kapubanner for mobile

Itthoni munkavállalás a képzésért cserébe: jön a hallgatói "hűségszerződés"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szeptembertől bevezethetik a hallgató és az állam viszonyát szabályozó megállapodást, melynek értelmében ha a hallgató meghatározott időn belül nem szerez diplomát, vissza kell fizetnie a képzési díjat. Az előterjesztés célja az is, hogy a hallgatók a diploma megszerzése után három éven belül Magyarországon helyezkedjenek el - tudta meg a Népszabadság.

A magyar állam a Népszabadság birtokában lévő előterjesztés szerint már ez év szeptemberétől bevezetné az úgynevezett hallgatói szerződést, amely több szempontból is újdonság. Az eddigi hallgatói jogviszony ugyanis a tanuló és az intézmény között jött létre, e mellé társul az új szerződés, amely a hallgató és az állam viszonyát szabályozza a képzési költségek viselésére vonatkozóan.

Az előterjesztés közvetlen célja, hogy az állami ösztöndíjjal, illetve részösztöndíjjal tanulók a törvényben szabályozott támogatási idő másfélszeresén belül diplomát szerezzenek. Ha ez nem teljesül, a hallgatónak vissza kell fizetnie a képzés díját. Az előterjesztés célja az is, hogy a hallgatók a diploma megszerzése után három éven belül Magyarországon helyezkedjenek el. Ez a jogviszonyuk ugyanakkor legalább annyi ideig tartson, hogy minden, diákként rájuk költött százezer forint egy hónapnak feleljen meg. Ellenkező esetben vissza kell téríteni a képzés költségének a jegybanki alapkamat három százalékával növelt összegét. A kormányrendelet tervezete szerint a diploma megszerzése után évente elszámoltatják a hallgatókat azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon végzett-e munkát vagy külföldön. Ha külföldön dolgozott, akkor az adott évre vonatkozó törlesztőrészlet, amely átlagosan havi százezer forinttal kalkulálva 1 millió 200 ezer forint, egy összegben, vagy részletekben kell visszafizetnie.

A rendelet indokolása szerint a felsőoktatás jelenlegi finanszírozási modellje több szempontból is - idézi a Népszabadság az előterjesztést, igazságtalan. Ma a felsőoktatásban részt vevő hallgatók képzéséért ugyanis azok az állampolgárok is fizetnek, akik maguk közvetlenül nem veszik igénybe a felsőoktatás szolgáltatásait. Ez az érvrendszer teljes mértékben megegyezik azzal, amelyet annak idején a Gyurcsány-kormány használt a tandíj bevezetésének indoklására. Ezt az érvrendszert azonban épp a Fidesz zúzta szét az Orbán Viktor által életre hívott úgynevezett szociális népszavazással - teszi hozzá a Népszabadság.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek