Komoly munkaerőhiány sújtja a hazai filmipart

Csak a gyártási kapacitásokban és a filmes szakemberekben mutatkozó korlátok szabnak határt a hazai filmkészítésnek, amelynek kilencven százaléka „megy exportra”: az éves szinten 200 milliárd forintos forgalmú szektorból ekkora szeletet hasítanak ki maguknak a nemzetközi bérgyártásban készülő alkotások és az ezekhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások.

A globális filmszektort átalakító streamingláz korábban sosem tapasztalt keresletet támaszt Magyarországon a gyártásra. „Az igényeknek gyakorlatilag nincs plafonja, a hazai stúdiók és műtermek teljes kihasználtsággal működnek, kapacitásaik jó időre le vannak kötve” – állapítja meg az Oscar-díjas Saul fia című filmet producerként jegyző Rajna Gábor.

Ebben a népszerűségben megkerülhetetlen a jelentősége annak, hogy az európai filmes hadszíntéren Magyarország a legjobb időben vette fel a kesztyűt régiós riválisaival: Kelet-Közép-Európában minden más országot megelőzve vezetett be rendkívül kedvező adózási feltételeket a filmgyártásban. Ez Rajna Gábor szerint azt eredményezte, hogy a közvetett állami támogatás mértéke megközelítheti a magyarországi gyártási költség egyharmadát.

Abban azonban, hogy Magyarország filmipari centrummá válhatott saját szűkebben és tágabban értelmezett térségében, a jól képzett, minőségi munkára képes szakemberállománynak is elévülhetetlenek az érdemei. „Régebben a külföldi produkciók saját stábbal jöttek, manapság azonban tőlünk toborozzák azokat a filmeseket, akik a kétkezi munka dandárját végzik el a forgatáson és az utómunkában egyaránt” – mondja Salamon András rendező, a Lumière Filmiskola vezetője. Mivel a bérgyártás – főként a sorozatdömping következtében – felső korlát nélkül képes felszívni a meglévő kapacitásokat és szakembereket, ezekből máris érzékelhető szűkösségek alakultak ki. Az infrastruktúra bővítésére két kezdeményezésről lehetett hallani a közelmúltban. Mogyoródon magánbefektetők építik fel negyvenmilliárd forintból az Astra Filmland-et, Fóton pedig a Nemzeti Filmintézet bővít új stúdiókkal. Az állami szerepvállalást Rajna Gábor is megkerülhetetlennek tartja. A producer úgy véli: „ha akuttá válik a szakemberhiány, az komoly akadálya lehet a dübörgő hazai filmgyártás további fejlődésének.”

Salamon András szerint a nemzetközi filmipar az egyre dinamikusabban növekedő gyártási igények miatt sokkal nagyobb számban tudna foglalkoztatni többek között világosítókat, produkciós asszisztenseket, segédoperatőröket, vagy akár gripes (kameramozgató), illetve díszletépítész szakembereket, amennyiben ezekkel az elvárásokkal a filmes szakemberállomány lépést tudna tartani.

Abban mindkét szakember egyetért, hogy az utánpótlás legkézenfekvőbb eszköze a célorientált, magas színvonalú képzés. Rajna Gábor olyan programokat tart szükségnek, amelyek révén a lehető leggyorsabban lehet bevonni a szakmai angolt zökkenőmentesen használó frissen végzetteket a forgatásokba. Salamon András hasonló jelentőséget tulajdonít a filmes karrierlehetőségek közismertebbé tételének. „Nemcsak a fiataloknak, hanem a pályamódosítás előtt állóknak is izgalmas lehet egy komoly nemzetközi karrier elindítása – akár Budapestről” – tette hozzá Salamon András.