magába, mint az önismeret fejlesztése; pszichoszociális támogatási ismeretek; konfliktuskezelés; álláskeresés a gyakorlatban; gyakorlati ismeretek (CV írás, felkészülés az interjúra, stb.); karriertervezés; gyakorlati ismeretek (álláskeresés, CV írás, felkészülés az interjúra, stb.); munkahelyi kommunikáció és beilleszkedés; munka és magánélet egyensúly; jogi ismeretek; esélyegyenlőség és érdekérvényesítés; munkaerő-piaci ismeretek.

A tréning résztvevőinek száma (régiónként 15-15 fő) a csoport megtartó (holding) funkciója révén segíti az egyéni fejlődési folyamatot. Célcsoportunk speciális igényeit és a fenntarthatóságot szem előtt tartva, a képzés nem csak az állás megszerzéséhez szükséges ismeretekre és kompetencia-fejlesztésre helyezi a hangsúlyt, hanem a hosszú távú karrier-tervezésre, és a munkahely megtartásra. A konfliktuskezelési tréning egyfelől a munkahely megtartást támogatja, másfelől egy esetleges munkanélküliség állapotában a résztvevők képesek lesznek a munkanélküliség során óhatatlanul kialakuló személyes - családi - konfliktusok kezelésére. A 2011 januárjában induló képzés 2011 májusában fejeződik be, a résztvevők tanúsítványt kapnak a képzés elvégzéséről - írja a Szakszervezetek Gazdaság és Társadalomkutatási Intézetének (SZGTI) közleménye.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk