Magyarországon is elkezdik tesztelni a négynapos munkahét bevezetését
Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a 4 napos munkarend megvalósíthatósága kapcsán.
Világszerte számos országban indulnak kezdeményezések a munkaszervezési módszerek reformjával kapcsolatosan, Amerikában és Belgiumban már több vállalat is átszervezte működését, Angliában pedig a napokban indul a világ egyik legnagyobb, munkarenddel foglalkozó kísérlete, 70 vállalat részvételével. Azok a külföldi szervezetek, melyek bevezették a 4 napos munkahetet, kiegyensúlyozottabb munka-magánélet egyensúlyról, magasabb produktivitásról, kevesebb kivett betegszabadságról számoltak be.
Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom Csoport kísérletezik az új munkarend bevezetésével: teszt jelleggel július és október között négy csapat - köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek egyaránt - 4 napos munkarendre áll át. „A kísérletezés az alapértékünk, proaktívan és bátran próbálunk ki új dolgokat, melyekről azt gondoljuk, hogy működésünket jobbá tehetik, valamint kollégáink fejlődését, életminőségének javítását szolgálhatják. A munka-magánélet egyensúlyát és a hatékony, célorientált munkavégzést szem előtt tartva úgy döntöttünk, négy csapat bevonásával elindítunk egy október végéig tartó teszt időszakot, melynek célja, hogy megtapasztaljuk, hogyan működik a 4 napos munkarend. Ezzel párhuzamosan egy átfogó kutatást is készítünk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk a témában a munkaerőpiac szereplőivel” – ismertette a projekt hátterét Friedl Zsuzsanna, Chief People Officer.
A pilot jelleggel indított időszakban a csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak heti 4 napos munkarendben és kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre. A 4 hónapos teszt időszak legfontosabb célja az információgyűjtés. A gyakorlati adatok elemzésén túl, a munkaerőpiac összes szereplőjének véleményére is kíváncsi a Telekom, éppen ezért országos reprezentatív kutatást indítanak a témában. A kutatás vizsgálni fogja, hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek a 4 napos munkahét kapcsán és hogy ennek bevezetéséről mi a véleménye a munkavállalóknak és az üzleti élet szereplőinek. A kérdőív júliustól bárki számára elérhető lesz online, emellett célzottan bevonásra kerülnek az üzleti döntéshozók és a HR szakma szereplői. A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 5 hónapja
- Már kiváltott munkaköröket az AI - nem lehet kérdés, ad-e átképzést a cég 7 hónapja
- Kevesebben akarnak négy napos munkahetet, mint a járvány előtt 7 hónapja
- Kutatás: a 32 órás munkahét javítja a munkavállalók jólétét anélkül, hogy rontaná a termelékenységet 7 hónapja
- Több pihenés, hatékonyabb munka – a négynapos munkahét rejtélyes paradoxona 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Belley Éva, Deutsche Telekom IT Solutions 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Tóth Zsuzsa, Magyar Telekom 10 hónapja
- Négynapos munkahét: szavaztak a magyarok, itt az eredmény 10 hónapja
- Egyre kevesebb munkaórát teljesítenek az európai dolgozók 11 hónapja
- Van egy ország, ahol elérhető álom a négynapos munkahét - mi a titkuk? 11 hónapja
- A Volkswagen egyik gyára áttérhet a négy napos munkahétre 11 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?